Egy apró kis tény: Ha már idetévedtél, el fogod olvasni a bejegyzést. Ki többé, ki kevésbé. Gondolatokat fog kiváltani belőled, melyek vagy mellettem állnak, vagy ellent mondanak. Vagy épp hidegen hagynak, mint a fagyott, téli föld...
I am haunted by The Bookthief.
Miután a könyv olyan nagy hatással volt rám, hogy - eddig nem jellemző módon - kétszer is elolvastam -, nem volt kérdéses, hogy várom a filmet is. Abban bízni azonban, hogy visszaadja ugyanazt az élményt, amit a regény nyújtott persze nem mertem...
És ezt jól is tettem. Mert ezt a könyvet (mint sok mást) egy az egyben visszaadni lehetetlen küldetés. Fel voltam hát készülve a legrosszabbra, miközben titkon reméltem a jót.
Lássunk egy kis listát...
Ami tetszett:
A képi világ
Rögtön az elején a hófehér tájba robogó, füstölő vonat, az elcsigázott emberek, kopott bőröndjeikkel, ahogy a narrátor (kedves Halál barátunk - mert itt bizonyos szempontból tényleg kedves, és bizonyos szempontból tényleg a barátunk) közli a tényt, amit mind tudunk, csak félünk kimondani, és lopakodik az emberek között, színeiktől megrészegülten keresi az apró lelket, akiért küldték, és halad a pillanat felé, ami megváltoztatja azéletét halálát sorsát mittudomén, a létet, vagy nemlétet, ami neki van... Ez a fajta éles, csontbamaró képi világ aztán hol eltűnik, hol visszajön, de többé-kevésbé végig jelen van. Megteremti az alaphangulatot - erősen közelítve a könyv hangulatához - és nagyjából végig fent is tartja, legyen az nagy totál az égből, a pöffeszkedő, baljóslatú, hájas szürke felhőkön át hulló bombákról, vagy épp közeli Lieselről és Maxról a pincében.
Rögtön az elején a hófehér tájba robogó, füstölő vonat, az elcsigázott emberek, kopott bőröndjeikkel, ahogy a narrátor (kedves Halál barátunk - mert itt bizonyos szempontból tényleg kedves, és bizonyos szempontból tényleg a barátunk) közli a tényt, amit mind tudunk, csak félünk kimondani, és lopakodik az emberek között, színeiktől megrészegülten keresi az apró lelket, akiért küldték, és halad a pillanat felé, ami megváltoztatja az
A színészek közül
Akik megragadtak, és nem is eresztettek: Mama és Papa, azaz Rosa és Hans Hubermann. Emily Watson és Geoffrey Rush egész egyszerűen telitalálat. Mind külön-külön, mind együtt zseniálisak. Emily Watsonnál kedvesebben mennydörgő Rosát keresve sem találhattak volna, csak úgy, ahogy Geoffrey Rush-nál cinkos, huncut összekacsintósabb, harmonikázósabb, "Megyek már napsugaram"-osabb, szívfájdítóan szerethetőbb Hans-ot sem. Szerelem voltak ők első látásra. (Nem úgy, mint Liesel, és Rudy, de erről majd egy picivel később.)
A Max szerepében (azt hiszem először) feltűnő Ben Schnetzer is meggyőző, kinézetre pedig nagyon közel áll ahhoz, amilyennek őt a könyvben képzeltem: Törékeny, meggyötört test, meleg, beszédes szemek, melyekből mély lélek gőzölög elő.
Aki még talán említésre méltó, Pihehaj, azaz a polgármester feleségét, Ilsa Hermann-t játszó Barbara Auer. Jól hozzá a megtört, kifakult asszonyt, akinek az életébe Liesel lüktetése egy kis vért pumpál.
A zene (meghallgathatod itt)
John Williams hangjegyei, mint általában mindig, most is tökéletes harmóniában fonják körül Liesel világát, és szárnyakat adnak érzelmeink várakozással teli, minden pillanatban ugrásra kész pejlovainak.
A narrátor
Igen. Igenigenigenigen. Így szólt a fejemben is! Pont, mint Roger Allam. Egyetlen bajom vele... De ez már egy másik szekció.
Akkor jöjjön hát mindaz...
