Torey Hayden: Szellemlány

„A valóságban az igazság győzedelmeskedése mindig kicsiny életek összezúzott romjain, tönkretett kapcsolatokat, összetört szíveket hagyott maga után.”

És bennem a könyv is ezeket hagyta, mert koránt sem voltam felkészülve arra, ami rám várt...

A gyermek, ha jól "használjuk" nyitott könyv. Még akkor is ha csukottnak, lelakatoltnak látszik. És muszáj, hogy olvassunk a sorok között, mert a világ, amiben felnő örökre tönkreteheti. Mi (felnőttek, szülők, nagyszülők...) vagyunk felelősek ezért. Sőt, szerintem gyermekeinket is jó, ha minél előbb érzékennyé, megfigyelővé tesszük környezetükkel szemben... Hogy más gyermek még csak ne is halljon olyan dolgokról, melyekről a könyvben szereplő Jadie sokszor hátborzongató természetességgel beszél...

Torey Hayden, eredeti nevén Victoria Lynn Hayden 1951 május 21-én született az amerikai Montanában. Foglalkozását tekintve gyermekpszichológus, illetve különleges tanításra, nevelésre szoruló gyermekekkel foglalkozik/-zott, mindezek mellett pedig valós tapasztalatain alapuló regények szerzője, olyan súlyos témákat körüljárva, mint szexuális, vagy egyéb más fizikai bántalmazás, autizmus stb. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, első hallásra nekem rögtön Jodi Picoult ugrott be. Nos, valóban van hasonlóság, mind a témát, mind a kivitelezést illetően, azzal a különbséggel, hogy míg Picoult úgy ejt minket rabul, hogy szívünkhöz láncolja  a szereplőket, apró, kedves, életszerű mozaikokkal, addig Torey rögtön az elejétől csontig hatolóan nyersen tálalja az igazságot, amelytől szabadulni akarunk, be akarjuk csukni fülünket, szemünket, szívünket, de nem tudjuk...

A történet középpontjában Jadie, egy nyolcéves csupa rejtély kislány áll, aki Torey új, kis létszámú csoportjának egyetlen lánytagja, és aki, úgy tűnik, bezárt minden bejáratot magában, és messzire elhajította a kulcsot. Súlyos hajzuhataga mögött még súlyosabb titkokat rejteget, melyekről a külvilágnak, első ránézésre, csak görnyedt tartása árulkodik. Áthatóan kék szemében viszont ott van minden: a rémület, a hiány, az igény, a segélykérés. A feladat pedig Torey-ra vár, hogy előcsalogassa Jadie-t a sötétből, és aztán a fényben is tartsa.

Nagy körvonalakban tudtam, hogy miről szól a történet, de, hogy milyen mélységekbe megyünk, arra nem voltam felkészülve...

(google.hu)

Az egyetemen elég sok pszichológiai kurzust kellett elvégeznem, és az egész képzésem alatt, olyan kiemelkedő és maradandó élményt nyújtottak ezek az előadások, szemináriumok és gyakorlatok, hogy nagyon közel voltam hozzá, hogy rászánjam magam a váltásra, és mint az az olvasmányaimból is lejöhet, nagyon érdekel a gyermeki lélek és szemlélet, ezért nem lett volna kérdés, hogy én is rájuk szakosodom. Aztán hosszas fontolgatás, mérlegelés, tanácskérés után végül lemondtam erről a titkos vágyamról. Mos, ezt a könyvet olvasva azt mondom, talán jól döntöttem. Még mindig motoszkál ugyan bennem egy hang, hogy ez lehetett volna az én igazi utam, de itt, most közvetetten szembesülhettem vele mi várhatna rám is, és bizony, azt kell mondjam, hogy lelkileg nem valószínű, hogy elbírnám...

