Popcorn jelentések: Időről időre

About Time/ Időről időre

Rendező: Richard Curtis

Főszereplők: Rachel McAdams, Domhnall Gleeson, Bill Nighy

Időről időre belefutok ilyen filmekbe... Nem sok van, és nehéz őket kifogni, legtöbbször inkább csak melléfogni sikerül. Legalábbis én így vagyok vele. De nem ez alkalommal!

Popcorn jelentések: Volt egy tánc

Take This Waltz / Volt egy tánc

Rendező: Sarah Polley

Főszereplők: Michelle Williams, Seth Rogen, Luke Kirby 

Sokáig szemezgettem a filmmel, de valahogy éreztem, hogy ez tipikusan olyan, amivel várni kell. Ki kell várni a megfelelő pillanatot. És egy másik első találkozás után - csak úgy, mint az életben - valószínűleg egészen máshogy alakultak volna a dolgok... Aztán egy magányos délután... :)

Alessandro Baricco: Selyem

Drága Alessandro!

Köszönöm Neked, hogy megtetted, amire mostanában oly sokan képtelen voltak, és elbuktak... Köszönöm, hogy kirángattál eddigi legmélységesebb olvasási válságomból. Megmutattad, igazoltad, hogy miért is szeretek - és szeret még megannyi ember - a betűk rejtelmébe merülni. 

Kikapcsoltad a világot, a szívemet, agyamat, de csak egy pillanatra, mint mikor egy rendszer átáll egyik nemtudommicsodáról a másikra. Látod, még egy valamirevaló hasonlatot sem tudok írni. De milyen jó, hogy vagy te nekünk, aki tudsz. Hajaj de még hogy tudsz.

Válságkezelés

Kedveskéim!

Azt hiszem itt az idő beismerni, hogy nem megy ez már nekem sem... 

Bár a nagy "naftalin" válságról csak akkor hallottam, mikor már kihunyóban volt, végül engem is érintett, súlyosabban, mint hittem. Nem ugyanaz, mint régen, sokan eltűntek azok közül, akik miatt voltam, így én is takaréklángra kapcsoltam. Ráadásul, üröm az ürömben, egybeesett az eddigi legsúlyosabb olvasási válságommal, és - bár nem akartam - de jól belegondolva mélységesen elszomorít, és felháborít az irány, ami felé tereltek (volna) bennünket, így hát mostantól én is (bizonytalan ideig) csak adatbázisként tekintek a "naftalinra". Valakik most még talán hálát is adnak, hogy nem bombázom offokkal a rendszert. :) 

Karen Thompson Walker: Csodák kora

"(...) végül sosem az következik be, ami miatt leginkább aggódik az ember. Az igazi katasztrófák mindig teljesen másmilyenek: elképzelhetetlenek, ismeretlenek, nem lehet rájuk felkészülni." 

És én még azt is hozzátenném, hogy sokkal apróbb dolgokban rejlenek, mint hinnék... És ez az, ami igazán ijesztő! Hogy meg lehet tanulni együtt élni a megváltozott körülményekkel - legyen az bármilyen változás - és még képesek vagyunk akkor is azt hinni, hogy mi irányítunk. Eljön a nap, hogy ráébredünk mekkora botor gondolat ez. Az kívánom, én azt már ne éljem meg, és előre sajnálom a leszármazottainkat, akik megtanulják a súlyos és végleges leckét... Amit már nem lesz kinek továbbadni... 

Alice Sebold: Komfortos mennyország

Hiú ábrándokat kerget, aki azt hiszi, legalább a mennyország tökéletes. Legalábbis Susie Sailfish történetéből ez derül ki...

Évekkel ezelőtt láttam a könyv alapján készült filmet, ami bevallom nem hagyott mély nyomokat bennem. Olyan elvont maszlagnak tűnt... Aztán egy kolléganőmmel beszélgettünk könyvekről, és ő ajánlotta, mondván a könyv más, és jobb, mint a film, én meg, kíváncsi természet lévén (főleg, ha könyvekről van szó), gondoltam miért is ne adnék neki egy esélyt...