Ami kevésbé tetszett:
A narráció
Folytatva az előző gondolatmenetet, egyetlen gondom volt a narrációval... Hogy nagyon keveset vettek át a könyvből. Saccperkábé maximum négy-ötször szólal meg a húrok fő pengetője, akitől olyan egyedi és más ez a történet, és aki mindig, mindenki felett ott lebeg, hangtalanul, színtelenül, tárt karokkal várva, nehogy egy lélek is a föld porába törjön darabokra. Többet kellett volna belőle!
A színészek közül
Nem szép dolog pont ilyet kijelenteni, de akiket leggyengébbnek éreztem, az pont a két főszereplő: Liesel és Rudy. Sophie Nélisse tüneményes, elragadó és bárcsak azt mondhatnám, hogy egyetlen "hibája", hogy idegesítően hasonlít a Barátok közt Hannájára, Nyári Diánára. De sajnos emelett még túl "steril" is. Legalábbis számomra. A tökéletes szőke loknijaival próbál "szurtoskodni", szerepét pedig hibátlanul eljátssza, de semmi pluszt nem nyújt. Olyan, mintha a könyvbeli Liesel egyszerűsített változata lenne. Hiányzik belőle az élet. Legalábbis az az intenzitású, ami a könyvben benne volt.
És ugyanezt éreztem a Rudy Steinert alakító Nico Liersch-nél is. Persze tudom, hogy gyerekszínészekről van szó, így nem lehetünk olyan kiritkusak, így hát csak Markus Zusak-ot okolhatom, amiért túl kerekre és sokoldalúra írta szereplőit. :) Azért félreértés ne essék, mindkét színészt a szívembe tudtam zárni, csak nem tudom mennyire ment volna ez a könyv nélkül...
A képi világ/ drámai hatás
Néhol ezt is túl "sterilnek", óvatosan drámainak, 12-es karikába tuszkolósnak éreztem.
A történet adaptációja
Tudom, tudom, egy könyvrajongó, főleg, ha egyik legkedvesebb könyvéről van szó, nem egészen megbízható "film kritikus", túl szigorú, és megszállott vasakarattal képes ragaszkodni kedvenc jeleneteihez, az események pontos, tökéletesen replikált visszaadásához. Én magam már sokszor értettem egyet rendezőkkel kisebb-nagyobb változtatásokban, el tudom ismeri, ha jó ötletek vannak, mindaddig, amíg a moziból kijőve nincs bennem mélyebb hiányérzet. Ám itt most volt. Sok mindent hiányoltam. Persze-persze, tudom, ha mindent beleraknak, akkor meg olyan hosszúra nyúlik, hogy még most is a moziban ülnék... :) Nem tudom hogy lehetett volna jobban megoldani, hiszen nem vagyok rendező. Sem forgatókönyv író. És azt is tudom, hogy sokszor épp az ront el egy filmet, hogy maga az író írja a forgatókönyvet is. De bevallom furdal a kíváncsiság, hogy mi lett volna ha Zusak próbálkozik meg vele ezúttal...
A legjobban azt sájnáltam, hogy kimaradt Max könyve, melyet Lieselnek készít: A fölöttemállók. Szerintem tudott volna pluszt adni a filmnek, ha beékelve végigpergetik, mint egy képregényt, és mivel mozgókép, akár tovább is gondolhatták volna. Nagyon is van benne fantázia, és nagyon is belefért volna szerintem. Volt még pár rész ami kimaradt (Hans vizet ad a menetelő zsidónak), vagy amit kicsit meghollywoodizáltak (Rudy a végén).
~Értékelés: 10/8 Összességében jó volt viszontlátni Liesel világát, és nem egyszer fakadtam könnyekre, ám nem tudom (és már nem is akarnám tudni) milyen lehet a film azok számára, akik nem olvasták a könyvet. Nekem sziklaszilárd mankót nyújtott.
Kíváncsi lennék az hogy látja, aki esetleg a film hatására olvasta el a könyvet. Ha van ilyen, jelentkezzen, és ossza meg élményeit. :)
+1 Érdekesség: A könyvből már színdarab is készült, melyről angol nyelven bővebben: itt
Akik megragadtak, és nem is eresztettek: Mama és Papa, azaz Rosa és Hans Hubermann. Emily Watson és Geoffrey Rush egész egyszerűen telitalálat. Mind külön-külön, mind együtt zseniálisak. Emily Watsonnál kedvesebben mennydörgő Rosát keresve sem találhattak volna, csak úgy, ahogy Geoffrey Rush-nál cinkos, huncut összekacsintósabb, harmonikázósabb, "Megyek már napsugaram"-osabb, szívfájdítóan szerethetőbb Hans-ot sem. Szerelem voltak ők első látásra. (Nem úgy, mint Liesel, és Rudy, de erről majd egy picivel később.)
