Viviane Villamont: Kisdarázs

„Nevetve tűrd, szíved ha fáj, 
Nagy bár a kín, ne kiabálj! 
Törvényünk ez…”

Muszáj pár kérdéssel indítanom:

~Miért, miért hiszik a felnőttek, hogy a gyerekek ostobák? 

~Miért, hogy eredendően bűnösök? 

~Miért, hogy a szüleik kudarcaikért, hibáikért, bűneikért, gonoszságukért, kapzsiságukért nekik kell megfizetni? 

~Miért vetítik ki rájuk ocsmány, sötét énjüket? 

~Miért tiporják el őket, csak mert a szemükben olyan tisztaság fénylik, amit ők már régen elfeledtek? 

~Miért hiszik, hogy ha önmagukat be tudják csapni és kényelmes hazugságba ringatni, akkor ennek majd ők is bedőlnek? 

~Miért nem hiszik, hogy sokkal többet látnak és megértenek a világból, mint mi valaha is fogunk? 

Csupa miért, és sehol egy válasz...

Delphine de Vigan: No és Én

„Mielőtt Nóval találkoztam volna, azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.”

Nyilvánvalóan nem lehet a világ összes hajléktalanját megmenteni, és egy fecske kislány sem csinál nyarat. De mikor olyasvalakivel találkozol, aki megért és elfogd olyannak, amilyen vagy; lógó cipőfűzővel, látszólag értelmetlen, lényegtelen kérdésekkel, furcsa szokásokkal, akkor nem lehet csak úgy szó nélkül továbbmenni. Hiszen ezt keresi mindenki. Ezt a szerelemben, barátságban, házi kedvencben...

Mint a fekete szurok...

Képzelj el egy helyet, ahol a falnak nem csak füle van... 

Ahol az idő lecsorog a falakon. 

Ahol minden éjjel, éjfélkor vége van a bálnak, s közben folyik tovább, némán, üvöltve. 

Ahol semmi nem az, aminek látszik, vagy ha mégis, az csak még rosszabb...

Ahol legnagyobb vágyad, hogy csatakosan, reszketve, de felébredhess végre.

Ahol magányodból, félelmeidből, emlékeidből új erők lakmároznak. 

„Megint járkáltam álmomban kedvesem. Az emberi szörnyetegektől félek.”

Igen, pont ebben rejlik King ereje. Az emberiességben! Olyan emberi szörnyeket teremt, amit az agyunk, ha nagyon alámerül, akár valósnak is hihet... Miért is ne őrülhetne meg valaki a világtól elzártan, a hegyek jeges szorításában!? Hát persze, hogy megőrülhet, sőt, sok esetben meg is teszi...

Test/vér

„Ha érezve értenéd,  
Amit mondok: minden csillag üzen  
És iszony a szava,  
Nem felelnél így nekem akkor:  
’De szép az éjszaka! ”*

(Forrás: we♥it.com)

Mint azt korábban már írtam, rákosokról szóló könyvet nem, vagy csak csak nagyon ritkán veszek a kezembe. Jodi Picoult viszont már régóta birizgálta a fantáziámat, mert mindenhol csak jókat olvastam róla, és azt, hogy A nővérem húga a legjobbnak tartott műve, így hát, gondoltam magamban egyet és belevágtam...

Szumma szummárum 2011

sarahwilkins.net

2010 végével, de főleg 2011-el új időszámítás kezdődött nekem az olvasás terén! Egész egyszerűen annyi történt, hogy elkezdtem rendszeresen és sokat olvasni, az addigi rendszertelenül és keveset helyett. Ezt legnagyobb részben az én drága barátosnémnak PuPillának köszönhetem, aki nem adta fel a reményt, hogy belőlem is igazi könyvmolyt faragjon, és ehhez első lépésnek stílszerűen bevezetett engem a moly világába, ami keretet, sok-sok pluszt és könnyebb navigációt ad az egésznek. Plusz egy jó kis közösséget és ezermindenmást...