Ennek a kis háttér motivációnak köszönhetően azonban mindössze egy pillanat műve volt Torey cipőjébe bújni, és az öt kis furcsa figurából álló osztály hirtelen az én életem szerves részévé is vált. De olyannyira, hogy konkrétan a nap végére úgy éreztem magam, mint aki másodállásban ezt csinálja. Esténként még párommal is komolyan megbeszéltem Jadie esetét, a véleményét, tanácsát kértem, szinte mondhatnánk már, hogy kezdtem begolyózni...

Ami a legfurcsább az egészben, hogy mindezt óriási lelkifurdalás övezte, mert Jadie-nek hosszú út vezetett a szívemig...

###Spoiler### 

Bizony sokáig ellenszenves volt, kifejezetten rosszindulatúnak éreztem, nem hittem neki, azt gondoltam dölyfös dacból, megszállottságból, nem látván még tettei és kijelentései súlyát, tönkre fogja tenni mindenki életét maga körül. (Persze az egyértelmű, hogy emögött is felnőtt hanyagság állt volna...) Eleinte erősen kétkedtem és távolságot tartottam, de ahogy egyre jobban göngyölítettük fel a felgöngyölíthetetlen feketeséget, olyan kapocs alakult ki köztünk, jobban mondva Torey és Jadie között, amelyen át megláttam, és hallottam, a valódi, legmélyebb zsigerből kitörő segélykiáltást és elkeseredést, aminek még ha minden részletében most sem vagyok biztos - mint ahogy végül Torey sem lett, és nem is lehet soha  (micsoda gyötrő érzés...) -, már biztosan tudtam, hogy itt valóban baj van... És egy ilyen felismeréssel együtt élni, létezni, lélegezni nap, mint nap... Na az a nem mindegy.

„Mit kell tennem? Ha Jadie bizalmasan, négyszemközt adta tudtomra, amit rejteget, és világossá tette, hogy nem léphetek tovább, akkor megvan hozzá az erkölcsi jogom, hogy az engedélye nélkül megtegyem? Másfelől, hogyan számolok el a lelkiismeretemmel, ha egyszer tudom, hogy egy gyermeket brutálisan bántalmaznak, és én tűröm, hogy a bántalmazás folytatódjék, akárcsak egy perccel is tovább?”

###Spoiler vége###

Tudjuk, hogy a világ brutális és tele van rosszindulatú, kegyetlen, ésszel fel nem fogható erőkkel, erőszakkal, de konkrét esetnél, főleg, ha gyermek is érintett, mindig mélyebbre döf a kés. Rettenetes volt végigolvasni, hogy mik léteznek, amikről eddig még, így, konkrétan sosem hallottam, és azt kell mondjam, tényleg boldogok a tudatlanok. De ugyanakkor esendők, túlontúl sebezhetők és felvértezetlenek is. És ezt a mai világban - vagy talán semelyikben - nem engedhetjük meg magunknak. Pedig nálam jobban senki nem szeretne a kis "buborékjába" zárkózni...

„Könnyebb hinni abban, hogy az emberek jók, ha nem tudsz róluk biztosan semmi rosszat.”

~Értékelés: 10/9    A történetet értékelni nem lehet, hiszen ez a borzalmas valóság, de ha kénykeserves erőfeszítések által megpróbálok úgy tekinteni rá, mint könyvre, főleg úgy, hogy hasonló témákban Picoult-hoz van emelve a mérce, akkor előjönnek a pici hiányosságok. Ezért a 9 pont. És csak úgy, mint könyvnek. Mert maga a történet, hát az hátborzongató és megszállottságot okozó. Biztos, hogy Jadie jó ideig velem lesz még, óvni fogom és félteni. Jó azért maga a tudat, hogy vannak Torey-k, akik életüket erre áldozva segítenek. Még ha csak pár mérgezett cseppet tudnak is kimerni az egész elátkozott óceánból, már akkor is megéri... 

Bár a téma fájdalmas, egészen biztos, hogy olvasok még Torey Haydentől! Az igaz esetek mellett a fikciói is nagyon érdekelnek. Bővebb infó (angol nyelven): itt