Joyce Maynard: Labor Day / Nyárutó

"It was as if I'd been in the middle of a book that I had to put down when I got too tired to keep reading, or a video put on pause. I wanted to pick back up with the story and find out what happenetd to the characters, except that the characteer were us."

Érdekes... Így is csak egy gyerek láthat. Mert nekem inkább az a tapasztalatom, hogy ami velem történik, csak másnak tűnhet úgy, mintha egy könyvet olvasna. Én, aki benne vagyok, egészen máshogy élem meg. Talán csak utólag, akkor hallom meg a hihetetlenségét, ha hangosan elmesélem, vagy végiggondolom. Nem tudom Adele hogy érzett azokban az augusztusi napokban, mikor a forróság mellett, valami még forróbb is belibbent az ablakon, csak remélni tudom, hogy át- és megélte. Mert az ilyen dolgok (írhatnám nyálasan, hogy az igaz szerelem, de valahogy kicsinyesen hangzik, ahhoz ami volt) csak nagy ritkán találnak az emberre.

Én nem tudom miért élvezem ennyire, ha vasvillával nyúlkál egy könyv a szívemben, de már megint nagyon "jól esett"... Ha ilyen a valóban szépirodalom, akkor én ezt szeretem!

Fülszöveg: Közeledik a nyár vége, a munka ünnepe fullasztó hőséggel köszönt a New Hampshire-i Holton Millsre, ahol a magányos, tizenhárom éves Henry többnyire tévénézéssel, olvasással és álmodozással üti el az idejét; egyetlen társasága elvált és érzelmileg labilis anyja. Az ünnepi hétvége előtti csütörtökön azonban egy titokzatos, vérző férfi, Frank kér segítséget Henrytől. A következő öt nap alatt Henry megismeri az élet legfontosabb leckéit, a féltékenység torokszorító fájdalmát, az árulás erejét, hogy áldozatot kell hoznunk a szeretteinkért – és hogy érdemes várni az igazi szerelemre.

Ami eleinte idegesített, hogy a történetet, Henry, Adele 13 éves fia szemén keresztül látjuk. Annak ellenére, hogy kedvelem Henry-t, nagyon sokszor elküldtem volna aludni, hogy felnőtt szemmel figyelhessem Adele-t. Persze csak, amíg meg nem ismertem őt is jobban.

A fülszöveg alapján az a tévhit alakult ki bennem, hogy izgalmas cselekményekkel teleszőtt történet került elém (pedig most visszaolvasva, erre sehol semmi nem utal, biztos túl sok Szökés epizódot láttam :) ), ám boldogabb nem is lehettem volna, mikor rájöttem mennyire nem így van. Persze akadtak izgalmak, de a lényeg a háttérben volt. Az apró rezdülésekben.

Anaria, neked ez megint csak kötelező! :) Te jó ég, egy "kincses bánya"...

Adott egy nő, aki egykor bohém volt, szabad, szó szerint áttáncolt az életen, szeretett és tudott is 

szeretni, és aki aztán súlyos veszteségek árán annyira kiábrándult a világból, és az emberekből, hogy ha nem muszáj, még az orrát sem dugja ki otthonról. Kamaszodó fia, Henry jelenti szinte az egyetlen társaságot, amivel - bár nem szándékosan - de kicsit vissza is él, ki is használja. És adott ez az áldott jó kamaszfiú (nem is hiszem, hogy ilyen létezik), aki az anyja boldogságát maga elé helyezi, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy a szeretett "nőt" mosolyogni lássa. Érett, megfontolt, és élesebben látja a világot, mint egy-két (f)elnőtt. Nyugodt, jószívű, figyelmes, élelmes. 

A történet lassan bontakozik, aztán lassan építkezik, majd lassan enyhül, és végül lassan távozik. Lassan, lassan kígyózik belénk. Az állott párában meg-meglibbenti a függönyt, felfedve valamit Adele vagy éppen Frank múltjából. Hol apróbb, hol nagyobb késszúrások ezek, mi pedig már, mint az ő közös jövőjük, több sebből vérzünk, mégse bírunk védekezni. Az élet ellen nem lehet. Az élet pedig tud nagyon kegyetlen lenni. Ennyi mindent elvenni két embertől, hogy aztán pár nap carpe diem-jében kárpótolja őket...  

Nem szokásom jegyzetelgetni, ám most valamiért pár kulcsszót mégiscsak lefirkantottam.

Ilyeneket, hogy:

- fojtott, fülledt erotika - Igen, nagyon fojtott, finom, apróbbnál is apróbb gesztusok, amitől eszedbe jut mikor először fogták meg a kezed, és csak az érintés újdonsága áramot pumpált az egész testedbe...

- feszültség - Végig jelen van, gomolyog, mint a kitörni készülő vihar. Állott, forró, augusztusi levegő, amiben már felvillan egy-egy cikázó villámlás.

- vak, bigott? bizalom - Emlékszem ezt akkor írtam, mikor Frank megjelent, és Adele beengedte az otthonukba.  Magyarázhatnánk, hogy nem volt más választása, de ő meg se próbálta. Vakon bízott Frankben, mint a gyerekek, vagy kölyökkutyák... Haragudtam is érte, és nem értettem egyet. (Már a Madison megye hídjaiban sem...) Hogy az a nő, aki addig pont olyan tartózkodó, most hirtelen maga invitálja be a veszélyt. Ugyanakkor eszembe jutott az is, hogy talán Adele felismerte a szemekben az oltalmat, amire már régen vágyott.

- insanity? - Hát persze. Ez is Adele. Ekkora még nem tudtam az okokat, amik idáig vezettek. Azokat a villamoson tudtam meg (persze, megint hol máshol...) Itthon biztos jól kibőgtem volna magam. Így bennem rekedt, és gomolygott tovább a többivel.

- fiú, érett gondolkodás, viselkedés, anya támasza, férfi a háznál - Bizony, ő Henry. Akkoriban még csak a "fiú". Akinek nem elég a szülei törött cserepeit szedegetni, ragasztgatni, de még saját ébredező testével, vágyaival, gondolataival is meg kell birkóznia. Ő az egyetlen kapocs a valós világgal. Mondhatnánk azt is, hogy ő neveli Adele-t. Frankkel kapcsolatban is ő viselkedik pont úgy, ahogy azt az anyától elvárnák. Kétkedéssel fogadja a helyzetet, minden oldalról fenyegetve érzi magát. Legalább ő észnél van. Talán ezért is tudja úgy elhagyni magát Adele... Mert tudja, hogy biztos kezekben van. Azért a bizalom Henryben is kialakul. Bevallom, nekem Frank sokáig nem volt szimpatikus. Túl mézes-mázasnak éreztem. Féltem, hogy egyszer csak kivillantja a foga fehérjét. Bennem nem volt meg az azonnali bizalom. 

Ezzel pedig végre idei első angolul olvasásom is megvolt, és csak ajánlani tudom, mert viszonylag egyszerű a nyelvezete, gördülékeny, magával ragadó. 

~ Értékelés: 10/9 Mély, és erős történet ez. Számomra első sorban a bizalomról. Lassú, andalító, fullasztó. Joyce Maynard-ra felfigyeltem, és nyitva is tartom a szemem. Kíváncsian várom a filmváltozatot is. Adele-t végig Kate Winslettként láttam magam előtt. Tökéletesen ráillik a szerep. Így látatlanban is... :)

Update: A film azóta pótolva, bejegyzés róla: itt olvasható