Csupasz nyulak és gesztenyék

Tóth Olga (Forrás: google.com)

Tóth Olga neve nekem eddig, bevallom, ismeretlenül csengett, nem tudtam ki ő, mi ő. De aztán kicsit utánanéztem. Szociológus. Fő területe a 'családformák és együttélési minták a magyar társadalomban'.  

Émile Ajar: Előttem az élet

Miért jó gyerekszemmel  nézni a világot?

Arra lettem figyelmes, hogy egymás után veszem le a polcokról a gyerekszemmel írt könyveket. Kicsit elgondolkoztam miért is lehet ez, mi pluszt adhatnak az ilyen irományok... 

Először is ott van ugye a gyermeki tisztaság, őszinteség, ami olykor brutális tud lenni, de nem azért, mert gonosz, hanem mert csontig hatolóan, velőbe maróan igaz. A gyerekek sokszor olyan alapigazságokat fogalmaznak meg, melyeket észrevenniük sem lenne szabad és melyekről mi magunk nem akarunk tudomást venni. Mert az élet magában is tud fájni, hát még az apró, mindennapi szilánkok, melyek lépten-nyomon a talpunkba fúródnak, hiába hordunk cipőt... 

Szóval, ha egy gyermek (vagy gyermeknek álcázott (f)elnőtt) a narrátor, akkor számíthatunk rá, hogy lesznek el- és félreértések, na meg persze jó adag naivitás, de abban biztosak lehetünk, hogy mindig megkapjuk az igazságot, a színtiszta, teljes igazságot, és nem csak egy lekanyarintott szeletkéjét.

Új köntös

(Forrás: google.com)

Ma megláttam ezt a képet és beleszerettem! Nem csak, hogy pillangós, de annyira kellemes, pozitív, jó hangulatot sugároz, hogy muszáj voltam bloghátteremmé tenni. Remélem Nektek is tetszik ez az új köntös és titeket is jó hangulattal tölt fel! :)

További jó olvasgatást kínálok/kívánok! :))

ஐMiamonaஐ

Halász Margit: Méz és szurok

"Én semmi másról nem szeretnék írni, csak esztelennek tűnő vágyakról, gyermeki ábrándokról, titkolt szenvedélyekről és persze a boldogságról." 

- írja Halász Margit, és szavához hűen, ezt is kapja az olvasó, aki kezébe veszi ezt a vékony, ám annál tartalmasabb kötetecskét.

Schäffer Erzsébet: Pipacsvirágom

Újabb Történetek útközben

„Itthon. Egyre többet megy haza. Mintha húzná valami. Valami késői engedelmesség, szótlan belátása annyi ellenszegülésnek.”

Pont ezt érzem Schäffer Erzsébet történeteivel... Húznak magukhoz, és mikor nem állok ellen, mintha hazaérkeztem volna. 

Nem az első találkozásunk volt, s nem is az utolsó. Már pontosan tudom mire számíthatok, mégis mindig meglepetést okoz.

Lázár Ervin: Csillagmajor

Vicces, hogy pont Joanne Harris: Bársony és keserű mandulájával egy időben olvastam, és ugyanúgy arcon csapott... 

Csillagmajor - pedig milyen gyönyörűen, békésen, lágyan, meghitten csengő szó. Közben súlyos, mély, sokszor sötét bensőt takar.

Arra számítottam, hogy majd lágyan elringat, felnőtteknek írt tündérmesékkel, pedig inkább felrázott, kiűzött belőlem minden nyugalmat.

Bársony és keserű

Joanne Harris és én:

Joanne Harris örök bizalmat szavazott magának nálam a Csokoládéval, majd annak folytatásával a Csokoládé cipővel. Mesterien bánik az ízekkel, szívekkel, misztikummal. Ízig vérig nő; minden ízben lenyűgöző!

Joanne Harris és a novella:

Egy percig sem volt kétségem afelől, hogy Joanne Harrisnek ez a műfaj is fekszik. Persze, hogy nem, hiszen ő a hangulatteremtések nagy asszonya. Úgy kapja el az érzelmeket, hogy észre sem veszed, s közben már téged is elkapott. Hopp, a "kelepce" zárva, s te már nem is vágyódsz ki belőle. (Itt azonban bizony sokszor kivágyódtam, de erről majd mindjárt...)

Viviane Villamont: Kisdarázs

„Nevetve tűrd, szíved ha fáj, 
Nagy bár a kín, ne kiabálj! 
Törvényünk ez…”

Muszáj pár kérdéssel indítanom:

~Miért, miért hiszik a felnőttek, hogy a gyerekek ostobák? 

~Miért, hogy eredendően bűnösök? 

~Miért, hogy a szüleik kudarcaikért, hibáikért, bűneikért, gonoszságukért, kapzsiságukért nekik kell megfizetni? 

~Miért vetítik ki rájuk ocsmány, sötét énjüket? 

~Miért tiporják el őket, csak mert a szemükben olyan tisztaság fénylik, amit ők már régen elfeledtek? 

~Miért hiszik, hogy ha önmagukat be tudják csapni és kényelmes hazugságba ringatni, akkor ennek majd ők is bedőlnek? 

