Máté Angi: Mamó

Erre a kis gyöngyszemecskére is, ki más, mint PuPilla hívta fel a figyelmem! Én is bele akartam hát, ahogy drága barátném olyan szépen megfogalmazta "ringatózni a szavaiba". Szeretem az olyan könyveket, melyek lágyan ringatnak... Persze általában mindig eljön az a pont, mikor a kedves ringatások mögé nézek, és kipottyanok a bölcsőből, arccal a földnek, de visszamászok, és ringatózom tovább. Mert bár a szavak ringatónak tűnnek, ha mélyen belegondolunk...

"Csak néha mutatta a lámpásban a láng, hogy közénk jött a kint."

Az már az első pár mondat/oldal után kiderült, hogy különös világba csöppentem. Szeretem az olyan szerzőket, akiknek teljesen egyedi a szóhasználatuk. Máté Angié is ilyen, egy-két sorból fel lehet ismerni. És miután megtudtam, hogy néha molyon is leledzik, és elcsíptem egy-két igazi, élő szóváltást, rájöttem, hogy az életben is így beszél. Ez nagy erény. Hogy mer olyan lenni, amilyen a könyveiben, és hogy mer úgy írni, amilyen az életben, mindenféle elvárásokat kívül rekesztve, "pőrén", szabadon.

A másik, ami szíven üti az embert a nagy ringatózásba, hogy ez nem fikció! A kis, törékeny, éppen hogy szárba szökkenő Angi valóban így élte élete első mindennapjait... Mamóval, egy ilyen furcsa, egyszerre otthonos és otthontalan közegben. Egy kislányszív pedig a leggyengébb és legerősebb „játékszer” is egyben. Szívszaggatásos volt olvasni ezt a cseppnyi sorsot, életet, mint hánykolódik a világban szinte észrevétlenül. Egy csöpp bogár, amit, ha lépéseinkre nem odafigyelve járunk, könnyen eltiporhatunk, anélkül, hogy észrevennék, de ha lehajolunk, és óvatosan tenyerünkre vesszük, kisbogaras fényével beragyogja maga körül a éjnek csúf sötétjét.

Akaratlanul is azonnal eszembe jutott Móricz Zsigmond Árvácskája, Csöre, és arra gondoltam, hogy e két parányi, tiszta "emberkezdemény" egyenként is annyi sok igazi érzést hordoz magában, hogy már csak attól könnyek futnak az ember szemébe. Gubancos kis lelküket a felnőttek tépik, csavarják, pedig azokban a kis gubancokban rejlik minden, amit nem lenne szabad elvenni tőlük, ami megtartaná őket örökre tisztán és igaznak.

"Álmos voltam, álmos volt a fejemen a hajam, nem tudta könnyen odaadni a gubancokat az akarós nagyanyámnak."

Egész egyszerűen elképesztő az az önzetlen, feltétel nélküli, vagyis jobban mondva minden fájó feltétel ellenére jelen lévő szeretet, amit ezek a kis csöppnyi szívek hordozni tudnak. Mert Mamó lehetett akármilyen "akarós" és "szalma belsejű", aki még "ültében is állt" és aki a kendőjét is addig húzza, míg arca mosolyképtelenné nem válik, csak hogy ne kelljen egy szikrát is kieresztenie magából, a kis A.-nak mégis csak ő maga jelentette a világot...

"Vannak olyan nagyanyák, akiknek kötényeik vannak, azok zsebében üres vaníliástasakok, hogy oda lehessen bújni, a madártejszagba beledőlni. Láttam én olyanokat. Mamónak nem volt köténye, nem volt kötényében tasak, csak szaga volt, nehezen tudtam beszuszogni, szédítő szekrényszagba keveredett valami sósborszesznek a csípje, amit fájós csontjaira kent."

"A jók után vágytam: kellett mamónak az olyan teste, mi mellett nem jön a félés, az ő beszéde, az olyan, mi magyaráz, a puhasága, ami finom. Mindezeket attól az öregasszonytól óhajtottam, aki valami miatt nem akart engem. Sem ő, sem a szeretet, sem a tudás, sem az élet."

Az is igaz, hogy az élet, ahol elvesz, ott ad is cserébe. A kis A. megkapta az ajándékot, ami sok embernek hiányzik az életéből, lelkéből, hogy nagy magányában, egyedül térképezte fel a világot, olyan egyedi látásmódokkal megtűzdelve, ami egész életében elkíséri majd. Megtanulta felismerni és értékelni az igazán fontos dolgokat.

"Mert egyedül voltam, mindent magamnak kellett megértenem, s valahogy ezek a megértések vagy túl nagyok, vagy túl kicsik lettek."

"Tolakodtam az apró fejemmel be a világba, hadd tartozzam hozzá. Mert egyedül voltam tulajdonképpen."

(Forrás: weheartit.com)

~ Értékelés: 10/9 Ha előbb van blogom, és ezt így átgondolva megírom, akkor maximális pontot kap... A 9, olvasás után azért született meg bennem, mert volt valami ebben az egész hangulatban és egyedi látásmódban, ami nem engedett teljesen közel. Amit megértek, hiszen személyes dolgokról van szó, ugyanakkor viszont szerettem volna beszippantani a kislány minden rezdülését, de néhol halványan virágnyelv maradt. A könyv hipp-hopp bekebelezhető, kis lélekmelengető (és didergető) szösszenet.