Emylia Hall: Nyarak könyve

„Az álmokkal az a baj, hogy az ember akkor tudja meg, hogy álmodott, mikor fölébred. Mikor már mindennek vége.”

Az idei nyár eddig a szélsőségekről szól, és ezt lekövetve, a Nyarak könyve is többször megpróbált kifogni rajtam. Hogy sikerült-e... nem is tudom... 

Legelőször szép zöld, virágban végződő indáival fonta körül a tudatomat, egészen addig, míg be nem szereztem.

Olvasgattam molyon az értékeléseket, és bizony elkönyveltem magamban, hogy nekem ennek tetszenie kell.

Torey Hayden: Szellemlány

„A valóságban az igazság győzedelmeskedése mindig kicsiny életek összezúzott romjain, tönkretett kapcsolatokat, összetört szíveket hagyott maga után.”

És bennem a könyv is ezeket hagyta, mert koránt sem voltam felkészülve arra, ami rám várt...

A gyermek, ha jól "használjuk" nyitott könyv. Még akkor is ha csukottnak, lelakatoltnak látszik. És muszáj, hogy olvassunk a sorok között, mert a világ, amiben felnő örökre tönkreteheti. Mi (felnőttek, szülők, nagyszülők...) vagyunk felelősek ezért. Sőt, szerintem gyermekeinket is jó, ha minél előbb érzékennyé, megfigyelővé tesszük környezetükkel szemben... Hogy más gyermek még csak ne is halljon olyan dolgokról, melyekről a könyvben szereplő Jadie sokszor hátborzongató természetességgel beszél...

Mama, kérlek...

(weheartit.com)

Sokszor azon kapom magam, hogy úgy nézek fel kedvenc íróimra, mint szülőkre; eltörpülök, gyereknek érzem magam, vágyom a közelségükre, olyan áhítattal rajongok értük, amire csak gyermekek képesek, és arra gondolok mennyi mindent nem tudok... róluk sem... meg úgy az életről általában...

"Találkozás" Wolf Katival

(Forrás: wolfkati.hu)

Két hónappal ezelőtt született molyos karcom adta az ötletet, hogy egy mini-interjú keretében megpróbáljam kicsit más oldaláról megismerni és ismertetni. Hát persze, hogy a könyvmolyosról. Arról, amelyiknek van kedve, ideje, otthon egyedül, vagy gyerkőcökkel együtt a könyveket bújni. 

Gyermekkor, pitypang a neved...

Katherine Paterson: Bridge to Terabithia / Híd Terabithia földjére 

Aki nyomon követi az olvasásaimat, annak nem kell túl mélyre ásnia, hogy választ kapjon, honnan jöhetett az ihlet, hogy ezt olvassam, és éppen most. Igen. Neil Gaiman-től.  Miután az Óceán az út végén annyira beszippantott, és nem akart ereszteni a gyermeki fantázia világából, gondoltam most vagy soha. A Híd Terabithia földjére már amúgy is jó ideje várólistás volt...

Így nem szerettem őket...

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

(s így én nem szerettem...)

Mint a legtöbb könyvmoly általában, én sem szeretek könyvet félbehagyni, de sajnos olykor kénytelen vagyok... 

And the Liebster goes to...

Még alig ocsúdtam fel a múltkori kedves díj öröméből ~bejegyzés itt~, máris itt egy újabb, amit ezúton is szívből köszönök kedves Ariadne! :)

Neil Gaiman: Óceán az út végén

„Az óceán visszakerült a tóba, és bennem csak annyi tudás maradt - mintha álomból ébredtem volna egy nyári napon -, hogy nemrég még mindent tudtam.”  

Hát, valahogy én is így éreztem magam miután elfogytak a lapok...

De hogy még pontosabb legyek, olyan volt:

„Mintha egy álomról beszélt volna, amin osztoztunk. Egy pillanatig olyan közel merészkedett a tudatomban, hogy majdnem elértem.”