2013. július 17., szerda

"Találkozás" Wolf Katival

(Forrás: wolfkati.hu)
Két hónappal ezelőtt született molyos karcom adta az ötletet, hogy egy mini-interjú keretében megpróbáljam kicsit más oldaláról megismerni és ismertetni. Hát persze, hogy a könyvmolyosról. Arról, amelyiknek van kedve, ideje, otthon egyedül, vagy gyerkőcökkel együtt a könyveket bújni. 


Kitartóan kedvelem azóta, hogy feltűnt abban a bizonyos tehetségkutatóban. Mind a zenéje, mind pedig személyisége közel áll hozzám. Azon ritka „sztárok” közé tartozik, akik magukat soha nem sorolnák ilyen kategóriákba, és aki a sok, nagyhangú és szélsebesen száguldó sikere ellenére is megmaradt az, aki mindig is volt. Énekes mellett, hétköznapi anyuka, nő, ember. Szerénysége, élethez való hozzáállása szerintem példaértékű.
Hát ezért is faggattam Wolf Katit olvasási szokásairól, aki készségesen, kedves természetességgel mondott igent felkérésemre. 


Wolf Kati gyermekeivel (Forrás: life.hu )

Nagyon szeretek olvasni, ez az egyik tuti kikapcsolódás! 


Első kérdésem az lenne, hogy van egyáltalán kedved, időd, egy-egy elcsent perced, órácskád olvasni? És ha igen, ez hol, mikor, hogyan valósul meg? 


Nagyon szeretek olvasni, ez az egyik tuti kikapcsolódás! Szinte csak este szoktam, a mindennapokban akkor jut rá idő, de ezért nagyon lassan haladok a könyvekkel, mert sokszor egy oldal után elalszom. :) Viszont ha nyaralni megyünk, akkor bepótolom a lemaradást.


Szükség van hangulatra, nyugodt, csendes környezetre, vagy képes egy könyv beszippantani mondjuk a legnagyobb nyüzsgésben is?


Semmit nem tudok óriási nyüzsgés közepette csinálni, és ha itthon vagyunk, és a gyerekek nyüzsögnek, akkor nem tudom elképzelni, hogy mellettük édesdeden olvasgatok. egyébként én magam is sajtkukac vagyok, úgyhogy csak az esti nyugalom alatt tudok könyvet a kezembe venni.


 mostanában kortárs japán krimiket olvasok.



(Forrás: google.hu)


Milyen könyveket szeretsz a gyerekekkel együtt olvasni, és milyeneket egyedül? 


A gyerekekkel rengeteg mesekönyvet olvasunk, mindenfélét, van olyan, ami még a mi gyerekkorunkból maradt, de újakat is rendszeresen beszerzünk. A nagyobbik lányom most fejezte be az 1. osztályt, úgyhogy már ő is olvas, és nagyon szereti böngészni a könyveket, mesekönyveket, ismeretterjesztő könyveket főleg. Én a regényeket szeretem, Dumas a kedvencem, mostanában kortárs japán krimiket olvasok.


 Azokkal a könyvekkel, amiket nagyon szeretek, tulajdonképpen magamat sikerül apránként egyre jobban megismerni.  


Van kedvenc műfajod/ könyved/ szerződ/ idézeted?

Alexander Dumas: Bragellone Vicomte


Mit szeretsz jobban kapni egy olvasási élménytől; elmélyülő, építő gondolatokat, vagy önfeledt kacagást, esetleg valami egészen mást? 


Jó ez is, az is, csak kösse le az embert. Olyan ez, mint egy koncert, olyan élményt vár a közönség, ami leköti és megmarad benne. Lehet ez szórakoztató, elgondolkodtató. Azokkal a könyvekkel, amiket nagyon szeretek, tulajdonképpen magamat sikerül apránként egyre jobban megismerni. 


(Forrás: google) 
Rengeteg minőségi gyerekkönyv van, fantáziadús, szép, arra szokjanak rá.

Fontosnak tartod, hogy gyermekeid megismerkedjenek azokkal a történetekkel, amiken Te nőttél fel?


Igen, van is ilyen mesekönyvünk, de azok a könyvek, amik nekem igazán meghatározók voltak, még koraiak nekik. A Pál utcai fiúk, vagy az Egri csillagok még váratnak magukra. Kíváncsi leszek egyébként, hogy egy ennyivel gyorsabb világban hogy hat rájuk. Elavult lesz-e vagy nem…


Van-e tiltó lista a gyerekek számára? És Te milyen könyveket nem venne a kezedbe semmilyen körülmények között? Volt már sokkolóan negatív élmény? Ha igen, mi volt az? És miért? 


Mindenképp megnézem az újonnan kapott mesekönyvet és volt már sajnos példa rá, hogy helyesírási hibával, pongyola, rossz szövegezéssel és bárgyú rajzokkal volt tele. Fura érzés volt, de ment a kukába. Rengeteg minőségi gyerekkönyv van, fantáziadús, szép, arra szokjanak rá.
Nem tudom, hogy ismered-e a moly.hu közösséget, ami a könyvszerető emberek elsőszámú közösségi oldala, bizony, még a fb-ot is megelőzi. (Legalábbis nálam biztosan!) :) Utolsó kérdésem az lenne, hogy mit üzensz a molyoknak?


Kedves „molyok”! Ha megpihentek az olvasással, gyertek koncertre! :)


(A kép illusztráció, forrás: google)

Saját és olvasóim nevében is köszönöm Wolf Katinak, hogy megtisztelt az idővel és energiával. További nagyon sok szép élményt és sikert kívánunk pályájához, no meg kellemes, tartalmas olvasással töltött időt, akár egyedül, akár a családdal együtt!


8 megjegyzés:

  1. Jó lett nagyon! :) Wolf Kati mindig nagyon hű önmagához, kifinomult, visszafogott, szerény, kedves. :))
    Lesznek-e még ilyen interjúk? Miamona betör a sztárvilágba! Már látom a fityegő VIP bilétádat :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Nem tudom, hogy lesznek-e még, azért így éteren keresztül nem az igazi... :)

      Törlés
  2. Milyen igaz mondat, hogy a kedvenc könyveivel apránként megismeri magát!

    Legközelebb legyen már Fluor Tomi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Hát ott még nem tartok... :D

      Törlés
    2. Pedig érdekelne, hogy miket olvas.
      Bár el tudom képzelni :)

      Törlés
    3. Akkor csinálj vele te interjút, mert engem még a létezése sem érdekel... :D

      Törlés
    4. Igazad van ! (Y)
      Ez jó interjú volt és tetszettek Kati válaszai is, köszi :)

      Törlés
    5. Köszi, örülök, ha tetszik. Nekem is tetszenek a válaszai, remek interjú alany volt. :)

      Törlés