Csupasz nyulak és gesztenyék

Tóth Olga (Forrás: google.com)

Tóth Olga neve nekem eddig, bevallom, ismeretlenül csengett, nem tudtam ki ő, mi ő. De aztán kicsit utánanéztem. Szociológus. Fő területe a 'családformák és együttélési minták a magyar társadalomban'.  

(Nyomokban spoilert és gesztenyét tartalmazhat!)

A regény, ennek megfelelően, a 60-as évek Magyarországába kalauzol, vagyis inkább taszajt bennünket, 'Best of Communism'...: Sokol rádió, Pajtás újság, mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám, ajkáról  ki sem fogy a nóta...

Vagy mégis? Lehet, hogy nem is volt ott az a nóta soha igazán?

Főszerepben egy család. Normál család. Látszatra. (Látszat... rövid szó, mégis súlyosan nyomja rá bélyegét családokra, helyzetekre, életekre.) Anya, apa, három leány, egy fiú gyermek. Élnek, mint Marci Hevesen. Vagyis inkább élnek, mint Marci. "Hevesen"! 

-Ház - 1 darab, szép, nagy

-szobák száma - nem sok, nem kevés, pont elég 

-tyúkok száma - közel 200 db 

-részeges férj - 1 darab

-szitkok száma - túl sok

-éles nagykés - legalább 1 db 

-abortuszok száma - nem publikus

-megesett leányanya - 1 db

-gondolatok, törekvések, álmok - megszámlálhatatlan 

-(kifejezett) érzelmek száma - mínuszba hajló

Nagyjából ezekből tevődik össze a családi "vagyon". Plusz még a mindennapos szorongások, fásultságok, váltott műszakok és az állandó, nyári kánikulákban is belülről ordító hideg. 

Talán az apa is ezért iszik, és keres (és talál) egyéb meleget adható dolgokat... Próbálja felmelegíteni magát. Nem megy. Talán Eszter is ezért fekszik össze Jancsival. De neki sem megy. És Eszter húga is ezért próbálja feje búbjáig húzni a dunyhát, de a meleg ott reked valahol a teste és a paplan között, nem tud belé szivárogni. Anya már nem próbálkozik, feladta, megtanult huzatban élni, és az életükbe zakatoló vonatok zajával, a varrógép pedálját taposva rendületlenül. A monotonitás az élet mérge, de a sajgó szív, lüktető agy gyógyszere.

„Anyám például a hátával hallgat. (…) A hátával adja a világ tudtára a szemrehányást, a bosszúságot, a haragot, a csalódottságot. Van egy görbület a hátán. Akkor látszik főleg, amikor ül. A görbületről le lehet olvasni a hangulatát.”

Közelebbről két szereplőt ismerhetünk meg, a dőlt betűs Esztert, akinek az egész világa tövestül kidőlni látszik, majd ki is dől. Oda adta magát egy fiúnak, megesett. Megesik. Az ember szíve is rajta. Csak az anyjáé nem. Az soha. Mehet a leányanyák otthonába, vagy ahová akar... Hiánya nem jelentős, mert (ott) léte sem (volt) az.

A másik, a sima betűs húg, Eszter húga. Ő teljesen normális. Mi több, kitűnő. Mind a jegyeit, mind a magatartását, szorgalmát, mindenét tekintve. Mindenhol jó, de legjobb otthon. Ha azonban Eszter húgát kérdezzük, mindenhol jó, csak otthon ne kelljen lenni... Osztálytársásnak van egy kedvenc helye a lakásukban, egy kucorodós fotel, amiben dorombolhat kedvére, mint egy kismacska. Eszter húgának kedvenc helye a kertjükben álló almafa, ott szeret olvasni, távol köpésnyire a világ zajától.

„Körbeburkolom magam a dunyhával, sehol se juthat be a hideg. De a hideg bent van a gyomromban, felkúszik a torkomig, onnan kiárad az arcomra. Vacognak a fogaim, pedig már a fejem búbjáig ér a dunyha. (…) Várok és félek.”

Eszter húga észrevesz dolgokat. Na nem, nem szellemekkel suttogó. Csak ő észrevesz! Mert az ő belső hidegsége még küzd egy kis melegért. Észreveszi Eszter terhességét, csak a belé nevelt és rögzült fásultság azt súgja, feküdj nyugodtan, és akkor nem lesz semmi baj. Elmúlik, csak egy lázálom, kipukkan, mint egy buborék, csak ne mozdulj... Észreveszi Eszter hiányát is. És a kisnyulak ocsmány, gyámoltalan csupaszságát. No meg  a gesztenyéket a parkban.

(Forrás: google.com)

Mert ők is, mindketten (és ki tudja még hányan (vagyunk)...) csupasz nyulak és gesztenyék. Külső, borító héjjal együtt. Eszter tüskéi kifelé, befelé is nőnek, és benne ott készülődik az új kis gesztenye, aki próbálja megszelídíteni a tüskéket. Eszternek nem a gátmetszés fáj. Eszter saját magát (is) próbálja megszülni... És hát ne ordítson, mert milyen dolog az...

Eszter húgán kemény a héj, de csak arra vár, hogy pottyanhasson, gurulhasson, feltörhessen végre. Eszter nem mer magától törni. Ő arra vár, hogy valaki vegye már észre és törje már fel. Aztán rájön, hogy arra várhat... Vagy feltöri magát és gesztenyebábuvá lesz, még ha esetlenné is, aki nem bírja el saját tagjait, vagy nemes egyszerűséggel elrohad/kiszárad... (ahogyan az anyja?)

„Bárhogy próbálok, nem tudok kitörni, magamba vagyok zárva.”

(Forrás: google.com)

„Sose tudom, mikor van az a pillanat, amikor eldöntök valamit. A gondolataim homokszemek egy homokórában. Peregnek, peregnek, és amikor az utolsó szem is letelepszik a domb tetejére, egyszer csak kész a döntés.”

Olvasás közben drukkoltam, szorítottam, buzdítottam, pofozkodtam. Néha saját fejemet, néha Esztert és a húgát, néha az anyát. Mert itt a női vonalon van a hangsúly. Ők élik (vagy ők nem élik) az élet érzelmi részét, a férfiak meg az összes többit, plusz még ebbe a nőknek jutó egybe is beletörlik néha a sáros lábukat. 

Vékonyka könyv, nagy betűkkel, széles sor behúzással írva. De benne ott kanyarognak a lélek útvesztői. Felváltva kanyargunk mi is a két narrátorral, látszólag külön utakon és mégis ugyanazon a sztrádán tartunk/tartanak egy irányba.

Szerintem egész egyszerűen zseniális ez a könyv! Kicsit naplószerű, őszinte, kitárulkozó. Érezhető a hátterében meglapuló kor és társadalomismeret, szakértelem, mégse a tények és a kor dokumentálási szándéka dominálnak (szerencsére). Nagyon "jól" el lehet veszni a részletekbe, az olykor első olvasatra talán átlagos, semmitmondó, mégis feneketlen kút mélységű mondatokba. Az Origo szerint a regény "Több mint retro, kevesebb mint korrajz". Szerintem több, mint retro, több, mint korrajz. Kőkemény Lélekrajz.

„Mi soha nem szoktunk hangosan örülni. Lehet, hogy én egyáltalán nem is tudok örülni.”

(Forrás: google.com)

~Értékelés: 10/10+++... és kedvenc!   A könyvet, barátosném PuPilla ajánlására olvastam el, és, mint általában most sem csalódtam! Köszönöm! :)

(Forrás: google.com)

(Forrás: google.com)