Eljött a számadás ideje és én nem szégyenkezem. Szerteágazó érdeklődésemnek és a minden oldalról érkező, bombázó impulzusoknak köszönhetően, úgy érzem, szép, színkavalkádos palettát sikerült rittyentem. :)

Hát lássuk akkor mi került terítékre...

Paolo Giordano: A prímszámok magánya

„Mattia úgy vélte, hogy Alice meg ő éppen olyan, mint két ikerprím, magányosak és elveszettek, közel egymáshoz, de nem annyira, hogy tényleg összeérjenek.” 

Ez tökéletesen leírja kapcsolatomat a regénnyel! Mi is közel voltunk egymáshoz, mégsem értünk össze... 

Úgy érzem, sikerült az évet egy meglehetősen ellentmondásokat generáló művel kezdenem. Remélem az évem többi része nem lesz ilyen... (de... úgyis ilyen lesz...)

Az olasz írókkal nemrég kezdtem el ismerkedni, először Alessandro Baricco, majd név rokona, Alessandro D'Avenia kapcsán. 

A stílus egyedisége az, ami mind két író esetében feltűnt, és ami ebből a könyvből sem hiányzott, de itt jön egy nagy DE!

Szabó Magda és a gyermekkor feneketlen kútja

„Kell hogy egy ponton, egy bizonyos ponton ne csak munkatársa, de áldozata is legyek az alkotónak, hogy eldőljek előtte, mert eltalált, és úgy pusztuljak bele az általa kapott élménybe, hogy ne is sejtsem egész világosan, mi hát a fegyvere.”

- Arany Jánosról írta ezt Szabó Magda, pedig igazából magáról (is) beszélt... Én legalábbis pont így vagyok vele...

„Először hallottam Arany Jánost beszélni, nem hozzám szólt, személy és név szerint, ám szavaira szűk tudatom kétségbeesve mozgolódni kezdett, tépte, tágította magát, hogy követni tudja.”

B.Ú.É.K.!

Kedves Bloggerek, Bloggerinák, Blogbúvárok!

Ezúton kívánok Mindenkinek pezsgődurranásban (szemre, gigára vigyázni!), jókedvben, derűben, örömben bővelkedő Szilvesztert! 

És álmok megvalósításában, tervek valóra váltásában, tehetségek kibontakoztatásában  és persze olvasásban, még hozzá jó könyvek olvasásban gazdag, 

Szép Új Esztendőt! :)

És remélem jövőre is kitartotok mellettem, én biztosan itt leszek és írok rendületlenül! :) 

Óév, Újév

Kedves Blogolvasók!

Minden év vége felé elérkezik az idő, mikor az ember akarva, akaratlanul is számvetést készít magában, hogy sikerült a nemsokára záruló év, miket szeretne elérni a jövő évben. Hát most bennem is támadt egy ilyen belső kényszer, főleg, hogy nagy változások előtt állok, talán az eddigi legnagyobbak előtt, munka, nagybetűs élet, felelős döntések… nem is részletezném, mindenki tudja miről beszélek, vagy átélte már, vagy átfogja, vagy ha szerencsés átaludta. (Ha ilyen előfordult, azonnal írjon, tudni akarom az altató receptjét!) :)

Szóval viccet félre téve, arra gondoltam megüzenem én pár szóban 2011-nek, mit gondolok róla, és megsúgom 2012-nek mit várok el tőle! 

Ha van kedvetek, tartsatok ti is velem! :)

Régi karácsony Fekete Istvánnal

„(...) meggyújtottam a gyertyákat, és karácsony lett egyszerre, kívül és belül, közeli és tűnő, messzi múlhatatlan karácsony. Egyedül voltam, és mindenki bennem volt.”

Pont így voltam én is Fekete István szívet melengető, néhol borongós, máskor derengős történeteivel. Gyermekkorom karácsonyai sorakoztak fel újra szívemben, szemeim előtt, és az az utánozhatatlan, máskor át nem élhető csoda, ami akkor még minden évben körüllengi az ünnepet, majd legközelebb visszaköszön, de csak már apró pillanatokban, mikor ismét egy gyermek lüktető, reszkető öröme tölti meg a csendet.

"It's Coraline. Not Caroline. Coraline,” said Coraline.

