Emylia Hall: Nyarak könyve

„Az álmokkal az a baj, hogy az ember akkor tudja meg, hogy álmodott, mikor fölébred. Mikor már mindennek vége.”

Az idei nyár eddig a szélsőségekről szól, és ezt lekövetve, a Nyarak könyve is többször megpróbált kifogni rajtam. Hogy sikerült-e... nem is tudom... 

Legelőször szép zöld, virágban végződő indáival fonta körül a tudatomat, egészen addig, míg be nem szereztem.

Olvasgattam molyon az értékeléseket, és bizony elkönyveltem magamban, hogy nekem ennek tetszenie kell.

Fülszöveg: Mindegyik nyár tökéletes volt. Kivéve az utolsót. 

Elisabeth Lowe váratlanul csomagot kap. 

Egy albumot, tele réges-régi, Magyarországon készült fényképpel, és egy kísérőlevelet, melyben arról értesítik, hogy édesanyja, akivel több mint egy évtizede megszakított minden kapcsolatot, meghalt. 

A képek nézegetése felidézi a fájdalmas múltat, amikor a kilencéves kislány a szüleivel a Balatonnál töltött egy hetet, és édesanyja úgy döntött, nem tér vissza a szigetországba. Beth az apjával maradt, de minden nyáron meglátogatta az édesanyját Magyarországon. Éveken át ezek a nyarak tartották benne a lelket, de tizenhat éves korában valami visszafordíthatatlanul megváltozott. 

Azóta Beth egyszer sem engedte meg magának, hogy azokra a varázslatos nyarakra gondoljon. 

A csomag érkezése azonban felkavarja a múltat és átrendezi a jelent.

Szokásomhoz híven a villamoson utazgatva kezdtem bele, aztán azt vettem észre, hogy már 100 oldal körül járok, de még mindig nem fogott meg. A csoda, és örvénylő hangulat, amit a fülszöveg alapján vártam, még váratott magára. Csak teltek így a napok, és én egyre szomorúbb lettem. És akkor eszembe jutott mi van, ha ez egy olyan könyv... egy féltékeny szerető típus, aki azt akarja, hogy csak vele foglalkozz, minden porcikádat magának akarja, és valódi lényét csak akkor mutatja meg, ha kettesben vagytok. Így hát hazavittem. Megvártam, míg besötétedik, majd hangulatvilágítás mellett ledőltünk az ágyra. Óvatosan megszabadítottam a gyönyörű borítójától, széttártam, és vártam mit tesz velem. A kis ravasznak persze több sem kellett. A gyerekkori nyarak tűző napsütése és andalító árnyékos zegzuga lesből támadott és ragadott magával. Mintha titokban kicserélték volna, és egy teljesen más könyvet fognék. Pedig a szavak és az egyszerű stílus ugyanazok voltak. Csak a körülmények változtak.

Imádtam. Minden szavát, énekét, csobbanását. Visszarepített engem is a gyerekkorba. Mint gyerek, szerettem Marikát. Felnéztem rá. Mint gyerek, azonosulni akartam vele. Mint felnőtt, furcsállottam, de persze később megkaptam a magyarázatot a miértekre...

Erdei tó és első szerelem, eső áztatta föld és forró pára illata. Mind csak úgy ömlött a lapokból, és már annyira megszelídítettem, hogy társaságba is jött velem, már hagyta magát a villamoson is, mert tudta, hogy annyira elcsavarta a fejem, hogy úgyis csak őt látom, mást észre sem veszek...

De aztán, sajnos, mint oly sok régi nyaralásom, ez is leégéssel és napszúrással végződött...

Nyomokban spoilert tartalmazhat 

Egész egyszerűen lezuhantam a földre, és megutáltam Erzsit. Vagyis Beth-et, ne is kapjon magyar nevet... Egész egyszerűen nem értem. Nem értem, valaki mondja el, hogy miért? Miért fordulunk el valakitől, aki szeret, és csak szeretetből tett mindent, nem kötelességből? Közben meg a másik ember, aki ugyanolyan hibás, ha nem hibásabb, őt továbbra is elfogadjuk. Hibás... Miben is? Abban, hogy csapást mért rá a sors? És igyekezett feldolgozni, miközben a kislányt is védte? Még ha nem is a legbölcsebb módon...

Spoiler veszély vége

~ Értékelés: 10/8 Nagyon vegyesek az érzéseim. Végletekbe vitt a könyv nagyon. A hangulata felemelt, a története leejtett. Összességében erőteljesen pozitív élmény marad. Nem nyaraló könyv, hanem igazi nyarak ládikája, benne minden poros színpompával és nyaralós átlényegüléssel. És bennem hagyta ugyanazt az űrt, amit az elvarázsolt világból, a szürke hétköznapokba való visszatérés hagy...

„A könyv élettől lüktet és magához csalogatja. Érzi a fakó bőrre kent kókusztej illatát, amely a szeplőket hivatott távol tartani. Érzi a fafüst hajba ivódó illatát, mintha csak nyaldosó lángok közt táncoltak volna. Érzi a cseresznyés pezsgőpor ízét is, olyan, mint valami édes bizsergés. A lapok fölé hajtja a fejét, elkapta a pillanat, és az illat, amit érez, balzsamos. Életadó és mennyei.”