J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

 

(we♥it.com)

Ím, eljött a nap,  

Mire rég vártok,

Megtört az átok,

Beadta derekát  

Hű Miamonátok!

Seprűnyélt ragadott,

Magasra szállott,

De olyat, mint Roxfort,

Még sosehol se látott.

Szívét rabul ejtette e táj,

Hol, nem mondhatnánk,

Hogy madár se jár. 

Varázslat, bűbáj,

Mesebeszéd,

Varázslat, bűbáj,

Mese. De szép.

Merek már álmodni

És vágyok hinni,

Mindennap, újra

Gyereknek lenni.

Mert ettől lesz kerek

E kicsiny világ,

Ha hisszük a jót,

Vágyjuk a csodát. 

 ~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~°°~

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Már megint ott kell kezdenem, hogy láttam a filmet. Sőt, filmeket, mert megnéztem a régebbi verziót is, és az újabbat. És azt gondoltam, hm, jó téma, jó film. Aztán ezen felbuzdulva, hogy ha a film jó a könyv csak még jobb lehet, meg hogy már elég sok idő telt el, hogy láttam őket, mondom hát mégiccsak ekkéne óvasni esztett is hádha add vallami pusszot vaggy ha mékkse hátt akkó uggyissjo párrorráccskátt etöttökk evve azzé...

Daniel Keyes: Az ötödik Sally

Ismerjük a mondást... Egy nő legyen mesterszakács a konyhában, cseléd a nappaliban, szajha az ágyban... Mind, de különösen a nők, ismerjük jól a különböző hangulatokat is. Szende szűzlány, vad amazon, anyatigris... És tudatos szerepeink is vannak. Más arcunkat mutatjuk a nagymamánknak, mást egy állásinterjún vagy egy fergeteges buliban, ahol a cél a csábítás.

Most képzeljük el, hogy elsötétedik előttünk a világ, és mikor magunkhoz térünk olyan helyzeteben vagyunk, amiről leghalványabb fogalmunk sincs hogy kerültünk bele és még kevesebb arról, hogyan kerüljünk ki belőle. Ijesztő, nem?

Szumma szummárum 2012

(Forrás: we♥it.com)

Minthogy elbúcsúzott az óév és beköszöntött az új, elérkezett az ideje a szummázásnak is. Sajnos az idén sokkal szegényesebbre sikerült a felhozatal, mint tavaly, de ezt tudtam is előre és az igazat megvallva így is büszke vagyok magamra, hogy a megváltozott életkörülményeim ellenére így se szorult az olvasás annyira háttérbe, mint vártam...

BÚÉK 2013!

Mindenkinek kívánok örömteli, vidám Szilvesztert és álmok beteljesülésében, na meg persze olvasásban gazdag Boldog Új Évet!

Köszönöm, hogy ennyien kitartotok mellettem, remélem így lesz ez ezután is.

Jövőre, Veletek, ugyanitt!

BÚÉK!

Richard Paul Evans: Kegyelem

Karácsony táján vágytam valami megindító, torokszorító történetre, ami segít ráébredni mi is az igazán fontos az ünnepben, hiszen bár mind tudjuk nagyon jól, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, mikor a díszes kivilágítás "szemünkbe küldi a fényt" és "így lesz az agyban sötét."

Azt a tippet kaptam, hogy Richard Paul Evans pont az ilyen történetekre specializálódott. A borító máris meggyőzött, így hát beszeretem a könyvet.

Máté Angi: Az emlékfoltozók (Mesék a szeretetről)

Szívem szerint most azonnal csomagolnék, és mennék a tündérrigólányok után, megkeresni őket, megkérni őket fogadjanak be engem a tejeskávéhajút, hogy együtt zunnyogjunk cserebogarak után, szállni pintyekkel, csízekkel. Rávenném őket, hogy fogadjunk be minden leányt, aki tündérrigólánnyá szeretne lenni (s minden fiút, aki tündérrigófiúvá), hogy mind együtt várjuk a postást, telítsük a piros lábast, foltozzuk a kendőket – másokét és sajátjainkat egyaránt – hogy a világon ne legyen több lukas kendő, amin átfúj a szél. Megkérnénk a szelet, hogy fújja el az összes markolókocsit, ne markoljanak el több kertet, házat, minden Kicsinéni békésen nézegethesse a növő rózsákat és mikor eljönne az idő, megetetnék a bőröndöt, és várnánk, hogy a fellegek felszálljanak, mutatván az utat, hogy elinduljunk megannyi tündérrigólány (és tündérrigófiú) testvérünkkel, mert a világban bizony sok emlék van, mi foltozásra vár!

