Suzanne Collins: The Hunger Games

Hát már megint egy vadiúj élménnyel gazdagodtam! És még azt mondják, nincs új a nap alatt. Lehet, hogy nincs, de, hogy tálalási mód ezerféle létezik, az már egyszer biztos...

Miamona irkál: Gondolatok az íróasztalom körül

Egy érdekes feladat... Nézz szét magad körül, és írd le amit látsz, ahogy látsz, ahogyan látni akarsz... 

Én megtettem. Mert jól esett.

„A részletek sokat számítanak, ha a valóságot célozzuk meg.”

(Joanne Harris: Bársony és keserű mandula)

(Forrás: weheartit.com)

Postán jött kalap

A mai napon megkaptam életem első recenziós példányát! El sem tudom mondani, mennyire megörültem neki, főleg, hogy a sok minden más közepette teljesen kiment a fejemből, hogy én kértem ilyet... :D

 

A könyv: Georges Simenon - A kísértetek

Hogy hogyan is állok én a krimihez és "pszichológiai bűnregényhez"? Nos, őszintén szólva még fogalmam sincs, eddig nagy ívben elkerültem őket, slendrián legyintéssel és mondván, ez úgysem az én műfajom... Hát most eljött az idő, hogy kiderítsem ennek az állításnak az igazságtartalmát. :) Izgalmas kísértetnek... akarom mondani kísérletnek látszik, és 2011-ben már bebizonyítottam, hogy képes vagyok saját ódon, pókhálós, megvetemedett falaimat döngetni, sőt akár porig rombolni, szóval meglátjuk... Vágjunk bele! :)

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

Alessandro Baricco: Vértelenül

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, kit úgy hívtak, Alessandro Baricco. Olasz nemzetiségéhez híven szerette ő a spagettit, csak éppen nem úgy, mint többi honfitársa, és az olasz konyha szerelmesei szerte a világon; ő nem aldentére főve, ízletes mártással nyakon öntve, gazdagon megszórva sajttal fogyasztotta, ó nem! Ő nyersen ette, a közepén kettéharapva, fogaival őrölve, miszlikelve... És ez az, ami őt olyan egyedi, utánozhatatlan gourmet-vá tette...

Csupasz nyulak és gesztenyék

Tóth Olga (Forrás: google.com)

Tóth Olga neve nekem eddig, bevallom, ismeretlenül csengett, nem tudtam ki ő, mi ő. De aztán kicsit utánanéztem. Szociológus. Fő területe a 'családformák és együttélési minták a magyar társadalomban'.  

Émile Ajar: Előttem az élet

Miért jó gyerekszemmel  nézni a világot?

Arra lettem figyelmes, hogy egymás után veszem le a polcokról a gyerekszemmel írt könyveket. Kicsit elgondolkoztam miért is lehet ez, mi pluszt adhatnak az ilyen irományok... 

Először is ott van ugye a gyermeki tisztaság, őszinteség, ami olykor brutális tud lenni, de nem azért, mert gonosz, hanem mert csontig hatolóan, velőbe maróan igaz. A gyerekek sokszor olyan alapigazságokat fogalmaznak meg, melyeket észrevenniük sem lenne szabad és melyekről mi magunk nem akarunk tudomást venni. Mert az élet magában is tud fájni, hát még az apró, mindennapi szilánkok, melyek lépten-nyomon a talpunkba fúródnak, hiába hordunk cipőt... 

Szóval, ha egy gyermek (vagy gyermeknek álcázott (f)elnőtt) a narrátor, akkor számíthatunk rá, hogy lesznek el- és félreértések, na meg persze jó adag naivitás, de abban biztosak lehetünk, hogy mindig megkapjuk az igazságot, a színtiszta, teljes igazságot, és nem csak egy lekanyarintott szeletkéjét.

Új köntös

(Forrás: google.com)

Ma megláttam ezt a képet és beleszerettem! Nem csak, hogy pillangós, de annyira kellemes, pozitív, jó hangulatot sugároz, hogy muszáj voltam bloghátteremmé tenni. Remélem Nektek is tetszik ez az új köntös és titeket is jó hangulattal tölt fel! :)

További jó olvasgatást kínálok/kívánok! :))

ஐMiamonaஐ

Halász Margit: Méz és szurok

"Én semmi másról nem szeretnék írni, csak esztelennek tűnő vágyakról, gyermeki ábrándokról, titkolt szenvedélyekről és persze a boldogságról." 

- írja Halász Margit, és szavához hűen, ezt is kapja az olvasó, aki kezébe veszi ezt a vékony, ám annál tartalmasabb kötetecskét.

