Anne-Laure Bondoux neve ezennel felkerült a listámra, azok közé a szerzők közé, akiktől biztos, hogy szeretnék még olvasni. Mi kell egy igazán szívettépő, és egyszerre szívet melengető történethez? Két dolog: egy naiv, gyermeki narrátor, és a csupasz, rideg valóság. Pottyants egy gyermeket, ennek a rút valóságnak a közepébe, és nem győzöd majd aggodalommal, könnyel és időnként, ha szerencséd van, mosollyal...
"In life there are so many promises never kept..."
Ha megkérdezik, mi a kedvenc műfajom, azt hiszem, azt kell mondanom, hogy az ilyen, és ehhez hasonló sorskönyvek, melyek egyszerre ürítenek ki, töltenek fel, és amelyek sokszor történelmi szívűek. Mint most is. A 80-as évek végén járunk, helyszín a Kaukázus, ahol dúl a háború, forrongás, lázadás. A nép éhes, fázik, a jövő, kezükben törékeny, illékony és gyúlékony. Írónk lenyúl a kavargó tömegbe, és kabátjánál fogva kiragad két embert. Egy nőt és egy kisfiút. Egy ütött-kopott udvart körülölelő, omladozó bérházból álló "komplexumban" élnek. A fiú, akit egyszerre hívnak Koumaïlnak és "Monsiuer" Blaise-nek, és a nő, aki nem csak Gloria, de Bohéme is. Az összes vagyonuk elfér egyetlen bőröndben, köztük egy szakadt húrú hegedű, egy ósdi szamovár, egy atlasz és egy titkokkal teli dobozka. Ezenkívül csak az öröm és a bánat az övék, a lépcsőház falain pattogó gyermekkacaj. Aztán már az sem. Hosszú utat járnak be, sehol nincs maradásuk, csak hosszabb-rövidebb ideig, körülöttük csak a változás állandó. Sorsok fonódnak össze az övékkel, hagynak mély, kitörölhetetlen nyomot egymásban, annak ellenére, hogy útjuk soha többé nem kereszteződik...
"This is how my childhood ended: brutally, on the side of a highway, when I realized that Gloria had disappeared and that I would have to cope without her in the country known for human rights and for the poetry of Charles Baudelaire."
Számomra, a történetben a legijesztőbb, hogy ez most nem olyan időkben játszódik, amiről hallottam ugyan, de még nem éltem benne... Koumaïl, 1985-ben született, csupán két évvel megelőzve engem. Amíg én (fogjuk rá) gondtalanul, szépen cseperedtem, koumaïlok és gloriák küzdöttek az életben maradásért, és küzdenek még ma is... Itt, mellettünk, körülöttünk, tőlünk karnyújtásnyira. Elég, ha csak a híradót bekapcsoljuk. De sokakra a híradások már nincsenek hatással. Kiüresedett, jelentésüket, súlyukat vesztett frázisokkal dobálóznak. Háttérzajul szolgálva megszokott kis életünkhöz. Ám az ilyen személyes, fiktívségükben is valós sorstörténetek, még mindig megtalálják az utat hozzánk... Legalábbis én így vagyok vele.
Az írónő stílusa szép, ringató, történetvezetése letisztult. Nincs túlírva, nincsenek felesleges lapok, fejezetek. Éppen ezért jól esett belemerülni, és az átlagosnál lassabban rágni és emészteni a szavakat. Annak is volt köszönhető a kézifékkel való ereszkedés, hogy egyrészt nem akartam, hogy véget érjen, másrészt féltem, hogy mi vár Koumaïlra és Gloriára a következő lapokon.
 |
| (Képek forrása: Pinterest) |
A történeteknek tényleg mágikus, csodás erejük van. Azt hiszem, nélkülük már meg- és kihaltunk volna. Képesek tartani az emberben a lelket a legembertelenebb helyzetekben is. Mi, magunk is történetek tömkelege vagyunk. Koumaïl történetét olvasva, eszünkbe jutnak a régi, szép idők, amikor ráeszmélve a minket körülvevő világra, én- és családképünk kialakulásával egyre jobban, egyre részletesebben érdekel, egy ember életében talán a legelső, legizgalmasabb és legfontosabb történet: Ki vagyok én? Honnan, hogyan, kivel jöttem és miért jöttem? Számítani kezd minden, ami ehhez köthető. Megkezdődik a korszak, amikor csak kérdezünk, kérdezünk, és nem tudunk betelni a válaszokkal. Nem is akarunk. A részletek pedig, bár egyre gazdagabbak, kőbevésettek. Nem így mondtad legutóbb, úgy mondd, ahogy mindig... Amikor pontosan, kívülről tudjuk a legapróbb mozzanatot is, mégis folyton csak arra vágyunk, hogy az mesélje, aki fontos nekünk... Rólunk, Nekünk. Értünk. Velünk. Koumaïl életében is a sajátja a legszebb történet. Minden este ezzel alszik el. Csak úgy, mint Gloria, akinek azonban más történetek is lapulnak a tarsolyában... Olyan történetek, amiket Koumaïl még nem érhet fel gyermeki ésszel... Glroia úgy játszik velük, mint színes gyöngyökkel. Még fontosabb ez olyan időkben, amikor másunk sincs, csak a történetünk. Mint Koumaïlnak. Ez ad erőt, hogy felkeljen, továbbmenjen, lélegezzen. E nélkül, és persze Gloria nélkül, ahogy egy ponton meg is fogalmazza, akár le is fekhetne meghalni... Mert a legsúlyosabb betegség, ami elérheti az embert, a kétségbeesés. Amire gyógyír egyedül a remény lehet.
"I ask her if one has the right to be happy in wartime. She looks at me gravely and wipes her dirty cheeks before answering.
"To be happy is recommended at all times, Monsiuer Blaise!" she says."
~ Értékelés: 10/9 Szomorú voltam, amikor elfogytak a lapok. Egyrészt a történet miatt, másrészt, mert úgy éreztem, rövid volt a 192 oldal. De abban már most biztos vagyok, hogy a történet ott lesz az idei top 10 szívembe martak között, Gloria alakja pedig a legkedvesebb karakterek között.
A könyv, nemrégen jelent meg nálunk magyarul Csodák ideje címen (Könyvmolyképző, 2014, fordította: Burján Monika), de az angol verziót is ajánlom; a nyelvezete közepesen nehéz, igényes, gördülékeny.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ha tetszett ez, olvasd el ezt is:
Jesszum, a magyar borító amolyan sose-nyúlnék-hozzá könyvvé tette. De így, milyen szép, és olyan szépeket írtál róla! :) Ahh, sose fogy el a tbr listánk :D
VálaszTörlésHa pedig ezekhez az alsó könyvekhez hasonlítod... kell!
Igen, tényleg. Van már belőle vajon film? Olyan filmes a magyar borító...
TörlésPedig ezekhez hasonlítom, nagyon is! ;) Ne bánd... azért van az a lista, hogy nőjön! :D
A magyar borító nekem sem tetszik, de a történet annyira szép volt. Örülök, hogy neked is tetszett :) Tényleg nagyon csodás és érzékeny könyv. Tök fura volt olvasni, hogy a magyar változatban a fiú neve csak Kumail lett, te pedig Koumaïl-nak írtad.
VálaszTörlésIgen, nagyon szép történet, kár lett volna kihagyni. :) Igen, az angolban, meg gondolom az eredetiben is Koumaïl. Egyetlen kis pont, mégis mennyi egzotikumot ad neki. :)
Törlés