Galgóczi Dóra: Megszülethettél volna

  „Csodás kis teremtés a gyermek, akár a gyurma, formálják és formálódik, eddig gömb alakú volt az élete, most kockába kényszerítik, és még így is képes a nevetésre. Legfeljebb egész mélyen búvik a magja a kétségnek, a megingott bizalomnak. Veszélyes kis mag, sosem tudhatod, mikor jön el a zápor, ami megindítja a csíráját, hogy életre keljen.”

 Megszülethettél volna... A vágy, bennem, hogy olvassam megszületett...

... de a könyv sajnos számomra nem tudott... most nem...

Továbbra sem vagyok a fülszöveg olvasásának nagy híve, legtöbbször engedem, hogy „prekoncepcióim”, megérzéseim vigyenek, hogy a borító elcsavarja a fejem, (szívem), és ha egy név már korábban, legalább egyszer bizalmat szavazott magának, akkor nem kérdéses, hogy belevágok-e.

Ez mind itt is megvolt, nemrég olvastam a Felpróbált életeket Galgóczi Dórától, ami kellemes volt, ringató, szép emlék marad. Itt pedig egy tüneményes, melegséget, szeretetet árasztó kisbaba a borítón, az anyaság szívszorító, nehéz kérdéseinek ígéretével...

Hiszem, hogy a sors, az élet legapróbb dolgaival is üzen nekünk. Ha ez tényleg így van, akkor most elgondolkozhatok rajta, mi volt az üzenet. Persze ez az elmélet is lehet csak a mindenbe belemagyarázás taktikája, de amíg a lelkünk nyugodtabb tőle, amíg röpke pillanatig is elhisszük, hogy kicsit is értjük a nagy dolgokat, addig nem mindegy?! Ha ezen a szálon indulok el, akkor az az üzenet, hogy hagyjam abba a túlkombinálást, az élet túlkomplikálását, az olykor görcsösen mindent megtervezni akarását. Kellenek célok, ez biztos, de pont, mint a gyerekeket, kicsit hagyni kell, hogy a saját részleteikre maguk vezessenek rá minket. 

Na de visszatérve konkrétan a könyvhöz, míg a Felpróbált életekben a stílus és nyelvezet egyszerűségét, hétköznapiságát, őszintének, kellemesnek éreztem, itt sajnos gyakran átfordult giccses közhelyekbe és már-már untató sorokba. Bevallom, ha a terjedelem hosszabb lett volna mint 188 oldal, azt hiszem, feladom. Így azonban, egy estés és fél reggeles olvasás volt, ami hamar a feledés homályába merül majd.  

(google.hu)

A gondolatmeneteket azért helyenként sikerült megint beindítania, de míg az előző könyvnél a sorokkal együtt éltem és merengtem, itt a szemem követte csak a fekete hangyákat, a gondolataim egészen máshol, bár nagyon is a témánál bolyongtak. Ebből a szempontból jó volt, mert elgondolkodtatott olyan dolgokon, amiken a hétköznapokban annyira nem jut eszembe gondolkodni, vagy amin (magamtól) nem is szeretnék, mert félek  a témától, például, hogy mit tennék, ha a terhesség alatt kiderülne, hogy baj van és a baba nem olyan lesz, mint a nagy átlag...

A könyv, fejezetek helyett, „levelekből” áll, melyeket az „anya” a még meg nem született gyermekéhez ír. A koncepció jó, de nem igazán éreztem a levél formát, összesen csak a felváltva - és szerintem túl gyakran, túl erőltetetten - elhelyezett „Kincsem” és „Csillagom” megszólítások utaltak rá. Illetve néha a „gyermekhez” intézett rövid mondatok, mint például, hogy miért is nem az a férfi lett végül az apukája, valamint a többször, több formában és közegbe beágyazott „... megszülethettél volna...” címhez való visszacsatolás.  A tartalomhoz amúgy jobban illene a „maradi” Fejezet megnevezés, mert amit kaptam, az egy kronologikus leírása volt egy nő, Csilla életének; hogyan készült már egészen kislánykorától az anyaszerepre, hogyan alakult az élete és hányszor megszülethetett volna már... 

 

(we♥it.com)

Spoiler

Magát a történetvezetést is erőltetettnek éreztem, megpróbált mindenféle témába vágó szituációt és „érdekességet”, nagy fordulatokat belesűríteni ebbe a parányi terjedelembe, mint például: endometriózis, aminek egyik gyógyírje maga a teherbeesés lehet; rokontól jövő felkérés, hogy adományozzon petesejtet; rák gyanú az apánál, dönteni kell, hogy összehozzanak-e gyorsan egy gyereket, hogy maradjon „emlék” az apa után; fogyatékkal születés veszélye...

Spoiler vége

Ezek valóban mind megtörténnek sajnos az életben, elhiszem azt is, hogy így, csapatba verődve is, de azért ez a masszív egymásra halmozás inkább idegesítő volt, és hypochondriára hajlamos olvasóknál, nem épp a reményt és a (jó) sorsszerűséget sugallja, amit meg közben végig úgy éreztem, hogy a könyv mégis csak sugallni akar. 

~Értékelés: 10/4      Sajnos képtelen vagyok jobbra értékelni, ez a 4 pont az alapkoncepcióért, a bennem ébresztett gondolatokért és a pár elrejtett „kincsért” jár. 

„(…) ebben a hajszában olyan mélyen el tud rejtőzni a szeretet, hogy alig vesszük észre.”

 

(we♥it.com)