Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból

Régóta várólistán csücsült, most egy saját kihívás kapcsán került végre a kezembe.

Az örök téma: férfi és nő; a két pólus, mi hol taszítja, hol vonzza egymást, hol a kettőt egyszerre... Kiismerhetetlen, megfejthetetlen, beszabályozhatatlan, skatulyátlan, örök rejtély... vagy talán épp, hogy egyszerű, mint az egyszer egy, csak mi akarunk többet belelátni? Nos, bevallom nem tudom melyik az igaz, néha így érzem, néha úgy. Ez a dráma sem vitt közelebb a megoldáshoz... A férfi-női kapcsolatokról olvasni szerintem olyan, mint egy labda után futni, amibe, mikor elérjük, mindig belerúgunk egyet, így az soha nem lesz teljesen a miénk, viszont "kajtatás" közben legalább körülnézhetünk a világban. Tudom, hogy nem létezik tökéletes, végső megoldás a felmerülő kérdésekre, mégis jó újra és újra elmerülni benne.

"Külsőleg a férfiak és nők kapcsolata megváltozott. Talán. De a valóságban ugyanolyan, mint száz évvel ezelőtt. Nevetséges, nem?"

"Egész egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül."

Fülszöveg: „Három hónapig írtam ezt a könyvet, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne. Nem vagyok benne biztos, hogy fordítva jobb lett volna. Talán választékosabbnak hatna. Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre.” 

Az írónak is egészen kiváló nagy svéd filmrendező „regénye” egy mai házasság felbomlásának történetét mondja el, a szeretet és taszítás bonyolult lélektanát elemzi.

"Marianne is, Johan is végigvándorolta a siralom völgyét, és gazdagon benépesítette forrásokkal. Hogy úgy mondjam: újratanulják önmagukat. Ez nem csak belenyugvás kérdése. Itt szeretetről is szó van."

Bergmantól pontosan azt kapja az olvasó, ami egy ilyen műtől várható: jeleneteket, intim rezdüléseket, bepillantásokat egy adott férfi és nő kapcsolatába. 

Bevallom, a hajamat téptem a nő (Marianne) pipogyaságától, felesleges önsanyargatásától, bosszantó naivságától; és a másik oldalon a férfi (Johan) kegyetlen önzésétől, saját szorongásai és félelmeiből fakadó vérlázító gonoszságától, közönyétől. De aztán jelentről jelenetre haladva lassan megismertem őket, és egyre jobban elkezdtek érdekelni a motivációk, a háttérben munkálkodó erők, és miértek. Főleg, miután egy-egy helyen saját magamat is felfedezni véltem… 
Nem vártam a könyvtől lélekrázó, velőbemaró felismerést, csupán csak néhány apró felfénylést, gesztust, ami közelebb visz a témához és saját magamhoz is. Ezt pedig meg is kaptam.

"El tudsz képzelni két embert, akik nap mint nap egymás mellett él, és csak igazat mond egymásnak? Egyáltalán lehetséges ez?"

"Az ember nem élhet egyedül, az ember nem erős. Muszáj fognunk egy másik ember kezét." 

~ Értékelés: 10/9 Szerintem mindenképpen érdemes rászánni azt az egy-két órácskát, ami alatt ki lehet olvasni.

És bár ahogy azt itt is láthatjuk, olykor nagyon nem könnyű, azért mindenkit arra buzdítok, hogy ne adja fel! :)