A Max szerepében (azt hiszem először) feltűnő Ben Schnetzer is meggyőző, kinézetre pedig nagyon közel áll ahhoz, amilyennek őt a könyvben képzeltem: Törékeny, meggyötört test, meleg, beszédes szemek, melyekből mély lélek gőzölög elő.
Aki még talán említésre méltó, Pihehaj, azaz a polgármester feleségét, Ilsa Hermann-t játszó Barbara Auer. Jól hozzá a megtört, kifakult asszonyt, akinek az életébe Liesel lüktetése egy kis vért pumpál.
A zene (meghallgathatod itt)
John Williams hangjegyei, mint általában mindig, most is tökéletes harmóniában fonják körül Liesel világát, és szárnyakat adnak érzelmeink várakozással teli, minden pillanatban ugrásra kész pejlovainak.
A narrátor
Igen. Igenigenigenigen. Így szólt a fejemben is! Pont, mint Roger Allam. Egyetlen bajom vele... De ez már egy másik szekció.
Akkor jöjjön hát mindaz...
Ami kevésbé tetszett:
A narráció
Folytatva az előző gondolatmenetet, egyetlen gondom volt a narrációval... Hogy nagyon keveset vettek át a könyvből. Saccperkábé maximum négy-ötször szólal meg a húrok fő pengetője, akitől olyan egyedi és más ez a történet, és aki mindig, mindenki felett ott lebeg, hangtalanul, színtelenül, tárt karokkal várva, nehogy egy lélek is a föld porába törjön darabokra. Többet kellett volna belőle!
A színészek közül
Nem szép dolog pont ilyet kijelenteni, de akiket leggyengébbnek éreztem, az pont a két főszereplő: Liesel és Rudy. Sophie Nélisse tüneményes, elragadó és bárcsak azt mondhatnám, hogy egyetlen "hibája", hogy idegesítően hasonlít a Barátok közt Hannájára, Nyári Diánára. De sajnos emelett még túl "steril" is. Legalábbis számomra. A tökéletes szőke loknijaival próbál "szurtoskodni", szerepét pedig hibátlanul eljátssza, de semmi pluszt nem nyújt. Olyan, mintha a könyvbeli Liesel egyszerűsített változata lenne. Hiányzik belőle az élet. Legalábbis az az intenzitású, ami a könyvben benne volt.
És ugyanezt éreztem a Rudy Steinert alakító Nico Liersch-nél is. Persze tudom, hogy gyerekszínészekről van szó, így nem lehetünk olyan kiritkusak, így hát csak Markus Zusak-ot okolhatom, amiért túl kerekre és sokoldalúra írta szereplőit. :) Azért félreértés ne essék, mindkét színészt a szívembe tudtam zárni, csak nem tudom mennyire ment volna ez a könyv nélkül...
A képi világ/ drámai hatás
Néhol ezt is túl "sterilnek", óvatosan drámainak, 12-es karikába tuszkolósnak éreztem.
A történet adaptációja
Tudom, tudom, egy könyvrajongó, főleg, ha egyik legkedvesebb könyvéről van szó, nem egészen megbízható "film kritikus", túl szigorú, és megszállott vasakarattal képes ragaszkodni kedvenc jeleneteihez, az események pontos, tökéletesen replikált visszaadásához. Én magam már sokszor értettem egyet rendezőkkel kisebb-nagyobb változtatásokban, el tudom ismeri, ha jó ötletek vannak, mindaddig, amíg a moziból kijőve nincs bennem mélyebb hiányérzet. Ám itt most volt. Sok mindent hiányoltam. Persze-persze, tudom, ha mindent beleraknak, akkor meg olyan hosszúra nyúlik, hogy még most is a moziban ülnék... :) Nem tudom hogy lehetett volna jobban megoldani, hiszen nem vagyok rendező. Sem forgatókönyv író. És azt is tudom, hogy sokszor épp az ront el egy filmet, hogy maga az író írja a forgatókönyvet is. De bevallom furdal a kíváncsiság, hogy mi lett volna ha Zusak próbálkozik meg vele ezúttal...