~Miért nem hiszik, hogy sokkal többet látnak és megértenek a világból, mint mi valaha is fogunk? 

Csupa miért, és sehol egy válasz...

Delphine de Vigan: No és Én

„Mielőtt Nóval találkoztam volna, azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.”

Nyilvánvalóan nem lehet a világ összes hajléktalanját megmenteni, és egy fecske kislány sem csinál nyarat. De mikor olyasvalakivel találkozol, aki megért és elfogd olyannak, amilyen vagy; lógó cipőfűzővel, látszólag értelmetlen, lényegtelen kérdésekkel, furcsa szokásokkal, akkor nem lehet csak úgy szó nélkül továbbmenni. Hiszen ezt keresi mindenki. Ezt a szerelemben, barátságban, házi kedvencben...

Mint a fekete szurok...

Képzelj el egy helyet, ahol a falnak nem csak füle van... 

Ahol az idő lecsorog a falakon. 

Ahol minden éjjel, éjfélkor vége van a bálnak, s közben folyik tovább, némán, üvöltve. 

Ahol semmi nem az, aminek látszik, vagy ha mégis, az csak még rosszabb...

Ahol legnagyobb vágyad, hogy csatakosan, reszketve, de felébredhess végre.

Ahol magányodból, félelmeidből, emlékeidből új erők lakmároznak. 

„Megint járkáltam álmomban kedvesem. Az emberi szörnyetegektől félek.”

Igen, pont ebben rejlik King ereje. Az emberiességben! Olyan emberi szörnyeket teremt, amit az agyunk, ha nagyon alámerül, akár valósnak is hihet... Miért is ne őrülhetne meg valaki a világtól elzártan, a hegyek jeges szorításában!? Hát persze, hogy megőrülhet, sőt, sok esetben meg is teszi...

Test/vér

„Ha érezve értenéd,  
Amit mondok: minden csillag üzen  
És iszony a szava,  
Nem felelnél így nekem akkor:  
’De szép az éjszaka! ”*

(Forrás: we♥it.com)

Mint azt korábban már írtam, rákosokról szóló könyvet nem, vagy csak csak nagyon ritkán veszek a kezembe. Jodi Picoult viszont már régóta birizgálta a fantáziámat, mert mindenhol csak jókat olvastam róla, és azt, hogy A nővérem húga a legjobbnak tartott műve, így hát, gondoltam magamban egyet és belevágtam...

Szumma szummárum 2011

sarahwilkins.net

2010 végével, de főleg 2011-el új időszámítás kezdődött nekem az olvasás terén! Egész egyszerűen annyi történt, hogy elkezdtem rendszeresen és sokat olvasni, az addigi rendszertelenül és keveset helyett. Ezt legnagyobb részben az én drága barátosnémnak PuPillának köszönhetem, aki nem adta fel a reményt, hogy belőlem is igazi könyvmolyt faragjon, és ehhez első lépésnek stílszerűen bevezetett engem a moly világába, ami keretet, sok-sok pluszt és könnyebb navigációt ad az egésznek. Plusz egy jó kis közösséget és ezermindenmást...

Eljött a számadás ideje és én nem szégyenkezem. Szerteágazó érdeklődésemnek és a minden oldalról érkező, bombázó impulzusoknak köszönhetően, úgy érzem, szép, színkavalkádos palettát sikerült rittyentem. :)

Hát lássuk akkor mi került terítékre...

Paolo Giordano: A prímszámok magánya

„Mattia úgy vélte, hogy Alice meg ő éppen olyan, mint két ikerprím, magányosak és elveszettek, közel egymáshoz, de nem annyira, hogy tényleg összeérjenek.” 

Ez tökéletesen leírja kapcsolatomat a regénnyel! Mi is közel voltunk egymáshoz, mégsem értünk össze... 

Úgy érzem, sikerült az évet egy meglehetősen ellentmondásokat generáló művel kezdenem. Remélem az évem többi része nem lesz ilyen... (de... úgyis ilyen lesz...)

Az olasz írókkal nemrég kezdtem el ismerkedni, először Alessandro Baricco, majd név rokona, Alessandro D'Avenia kapcsán. 

A stílus egyedisége az, ami mind két író esetében feltűnt, és ami ebből a könyvből sem hiányzott, de itt jön egy nagy DE!

Szabó Magda és a gyermekkor feneketlen kútja

„Kell hogy egy ponton, egy bizonyos ponton ne csak munkatársa, de áldozata is legyek az alkotónak, hogy eldőljek előtte, mert eltalált, és úgy pusztuljak bele az általa kapott élménybe, hogy ne is sejtsem egész világosan, mi hát a fegyvere.”

- Arany Jánosról írta ezt Szabó Magda, pedig igazából magáról (is) beszélt... Én legalábbis pont így vagyok vele...

„Először hallottam Arany Jánost beszélni, nem hozzám szólt, személy és név szerint, ám szavaira szűk tudatom kétségbeesve mozgolódni kezdett, tépte, tágította magát, hogy követni tudja.”