Avery Corman: Kramer kontra Kramer

„Mi az ára egy gyereknek?” 

  

Vagyis inkább mi az ára egy gyerek érzelmeivel való játszadozásnak... A károk, amiket okozhatunk felbecsülhetetlenek, helyrehozhatatlanok... 

A történet a Kramer család életét mutatja be a kezdetektől, egészen a széthullásig és még azon is túl... Ted Kramer átlag férfi, aki átlagon felüli apává kényszerül előlépni azon a napon, amikor felesége, Joanna, az utolsó szeret, nem szeret szirmot is letépve úgy dönt, kilép a családi kötelékekből.

     

Utáltam Joannát? Igen. Elítéltem azért, amit tett? Gyengeségéért? Hűtlenségéért? Önzéséért? Igen. Bár magam még nem vagyok anya, ezért elképzeléseim csak halvány próbálkozások lehetnek, Joannát mégis kedvem lett volna jól megrázni és felpofozni. Közben pedig azt is sajnálom, hogy a könyv utolsó lapja után nem kezdődik egy új, egy másik, ami Joanna szemszögéből mutatja be a miérteket. Olvasás közben előfordult, hogy a hajamat téptem és fennhangon szitkozódtam és bár tette a szememben akkor sem válna elfogadhatóvá, de talán kicsivel közelebb juthatnék a megértéséhez.

„Billy a mami távozásának súlyát még nem tudta felmérni. Valóságnak továbbra is csak a hétköznapokat érzékelte: ki visz el az óvodába, ki hoz haza, ki főzi meg az ebédemet, mikor nézhetek tévét, ki főzi meg a vacsorámat, ki csinálja azt, amit eddig a mami csinált? Ezek kézzelfogható dolgok voltak, s a kilátás, hogy hamarosan ezt se lehet tudni, megijesztette. Anyja távollététől még nem dőlt össze a világ. De attól, hogy nincs, aki megkenje a kenyerét, összedőlt.”

(we♥it.com)

A történet nagyon is életszagú és szívbemarkoló, mégis úgy érzem, maga a „szív” hiányzott belőle. Túl sok volt a tényszerű, sztoikus leírás. Nem szép dolog ezt kritikaként felróni, de túlságosan érezhető, hogy férfi az író. Persze, ahogy a történetből is a szerető, gondoskodó női jelenlét hiányzott, így talán a hangulat is közelebbi ahhoz milyen lehet egy ilyen szörnyű helyzet a valóságban, és az is igaz, hogy így viszont az a pár rész, melyekben Ted megtörik, még torokszorítóbb.

„Lehet, hogy túl sokat fektetett bele a gyerekbe? Lehet, ez elkerülhetetlen, ha az ember maga neveli a gyerekét. Joanna is rá fog jönni. Ted most már tudta, hogy ez alatt a sok hónap alatt minden pontosan úgy volt, ahogy lennie kellett. Hálás volt ezért az időért. Mert ez megmarad. Senki sem veheti el tőle. És úgy érezte, ő is megváltozott közben. Felnőtt – hála a gyereknek. Több lett benne a szeretet – hála a gyereknek, nyitottabb lett – hála a gyereknek, erősebb lett – hála a gyereknek, kedvesebb lett – hála a gyereknek, többet ismert meg, tapasztalt meg az életből – hála a gyereknek. Föléje hajolt és megcsókolta. Viszlát, kicsim. Köszönöm.” 

(google.hu)

Miután itt is a filmet láttam előbb - amit egyébként meleg szívvel ajánlok mindenkinek -, óhatatlanul is Dustin Hoffmant és Meryl Streepet képzeltem el Ted és Joanna szerepében. Bár a könyv ad mást és pluszt is a filmehez képest, itt most mégis azon ritka esetek egyike áll fenn, amikor a film megragadóbb. Legalábbis szerintem. 

 ~Értékelés: 10/7           Mindent összevetve azért szerettem ezt a kis könyvet, szerettem Tedet és Billyt, figyeltem rájuk, és érdekelt mi lesz velük. Szívből remélem, hogy a „Billy-k” azért egészséges felnőttekké tudnak cseperedni és a „Tedeknek” (és „Mrs. Willewskáknak”) köszönhetően a szeretetet nem csak szappanoperákból, vagy (jobb esetben) regényekből ismerik majd.

„– Amikor te kisfiú voltál, akkor is volt Burger King-étterem?
– Nem, Billy, Burger King nem volt.

– Mi nem volt még?

– Hát, nem volt McDonald-étterem, nem voltak űrhajósok, odahaza nem volt dobozos fagylalt, mert a hűtőszekrények kicsik voltak, nem fért volna el bennük. – És nem voltak olyan mamik, akik otthagyták a férjüket és a kisfiúkat, tette hozzá magában.”

(we♥it.com)