Molnár Ferenc: A kékszemű

Karácsonyra hangolódván került hozzám a könyv, és így utólag nagyon sajnálom, hogy nem adta már valaki jóval korábban a kezembe. Biztos vagyok benne, hogy a csoda nem maradt volna el.

Bár az igaz, szerencsére, így sem maradt el, csak felnőtt fejem már nem engedte annyira kibontakozni, mint a gyermeki engedte volna...

A történet: Két árva gyermek, Annuska és János meséje ez, akik "Hegyeken és völgyeken túl, egy nagyon nagy városban, egy régi házban, szegényes lakásban" élnek Bori Borcsával, az ő jószívű, ám kissé már hitetlen "nénéjükkel", akinek két legfontosabb ismertetőjegye: az orra hegyén lévő szemölcs (gyermekibben bibircsók) és a feje búbjáról elmaradhatatlan pici kalap, a mindig imbolygó pici, hetyke, zöld kis tollal.

A két kisgyermek nem sokra emlékszik édesanyjukból, be kell érniök Bori Borcsa kopadozott emlékeivel, ám egy nap, Karácsonyhoz közeledvén, Bori Borcsa egy gyönyörű, kék szemű viaszhölgyet (próbababát) pillant meg egy kirakatban, aki szakasztott mása a gyerekek "kisanyjának". A gyermeki hitnek több sem kell... Rendszeresen visszajárnak gyönyörködni a hölgyben, s közben még az ég is jeleket küld feléjük.

Mindez Reich Károly csodálatos rajzaival kel igazán életre.

Kedves, megható történet ez, a gyermeki szeretet, ragaszkodás, hit és remény erejéről.

„Sietve mentek hazafelé, és mind a kettőnek könny volt a szemében. Nem tudták, hogy ez miért van. Hiszen ők nem szomorúak! Tele volt a szívük meglepetéssel, kíváncsisággal és szeretettel.”

Kedvenc nyelvi elemek: Bori Borcsa, "kisanya"

~Értékelés: 10/8 Még felnőtt fejjel is érdemes elolvasni ezt a kis szívmelengető szösszenetet, ha másért nem, hát azért, hogy újra részesei lehessünk a gyermeki, pajkos, meghitt kis világnak.

„Este, mikor lefeküdtek a közös ágyba, úgy magukra húzták a nagy paplant, hogy még a fejük se látszott ki alóla. Ott aztán sokáig suttogtak egymással, a paplan alá bújva, a sötétbe. Nagy titokban elhatározták, hogy megint meglátogatják az édes, kék szemű hölgyet.”