Fülszöveg (Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz): 

"Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más… 

Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét."

Neil Gaiman fantáziavilágában minden ki-be-csavarodik, hogy az ember már szinte becsavarodik. Na hát ezt hiányoltam én a Farkasok a falbanból! Zseniális alapötlet, és itt most végre jól ki is lett bontva. Vagyis inkább összegubancolva... Na értitek... :)
Volt egy kis "Alice in Wonderland" érzésem, csak ez inkább "Coraline in Horrorland"... 

Molnár Ferenc: A kékszemű

Karácsonyra hangolódván került hozzám a könyv, és így utólag nagyon sajnálom, hogy nem adta már valaki jóval korábban a kezembe. Biztos vagyok benne, hogy a csoda nem maradt volna el.

Bár az igaz, szerencsére, így sem maradt el, csak felnőtt fejem már nem engedte annyira kibontakozni, mint a gyermeki engedte volna...

Karácsony

Kedves Blogolvasók, Molyok és idetévedt látogatók!

A Karácsony már itt kopogtat az ajtónkon, ne legyünk hát restek, engedjük be. Be, egyenesen a szívünk melegébe!

Itt az ideje elkezdeni a ráhangolódást, ha eddig az egyéb bokros teendők miatt még nem tudtunk lelassítani, fellélegezni, mélyen beszívni a gyertya fényét.

Tegyük félre egy kicsit a bevásárlások hajszáját, a csomagolópapírok zörgését, mindenhova tapadó ragaszok bosszúságát, a bejgli receptjét, vagy a halfilézés tökéletes technikáját ecsetelő szomszédot!

Gyönyörködjünk egy karácsonyi képben, képeslapban, rajzban... Hallgassunk vagy dúdoljunk régi szép melódiákat, vegyünk kezünkbe egy karácsonyi könyvet. Ennyi kell csak a szívünknek, zsigereinknek, hogy rákapcsolódjon az ünnepi hullámhosszra. Gyújtsunk egy gyertyát és a lángba nézve idézzünk magunk elé mindenkit, akit szeretünk, valaha szerettünk, aki fontos, sőt még azt is, aki tüskét hagyott bennünk. A láng apró melege kiolvasztja, vagy legalábbis meglazítja azt a kis szilánkot, csak higgyünk benne. Higgyünk magunkban és az Ünnepben. Mindenben, ami kedves nekünk, és amiben érdemes hinni!

Kívánok Mindenkinek örömben, meghitt pillanatokban, jókedvű kacagásban, szeretetben, huncut összenézésekben gazdag Békés, Boldog, Áldott és Teljes Karácsonyt, 

 és álmokkal, tervekkel, vágyakkal teli, megvalósításokban gazdag, az újtól nem reszkető Sikeres és Boldog Új évet!

És persze ne feledkezzünk meg hű barátainkról sem, a könyvekről, olvassuk őket bármikor, bárhol, bármennyit, bárhogyan! 

Csak örömmel, csak szépen, ahogy a csillag megy az égen. :)

Búcsúzóul megosztom veletek pár kedvenc karácsonyi képem, hogy ezzel is  még jobban hangolódhassatok! :)

Északi szélre Hetedik hullám

„(...) felcsapó, felhabzó, pusztító – magasra törő hullám, amely mindent megváltoztat, úgy alakítja a tájat, hogy többé már semmi nem olyan, mint előzőleg volt.”

Daniel Glattauerrel egyetértve, valahogy én is így képzelem a szerelmet... 

A tépő, szívfájdítóan maró északi szélre nem igazán találtunk végső gyógyírt az első részben, hát most megpróbáljuk egy hetedik hullámmal elmosni és rendezni azt a bizonyos tájat...

A stílus továbbra is lehengerlő, sziporkázó; Emmit és Leót továbbra sem tudom nem szeretni, minden idegtépő ön- és egymást sanyargató megmozdulásuk ellenére sem...

El tudom képzelni, néhányan (inkább jó páran) mennyire kiakadhatnak olvasás közben, hogy "Könyörgöm, mi ez a....??? Mi ennek az értelme, lényege? Miért, miért, miért, miért?"