Thury Zsuzsa: Mostohatestvérek

Az első Thury Zsuzsa könyvem, de azt hiszem, nem az utolsó...

A Mostohatestvérek két család története, két külön világé, akiket a sors egyetlen orrándítással úgy döntött, hogy összekovácsol. Mert a sors már csak ilyen... Ha kovácsolhatnékja van, hát kovácsol...

„Anya meg sem értené, mert furcsa az egész… hogy ő annyira gyűlöli Lillát, mint senkit a világon, és persze az is furcsa, hogy gondolatban azért örökösen Lillával foglalkozik, ezt-amazt elmesélne neki, és valahogy más volna a fürdés meg a kirándulás Lillával, annak ellenére, hogy gyűlöli.”

Kis Teréz eleven, egészséges kislány, kerekded formákkal, hosszú, szőke bozonttal, sok kérdéssel és még több energiával, no meg kíváncsisággal. Falun, Fóton nevelkedett édesanyjával, a derűs Esztivel, megboldogult édesapjával, aki rosszkor volt rossz helyen és nagyanyjával, a vaskos testű és gondolkodású Pápainé, Bori nénivel.

Ezzel szemben Örvös Lilla fekete, fénylő hajú, hófehér bőrű látomás. Veleszületett szívrendellenességét műtéttel kellett korrigálni. A magányos és magát már mindenre alkalmatlannak kikiáltó nagymamának, mérnök Örvösné, Máriának ez hogy úgy mondjam kapóra jön, vissza adja az egész élet értelmét; Lillácskát óvni, félteni, reszketni érte, iskolába sem engedni, otthon tanítgatni, nevelgetni, míg a kislány el is hiszi magáról, hogy nagybeteg, más mint a többi, és gyűlölni kezd mindent, ami körülötte eleven. Egyetlen ilyen valóban élőlény, akit magához közel enged, de őt is csak nagy titokban, Zsivány, a szomszéd kutyája. Amúgy legkedvesebb elfoglaltsága az olvasás, aminek köszönhetően még koraérett gondolkodással is tekint a világra.

Terinek apukája nincs, Lillának anyukája, és hogy hogy nem a sors a két magára maradt szülőt összetereli, a szülők meg a családot. Nem is akárhogy. Próbaidőre bocsátják a két, szintén mára már megözvegyült öregasszonyt és két kislányt a nyárra, míg ők nászúton vannak. Itt kezdődnek a bajok. A festői szépségű Visegrádon.

„Az ifjúság tele van élménnyel. Annyi van belőle, oly vad iramban követi egyik a másikat, hogy az agysejtek éppen csak befogadják azokat, ahogy jönnek nagy összevisszaságban. Azután eljön az idő, úgy hatvan esztendőn túl, mikor az összegyűjtött élményből emlék lesz, s az ember, hiszen egyre több szabad idővel rendelkezik, most már szépen, módszeresen rendet teremt a zűrzavarban. Az idő közben megtisztítja, fényesre csiszolja a hajdani élményeket; egyik összezsugorodik, másikat váratlan jelentőséggel ruházzák fel az évek – így kerül minden a maga helyére.”

Ez már a második olyan pöttyös könyv, ami mostanában a kezembe kerül, a Bezzeg az én időmben után, és itt sem tudom eldönteni, mit fogtam volna föl belőle fiatal csitriként... Persze nagyon is tudom... Terike lettem volna (bár az életben inkább Lilla voltam, egy ugyanilyen túlféltő nagymamával), és Róbertet fogtam volna föl, meg akartam volna egy Zsivány kutyát és lóbálni a tejeskannát, menni a Népboltba, a Malomvölgybe és felfedezni az ásatásokat. De ezek a kis pöttyösök jól ki vannak ám találva! Aki azért nem olvassa őket esetleg felnőtt fejjel, mert attól fél, hogy ezek mind csacska kis gyermekkönyvek, az csalódni fog. :) Mert egész mást nyújtanak kicsiknek és nagyoknak. De ami fontosabb, hogy minden korosztálynak bőven van mit nyújtaniuk. 
Persze azért kicsit most is visszavedlettem Terivé, de inkább csak kívülről figyeltem ahogy ez a két megcsonkult család a széleit jócskán lefaragva addig igyekszik, míg valahogy összeférnek. Micsoda folyamatok mennek végbe! Milyen jó volt belelesni a két öreg teljesen ellenkező világ- és énképébe, és a végletekig eltérő gondolkodásukba, személyiségükbe. Csak úgy, mint a két kislány esetében. Lilla egy kis démon. Látja a helyzetet, tudja, érti, érzi, és jól rájátszik, jól ki is használja. Hát igen. Ez az ilyen típusú nagymamák hátulütője. Én is tudom... én is kihasználtam, ó, de még hányszor, bár így felnőtt fejjel büszke már nem vagyok rá. Terikét meg a kedves, vadóc naivságával, nem lehet nem szeretni, csak drukkolni lehet neki... 

~Értékelés: 10/8        Szorítottam a mostohatestvérekért, és bár tudni lehet mi lesz a vége, az út, ami odáig elvezet elég göröngyös, jókat lehet rajta bucskázni. Annyi bölcsesség van ezekben a talán rég elfeledett kis kincsesládákban, hogy lázasan folytatom a kutatást. Bár Fehér Klárán nem tudott túltenni, Thury Zsuzsa is szívembe lopta magát. Istenem, ha újraszülethetnénk, biztos, hogy pöttyös könyv író lennék!

Az értékelést neveztem az Antikvarium.hu játékára.

A könyv elérhető: ITT