2013. március 30., szombat

Popcorn jelentések - A vadászat / Jagten

(Forrás: xctravels.com)
Azt már egy ideje figyelgetem, hogy az északi népek egyre csak rukkolnak elő a jobbnál jobb alkotásokkal. Az első nagyobb találkozás nekem velük A tetovált lány volt, ami igencsak leporolta a skandináv krimiket és elindult az őrület. A könyveket még nem volt szerencsém olvasni, de tervben vannak.

Tavaly néztük és izgultuk itthon végig A híd (Bron/Broencímű svéd-dán koprodukciós sorozat-remeket, majd idén felfedeztük az Egy gyilkos ügyet (Forbrydelsen), ahol is Birk Larsenék és a Lund-Meyer nyomozó páros teljesen szimpátiánkat élvezi. (Az amerikaiak is felfigyeltek már rá egyébként, és Killing néven már le is forgatták a saját verziójukat, csak úgy, mint A tetovált lányból.)

Párom ajánlgatott egy filmet, ami dán és állítólag nagyon jó. Úgy voltam vele, miért ne... ennyi telitalálat utána annyira nem lőhetnek mellé. Hát nem is lőttek. Valóban egy kis remekmű  
A vadászat (link a filmhez)




Főszerepben Mads Mikkelsen, akinek a neve eddig számomra ismeretlen volt, de most már keresni fogom a filmjeit. Nagyon életszagúan, meggyőzően hozza Lucas szerepét, aki egy elvált, tinédzser fiával jó viszonyt ápoló óvóbácsi. A kisváros, ahol él, otthona, mindenhol ismerik, számos barátja és még számosabb ismerőse veszi körül. Munkájában jó szakember, szívét-lelkét beleadja, imádja a gyerekeket, és azok viszont szeretik.
Magánélete is rendeződni látszik, mikor az egyik dadussal közelebbről kezdenek ismerkedni. Minden szép, nyugodt, idilli.

A bonyodalmak ott kezdődnek, mikor az ovis csoport egyik tagja, a kis Klara, gyermeki vonzódásából és élénk fantáziájából kifolyólag olyat mond, amit nem kéne... ami Lucast gyanúba keveri. Ennek hatására az idillnek annyi, minden és mindenki felbolydul, a barátokból kétkedők, majd ellenségek lesznek, a vadászat pedig megkezdődik.



A kis Klara (Forrás: google)
Egy ilyen gyanúból szinte lehetetlen kikeveredni, az ember életét örökre megpecsételheti. Ez az a folyamat, amit a film bemutat. A szereplők mind hitelesek, a főszereplő mellett pedig akik különösen életre keltik a drámát, a kamasz fiát, Marcust alakító Lasse Fogelstrøm és Klara édesapját, egyben a megvádolt Lucas szívbéli jó barátját, Theot megoformáló Thomas Bo Larsen. Na és persze a tündéri Klara Annika Wedderkopp - akire egy percig sem lehet haragudni (én legalábbis nem tudtam), és akinek kis orrfintorait imádni kell. Tündéri kislány, egy hálátlan, mégis hálás szerepben.


Lucas és fia Marcus (Forrás: snam.tvo.org)

A történet szépen, fokozatosan bontakozik, építkezik, a dráma pedig egyre fokozódik. Egy pillanatát sem untam, nem tudtam a szemem levenni róla. Végigizgultam és végig együtt éreztem mindkét oldallal. Két résznél a szívemhez kaptam, a festői képek pedig elbűvöltek.

A film nálam abszolút 10-est kapott. Mindenkinek ajánlom legalább egyszeri megnézésre. Az ólomsúlyú témája ellenére, én még biztos, hogy előveszem majd...





4 megjegyzés:

  1. Vannak olyan filmek, amelyeket egyszeruen nem tudok, nem merek megnezni, barmennyire is erdekelnek. Egyszeruen felek toluk. Ez is ilyen. De majd egyszer nagyon bator leszek...

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nem kell tőle félned, mert maga a film annyira nem súlyos, mint a téma. Pont el van találva az egyensúly szerintem. Én nagyon szenzitív tudok lenni filmek/könyvek terén, de ezt nagyon "szerettem". Persze ahányan vagyunk annyi félék. Én a Beszélnünk kell Kevinrőllel vagyok így egyébként, mind a könyvvel, mind a filmmel, már jó ideje gyűjtöm az erőt, csak még nem érett meg.

    VálaszTörlés
  3. A Beszélnünk kell... is ott van ezen a bizonyos listán, meg a Visszafordíthatatlan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a Visszafordíthatatlanról még nem hallottam, de akkor meglesem, hátha az én listámra is felkerül. Egyébként nekem már voltak ilyen leküzdéseim, például A nővérem húga, ami sokáig tabu volt, aztán meg életem egyik nagy könyve lett, szóval néha megéri döntögetni a saját határainkat. Filmek közül ilyen volt még a Schindler listája, amit azóta sem bírtam végignézni, jó darabig nem is fogok még, de sokkal szegényebb lennék, ha nem néztem volna meg. A Kevinen is érzem, hogy magamévá kell tennem, csak még nem jött el az idő... De már közeleg.:)

      Törlés