Michael Ende: Momo

Most valóban azt várjátok tőlem, hogy szedjem össze a gondolataimat erről az egy csepp kincs parányi könyvről, amiben benne van maga a végtelen történet idő? Bajban leszek, de nosza, próbáljuk meg azért...

Először is, törvénybe iktattatnám, hogy kötelező olvasmány legyen, de ne csak az iskolákban, hanem a felnőtteknek is és úgy általában, minden egyes, önmagát emberi lénynek valló számára. Sőt, talán minden életszakaszban újra elővetetném. Sosem hittem volna, hogy allegorikus, kedves-egyszerűen tanító könyvecskékből akadhat A kis hercegnek párja. Pedig akad. Biztos nem ez az egyetlen, de számomra Michael Ende most majdhogynem felülírta azt is.

De vajon ki is az a Momo?

Képek forrása: google.hu

A fekete, borzas hajú kislány, Momo, a kihalt, elnéptelenedett amfiteátrum kis lakója, aki az élettől a legkevesebbel is beéri; egy tetővel a feje felett, pár rongyos ruhadarabbal és a környéken lakók önzetlen gondoskodásával, amit jócskán meg is hálál nekik. Hogy hogyan, s mivel? Azzal, hogy napestig hallgatja őket; álmaikat, ábrándjaikat, dölyfüket, bánatukat. De mielőtt azt mondanátok, hát ez olyan nagy dolog? Bizony nagy, mert úgy hallgatni, mint Momo senki nem tud...

„Momo úgy tudott hallgatni, hogy ostoba embereknek egyszeriben okos gondolatuk támadt. (...) Úgy tudott figyelni, hogy tanácstalan, határozatlan emberek egyszeriben pontosan tudták, mit akarnak. A félénkek hirtelen szabadnak s bátornak érezték magukat. A boldogtalanok és szorongók bizakodók és boldogok lettek. S ha valaki úgy hitte, élete célt tévesztett, s nincsen értelme, ő maga csupán egy a milliók közül, valaki, akin semmi se múlik, s egy szempillantás alatt pótolható, akár egy lyukas cserép – s elment, és mindezt elmondta Momónak, már azalatt, amíg beszélt, titokzatos módon megvilágosodott előtte, mekkora tévedésben volt, hogy úgy, ahogyan van, csak egyes-egyetlen az emberek között, s éppen ezért a maga módján különösen fontos a világnak. 

Így tudott Momo figyelni! ”

Ha pedig valakinek gondja akadt, annyit kellett csak mondani: „Eredj csak Momóhoz!” S azzal a probléma javarészt meg is oldódott.

Igen ám, de közben megérkeztek a szürke urak, szürke aktatáskáikkal, füstfellegükkel, szürke hideggel és szürke közönnyel. Azért jöttek, hogy elvegyék az emberektől az időt.

De azt hiszem ennyi épp elég. Ha eddig nem jött meg a kedved, Momo talán nem is neked való. Ha viszont megjött, úgy biztos lehetsz benne, kedves olvasó, hogy ez a szurtos kislány a szívedig fog hatolni és ha rázendít a világmindenség dalára benned, akkor menten kivirágzol, a szürkeség meg gomolyogva odébbáll. Ezért lenne jó, ha minden ember szívébe fogadná Momót, mert akkor a szürkeségnek egyszerre csak nem lenne hová begomolyognia magát és szégyenében, mérgében semmivé foszlana. Jól gondold hát meg, hogy valóban szeretnéd-e, hogy pont nálad szakadjon meg a lánc...

Ezenkívül szilárd meggyőződésem az is, hogy Cassiopeia is lelkesen ingázik az emberek között, na nem biztos, hogy mindig teknős alakban, de ha jól figyelünk, mindig világít a felirat, ami segít minket a következő lépésben.

~Értékelés: 10/ 10 és kedvenc!    Mit kaptam a könyvtől? Az új legkedvesebb legszebb magyar szavamat: csillaginga; és feltépte bennem a ragtapaszt, amit az idő, jobban mondva a szürke urak ragasztgattak, erősítettek hosszú-hosszú éveken át, és alóla előáradt minden, ami akkor volt enyém, mikor még én is hallottam a csendet zenélni. S most már talán a ragaszt nem lehet úgy visszaerősíteni mint előtte, bár a szürke urak rendíthetetlenül ezen fognak fáradozni, efelől semmi kétségem, de így, most már, időről-időre talán alkalmam lesz egy-egy fénycseppecskét kicsenni, míg éppen nem figyelnek szürke szemeikkel.

Egyet viszont biztosan nem tudnak a szürke urak...

„…az ember sokkal több annál, mint az az idő, ami beleszorult.”

S azt sem, hogy mivel mi hívtuk életre őket, s belőlünk táplálkoznak, mi is tudjuk eltüntetni őket. Az a baj, hogy ezt sokszor mi sem tudjuk. Ha tudjuk sem könnyű feladat, belátom, de próbálkoznunk kell!

„– Úgy gondolja – magyarázta Gigi, s biztatólag mosolygott –, hogy a szürke urak mindenkit, aki a titkukat ismeri, veszélyesnek tekintenek, és üldözni kezdik. De én biztos vagyok benne, hogy éppen fordítva van, hogy mindenki, aki a titkukat ismeri, föl van vértezve ellenük, és nem érheti bántódás.”

(google.hu)

„Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő.  Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha egész örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ, mit élünk meg abban az órában.  Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik.”