Padisák Mihály: Gyalog Juli

 „S a Kétfa-tanyában, itt a Siratózug legeslegvégén már nem élt más, csak egy hetvenéves öregasszony és egy tizenhárom éves lányka. Két ereje fogyó és két most erősödő karnak kell dolgozni ott, ahol valaha népes család tette a dolgát.” 

Gyalog Juli messziről jött, gyalogolt egyenesen a szívembe, pontosan tízezer-hétszázöt lépéssel, pedig itt lakik a szomszédban, legalábbis nagyon közelinek éreztem. Pedig nem így van. Igazi, Móriczos, Árvácskás féle hamisítatlan, nyers tanyavilágban él, cseperedik. S, hogy egy kicsit jobban el tudjátok képzelni, milyen hely is ez:

 „Az erdő, a berek és az ér szögletében kilométer hosszan s vagy százötven méter szélességben védett, külön világ: ez a Siratózug. Huszonöt kataszteri hold föld, öt család, tizenegy lélek.” 

Ott, ahol „a jót már végigálmodni sem lehet”, nem zajong senki, csak a malacok sivalkodnak, amint pirkad, és éhesek. A többiek csendben élnek. Csendben szomorúak, némán boldogok. „A legfájóbb baj pedig a magányosság”. Mindennap ugyanolyan, amióta Juli édesanyja meghalt, édesapját elkergették a háztól, s már a nagyapa is a túlvilágon szánt és kaszál. Már csak a tizenhárom éves Juli és a nagymama van. Juli pedig egyik reggel nővé válik. Előtte sem volt igazi, hamisítatlan gyerek, de most már végképp maga mögött hagyja kislányos dolgait, amik eddig sem nagyon voltak. Mint ahogy titkai sem, igazi felnőtt titkai, és tessék, egy nap alatt máris akad három. Egy: a nővé érés Kettő: csúnyán megbántják az iskolában Három: elhatározza, hogy megkeresi a nagy Budapesten élő és dolgozó édesapját. 

 „- Jó - felelte Juli, és elmosolyodott. Hát nem mosolyognivaló, hogy egyszer életében lesz az ember először nagylány, s akkor úgy meg tud ijedni, mintha mégi mindig kislány lenne.” 

Az előző novelláskötet után nagyon vágytam még valami hasonlóan szép, andalító, elringató, szomorkás írásra. És íme, megkaptam, nem csalódtam! Padisák Mihály szívbemarkoló stílusának, líraian elomló, egyszerre szabó magdai és móriczi, közben meg összetéveszthetetlenül padisák mihályi szavainak köszönhetően, Juli már az első lapokon visszavonhatatlanul a szívemhez nőtt. Drukkoltam neki, haragudtam érte, féltettem. Pedig nem rossz szándékú emberek veszik körül. Talán csak ángyikámat lehetne megróni kapzsiságáért, nemtörődömségéért. De máskülönben, még a nagymama sem az, csak kicsit csőlátású, és retteg a magánytól. Meg lehet érteni. Nincs neki már senkije Julin kívül. Juli édesapja is letörlesztette, amit le kellett, őt csak a körülmények, és a nagymama állította be rossznak. Mindazonáltal mérhetetlenül sajnáltam Julit, és együtt éreztem vele, mert mindig egy kicsit előbb sejtettem milyen felismerés vár rá. A regény fő témája egyben talán az egyik legszörnyűbb dolog az életben: amikor rájövünk, hogy a felnőttek, akik körülvesznek minket nem olyanok, mint amilyennek gyermekként láttuk, hittük őket. Lehull róluk a tündéri álarc, illetve inkább a mi szemünkről a tündéri szemüveg, és oda a csoda. És ez nagyon tud fájni. Fájt nekem is, Juliért is... De ezen mindenkinek át kell esnie. Milyen szerencse, hogy Julinak legalább ott van Edit néni, aki a tanítónői/tanárnői titulussal messze le nem írható. Neki ez nem munka, igazi, zsigerből jövő hivatás. Gyermekei minden rezdülését érzi, észreveszi, reagál. Nélküle Juli is lehet, hogy egészen elveszne...

 „Ettől a simogatástól egyszeriben olyan tiszta, világos és nyugodt lett minden, mintha az egész valamikor régen történt volna, s ma már az ember nem is értené, hogy mit nem értett.”    

(képek forrása: google)

 ~ Értékelés: 10/10 és kedvenc      Hogy is ne lenne fájdalmasan, keserédes kedvenc. Bár a könyv nem pöttyös/ csíkos, számomra mégis az a kategória. Tartalmas, kissé ódon, jólesően magyar, könnycsalogató történet egy nevesincs kislány nevesincs életéről, egy nevesincs ország nevesincs szegletén, ezenkívül önmagára találásáról, és az életre először, igazán rácsodálkozni kényszerüléséről. Gyönyörű korrajz, az elanyátlanodott, mégis élettel teli magyar tanyavilágról. A mai, modern embernek is bőven akad kincs, amit kinyerhet magának belőle...





Egyéb érdekesség:

1. A Siratózug, a regény szerint, innen kapta a nevét:

 „Edit néni úgy magyarázta, hogy valamikor a törökök idején falu volt errefelé, aztán amikor egy éjszakán rátörtek a martalócok, és rabszíjra fűzték a munkabírókat, az öregeket meg leöldösték, aki el tudott menekülni, itt a Berek szélén találkozott a többiekkel, s itt, ebben a zugban siratták falujukat.  Igaz-e? Nem-e? Ki tudja?” 

2. És íme egy felettébb furcsa kéménytisztítási módszer. Erről is, hogy igaz-e, nem-e, ki tudja... Mindenesetre érdekes, és állatbarátok számára felkavaró:

 „- Pedig milyen érdekes dolgokat megértem én lánykoromban, az ám!... Akkoriban még szabad kéményünk volt a tanyában. Tudod, hogy takarítottuk ki? Kan pulykával. Felvittük a háztetőre, belöktük a szabad kéménybe, az meg ott verdesett aláhulltában. Olyan, de olyan tiszta lett utána a kémény, akár a patika.” 

Kiadta: Móra, 1983 
Terjedelem: 194 oldal
Letölthető a MEK-ről