A legjobban azt sájnáltam, hogy kimaradt Max könyve, melyet Lieselnek készít: A fölöttemállók. Szerintem tudott volna pluszt adni a filmnek, ha beékelve végigpergetik, mint egy képregényt, és mivel mozgókép, akár tovább is gondolhatták volna. Nagyon is van benne fantázia, és nagyon is belefért volna szerintem. Volt még pár rész ami kimaradt (Hans vizet ad a menetelő zsidónak), vagy amit kicsit meghollywoodizáltak (Rudy a végén).
~Értékelés: 10/8 Összességében jó volt viszontlátni Liesel világát, és nem egyszer fakadtam könnyekre, ám nem tudom (és már nem is akarnám tudni) milyen lehet a film azok számára, akik nem olvasták a könyvet. Nekem sziklaszilárd mankót nyújtott.
Kíváncsi lennék az hogy látja, aki esetleg a film hatására olvasta el a könyvet. Ha van ilyen, jelentkezzen, és ossza meg élményeit. :)
+1 Érdekesség: A könyvből már színdarab is készült, melyről angol nyelven bővebben: itt
Vártam ezt a bejegyzést! :)
VálaszTörlésLehetek itt most hosszú? Én tegnap néztem meg, egy 10-es skálán szintén 8-as. Örültem, hogy nem olvastam most a film előtt újra, mert így ahogy peregtek a filmkockák úgy jöttek szépen vissza az emlékek, hogy mi is fog történni. Geoffrey Rushért és Emily Watsonért teljesen odavoltam, tényleg, mintha rájuk írták volna a szerepet, azok a cinkos mosolyok és kacsintások az asztalnál Rosa mama háta mögött :) A narrátor hangja valóban eltalált, olyan pont, mint a Halál szerepe a könyvben, hisz nem tudunk rá haragudni, ő csak a munkáját végzi és nem ő pusztítja az embereket, ő "csak" átsegíti őket. De amit valóban én is gyengébbnek éreztem az a Halál szerepeltetése, keveset tettek bele - talán azért, hogy akik a filmet nézik és nem ismerik a könyvet, azoknak ne lőjék le a következő történéseket. Bevallom, az első légós pincés jelenettől kezdve, mikor előkerül a bombázás alatt a harmonika, végig párás volt a szemem. De ahogy hallottam a szipogást és a csendes zsebkendő utáni kutatásokat a moziban, ezzel nem voltam egyedül. Ami meg kimondott öröm volt, hogy végre senki nem pattant fel a film után a székből, mindenki ült és bámulta a vásznat, vagy csak nézett maga elé, szóval hatással volt az emberekre.
Lehetsz hosszú! Mi az hogy! Szeretem ha hosszú vagy. Úgy látom, a legtöbb dologban egyetértünk. :) Én is a szipogók, és zsebkendő után kutatók táborát erősítettem. Igazad lehet a narrátorral kapcsolatban, de nekem akkor is hiányzott volna még több... De hát a jóbol mindig csak keveset adnak... :)
TörlésAlig várom, hogy lássam! Köszi a bejegyzést!
VálaszTörlésRemélem tetszik majd! :) A könyvet olvastad? Szeretted?
TörlésÓ, úgy várom már, hogy ismerjem én is a történetet teljesen, és hogy láthassam a filmet is,,, És mégis, olyan gyönyörű ez a könyv, hogy félek hogy vége lesz és nem olvashatom tovább...
VálaszTörlésSzerinted Zemberemmel nézhető a film majd?
Tényleg nagyon Hannás a lány, én nem így képzelem Lieselt.
Emlékszem, én is így voltam a könyvvel, főleg mikor először olvastam, mégse tudtam letenni, szünetet tartani. Pont vizsgák után voltam, és egész nap ki se mentem a lakásból, csak faltam a lapokat. :)
VálaszTörlésŐszintén, szerintem a Zembered nem fogja szeretni... De egy próbát mindenképpen megér! ;)
Volt egy zsúfoltabb hetem, és emiatt tudtam most félrerakni, de már várom hogy újra belevessem magam. :)
TörlésHmm, pedig az tetszett neki az előzetesben, hogy könyveket égetnek... :D -.-
Ajjj.... :D Milyen ez a Zember... :) Azért majd számolj be ha megnéztétek. Addig is nagyon várom a bejegyzésed a könyvről!!!! :)
TörlésTetszett neki! :D
Törlés