Schäffer Erzsébet: Pipacsvirágom

Újabb Történetek útközben

„Itthon. Egyre többet megy haza. Mintha húzná valami. Valami késői engedelmesség, szótlan belátása annyi ellenszegülésnek.”

Pont ezt érzem Schäffer Erzsébet történeteivel... Húznak magukhoz, és mikor nem állok ellen, mintha hazaérkeztem volna. 

Nem az első találkozásunk volt, s nem is az utolsó. Már pontosan tudom mire számíthatok, mégis mindig meglepetést okoz.

Lázár Ervin: Csillagmajor

Vicces, hogy pont Joanne Harris: Bársony és keserű mandulájával egy időben olvastam, és ugyanúgy arcon csapott... 

Csillagmajor - pedig milyen gyönyörűen, békésen, lágyan, meghitten csengő szó. Közben súlyos, mély, sokszor sötét bensőt takar.

Arra számítottam, hogy majd lágyan elringat, felnőtteknek írt tündérmesékkel, pedig inkább felrázott, kiűzött belőlem minden nyugalmat.

Bársony és keserű

Joanne Harris és én:

Joanne Harris örök bizalmat szavazott magának nálam a Csokoládéval, majd annak folytatásával a Csokoládé cipővel. Mesterien bánik az ízekkel, szívekkel, misztikummal. Ízig vérig nő; minden ízben lenyűgöző!

Joanne Harris és a novella:

Egy percig sem volt kétségem afelől, hogy Joanne Harrisnek ez a műfaj is fekszik. Persze, hogy nem, hiszen ő a hangulatteremtések nagy asszonya. Úgy kapja el az érzelmeket, hogy észre sem veszed, s közben már téged is elkapott. Hopp, a "kelepce" zárva, s te már nem is vágyódsz ki belőle. (Itt azonban bizony sokszor kivágyódtam, de erről majd mindjárt...)

Viviane Villamont: Kisdarázs

„Nevetve tűrd, szíved ha fáj, 
Nagy bár a kín, ne kiabálj! 
Törvényünk ez…”

Muszáj pár kérdéssel indítanom:

~Miért, miért hiszik a felnőttek, hogy a gyerekek ostobák? 

~Miért, hogy eredendően bűnösök? 

~Miért, hogy a szüleik kudarcaikért, hibáikért, bűneikért, gonoszságukért, kapzsiságukért nekik kell megfizetni? 

~Miért vetítik ki rájuk ocsmány, sötét énjüket? 

~Miért tiporják el őket, csak mert a szemükben olyan tisztaság fénylik, amit ők már régen elfeledtek? 

~Miért hiszik, hogy ha önmagukat be tudják csapni és kényelmes hazugságba ringatni, akkor ennek majd ők is bedőlnek? 

~Miért nem hiszik, hogy sokkal többet látnak és megértenek a világból, mint mi valaha is fogunk? 

Csupa miért, és sehol egy válasz...

Delphine de Vigan: No és Én

„Mielőtt Nóval találkoztam volna, azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.”

Nyilvánvalóan nem lehet a világ összes hajléktalanját megmenteni, és egy fecske kislány sem csinál nyarat. De mikor olyasvalakivel találkozol, aki megért és elfogd olyannak, amilyen vagy; lógó cipőfűzővel, látszólag értelmetlen, lényegtelen kérdésekkel, furcsa szokásokkal, akkor nem lehet csak úgy szó nélkül továbbmenni. Hiszen ezt keresi mindenki. Ezt a szerelemben, barátságban, házi kedvencben...

Mint a fekete szurok...

Képzelj el egy helyet, ahol a falnak nem csak füle van... 

Ahol az idő lecsorog a falakon. 

Ahol minden éjjel, éjfélkor vége van a bálnak, s közben folyik tovább, némán, üvöltve. 

Ahol semmi nem az, aminek látszik, vagy ha mégis, az csak még rosszabb...

Ahol legnagyobb vágyad, hogy csatakosan, reszketve, de felébredhess végre.

Ahol magányodból, félelmeidből, emlékeidből új erők lakmároznak. 

„Megint járkáltam álmomban kedvesem. Az emberi szörnyetegektől félek.”

Igen, pont ebben rejlik King ereje. Az emberiességben! Olyan emberi szörnyeket teremt, amit az agyunk, ha nagyon alámerül, akár valósnak is hihet... Miért is ne őrülhetne meg valaki a világtól elzártan, a hegyek jeges szorításában!? Hát persze, hogy megőrülhet, sőt, sok esetben meg is teszi...