"I'm sitting down here,
But hey you can't see me
Kinda invisible
You don't sense my stay
Not truly hiding, not like a shadow
Just thought I would join you for one day."
/Lene Marlin - Sitting down Here (1999))/
Ez a dalszöveg refrén jutott eszembe olvasás közben, és bár a dal kicsit bugyutácska és inkább vidám, mégis van benne valami kis fátyolos rosszkedv.
Olvasatomban a könyv is ilyesmi volt. Mély, szomorú, szinte megemészthetetlen tartalom/ mondanivaló, szerethető, egyszerű, élethű köntösbe bújtatva.
Mia vidám, Mia szerető családban él, Mia szereti a zenét, Mia tehetséges, Mia hétköznapi. És Miával megtörténik, ami nem sok lánnyal történik az ő korában, Adam formájában rátalál az igaz szerelem.
Aztán megtörténik az is, ami nem mindennapos arrafelé, ahol Mia él, lehullik pár hópehely, ami annyira ritkaság számba megy, hogy hószünetet rendelnek el, és hókotróval szántáj az éppen hogy csillogó betont. És, mint az élethez híven, ennyi éppen elég. Pár hópehely, mi súlytalan és nesztelen és mégis olyan változásokat idéz elő, ami életeket tesz tönkre, mindennapokat borít fel fenekestül.
Mia sértetlenül áll az út mellett, és nem érti mi történt, hisz az előbb még az autóban ült. És akkor hirtelen megérti... Választhat. Vagy beszáll a szülei és öccse mellé az autóba és együtt hajtanak el a vakító fénybe, vagy itt marad az olvadozó hópelyhek alatt zakatoló szürkeségben. Egyedül. Szerető emberek között, mégis egyes egyedül... Te hogy döntenél? Én bevallom bajban lennék... Mint ahogy Mia is bajban van.
Egy nap telik el, Miának mégis az egész életet jelenti. Végigpereg előttünk a hétköznapok bájos nyüzsgése, apró-cseprő dolgai, család, barátságok, szerelem. És Miának döntenie kell, mégpedig minél hamarabb.
"I'm not sure this is a world I belong in anymore. I'm not sure that I want to wake up."
Bevallom, eleinte azt hittem nem fog tetszeni, butácska olvasmány egy szellemlányról (mert azt hittem Mia szellem lett), de ahogy olvastam egyszerre csak beszippantott és elbűvölt. Valamihez nagyon hasonlított a hangulata, és nem tudtam mihez, aztán egyszer csak beugrott. Kicsit a Szívek Szállodája idéződött meg bennem (és nem csak azért, mert Mia legjobb barátnőjét Kimnek hívják). Ugyanaz az édes-keserű, pityeregve mosolygós, egyszóval olyan szeretős hangulat.
A könyv ifjúsági. De tartalmas. És a bennünk élő kamasz úgyis falni fogja.
könnyen pityergős vagyok, ezen most azonban mégsem sírtam el magam, de nem is hiányzott. Így is megtette, amit meg kellett tennie. Megfagyasztotta a véremet/szívemet, majd apránként, leheletről leheletre felolvasztotta.
Persze voltak benne számomra unalmasabb, felesleges részek, mint például a különböző együttesek, számok felsorolása, vagy a teljesen felesleges elterelési hadművelet a kórházban. De hát ezek a kamaszos maflaságok is jól állnak ennek a könyvnek.
Azóta már a 2. részt olvasom, amiről eddig csak annyit, hogy követte az előző sémáját... Azt hittem nem tetszik, és nem fogom továbbolvasni, de aztán...
De ez már egy másik történet. :) Legyetek türelemmel és nem sokára kiderült merre vezetnek a pont-pont-pontocskák... :)
Értékelés: 10/8 Nem éreztem 10-esnek a könyvet, ám ennek ellenére mégis kedvenc lett.
Hé, te ezt olvastad? Most olvastam el, és döbbenek rá, hogy minden ismerősöm olvasta már valamikor, és van náluk blogbejegyzés... Hm. Nem tudom mennyire emlékszel rá, de téged nem idegesített, hogy milyen egy tökéletes csilli-villi család ez?! Konfliktus meg élni akarás ide vagy oda, túl jó volt, túl cool szülők, túl szerető testvéri kapcsolat, túl perfect szerelem... túl ya. Ez volt nekem. :S (ja és túúúl sok zene, de ez az én bogaram - viszont az első zeneidézetért köszi, az legalább valami olyan dal, amit szeretek és ismerek is :D )
VálaszTörlésEz mára már nálam jótékony homály. Normális, hogy ennyire lenullázódik egy olvasás a fejemben? :O :( Még jó, hogy írtam róla, így mégis megmarad valami :D Szóval nem tudok nyilatkozni :)
TörlésSzerintem normális, hogy lenullázódik, de csak az ilyen felejthető könyveknél. :)
TörlésAkkor megnyugodtam! :P
Törlés