Karácsonyi üzenet

Kedves blogolók, blogkövetők, könyvszeretők, egyszóval Kedves Mindenki!

Ezúton kívánok Mindannyiótoknak csillagszóróban, gyertyafényben, meghittségben, melegségben gazdag, áldott, békés, szeretetteljes ünnepeket!

"Ilyenkor – így karácsony táján – a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése.  

Ilyenkor jólesik az elsüllyedt, öreg utakat megjárni, a fiatalság ragyogó útjait, a szelíd kalandok tiszta éjszakáit, és látni az elment patakok ringató játékát a holdvilággal, a szánkós utak alig pendülő éjszakáit, a karácsonyfákat, amelyek el nem múlnak soha, és az álmokat, amelyek az örökkévalóságból jöttek, oda is szállnak vissza pihenni és boldognak lenni, mint a szeretetben megfürdött emberi lélek."

/Fekete István: Régi karácsony/

Popcorn jelentések - Pi élete 3D-ben

Párommal ma bevetettünk magunkat egy moziba és végre megnéztük a Pi életét! Ritka esetek egyike, de úgy jöttem ki a végén, hogy semmi hiányérzetem nem volt. Egy fikarcnyi sem. 3D-ben néztük, mert ez is olyan film, amit érdemes 3D-ben nézni. Az első pár percben Pondicherryt mutatják be és főleg az állatkertet, gyönyörű képek, kellemes zene, ha csak ezt mutatták volna 2 óráig, azzal is elégedett lettem volna. :D 

Ruta Sepetys: Between Shades of Gray / Árnyalatnyi remény

A történet nagyon röviden: Linát és családját Szibériába deportálják. A könyv az ő mindennapjaikról, mindennapi  létükről, küzdelmeikről, szenvedéseikről, árnyalanyit reményeikről szól, miközben időről-időre betekintést nyerünk korábbi életükbe is, és szépen lassan kibontakozik a szál, ami végzetük felé sodorta őket.   

Akárhány ilyen témájú könyvet olvasok, az első reakcióm mindig ugyanaz. Nem tudom elhinni... Nem akarom elhinni, hogy ilyen megtörténhet(ett) a világban és emberek élték mindennapjaikat, mintha mi sem történt volna, tudván, hogy mi folyik a háttérben. Aztán a mai világunkra gondolok. Mi is tudjuk mi folyik a háttérben - éhezés, háború, mészárlás, kizsákmányolás... - mégis, arra a parányi, árnyalatnyi életre kell koncentrálnunk, ami nekünk jutott, ami próbálja kidugni fejét a hótakaróból, és igyekszik fordulni a nap felé. A leheletnyi élet, amiben nap mint nap helyt kell állnunk újabb és újabb akadályokat leküzdve. És akkor azokról a dolgokról még nem is beszéltem, amelyeket tudni nem, csak sejteni merünk, azt is némán, félve... 

Emma Donoghue: A szoba

Előre elnézést a hosszúra sikerült bevezetőtért, ha csak konkrétan a könyvről szeretnél olvasni, görgess lejjebb...  :)

Nem lesz könnyű ezt a bejegyzést összehozni kerek egészre, anélkül, hogy csapongnék, mert bár van még vissza pár nap, azt hiszem kijelenthetem, hogy az idei év legmeghatározóbb olvasási élményét készülök most szavakba önteni.

Miért van az, hogy mindig a szívünkhöz közelálló dolgokat/személyeket a legnehezebb keretbe foglalni? Mármint értem én, hogy miért... annyi szál köt, meghúzod az egyiket és valahol egészen máshol ér véget, mint tervezted. Szövevények, rezdülések labirintusa. 

(Forrás:Google)

S hogy vajon honnan ismerhetjük fel, ha egy ilyen meghatározó olvasmánnyal van dolgunk?

Nos, íme pár jel, melyek árulkodóak lehetnek:

Kerstin Gier Rubinvörös (Időtlen szerelem trilógia 1.)

Már jó ideje nézem, ahogy ezt a könyvet falják és falják és dicsérik. Pink borító, melyen két, kosztümös fekete árny; a férfi gúnyolódó mozdulatokat tesz, míg a nő rosszalló szemmel mutogat, hogy nem megmondtam, hogy hagyd ezt abba, miközben kígyónyelvű vérfarkasok mustrálgatják őket, és fejük felett denevérek incselkednek egy kristálycsillár körül.

Elsőre arra gondoltam, hogy normális felnőtt ember ilyet önszántából nem vesz a kezébe... Vagy mégis? Valahogy mégiscsak újra és újra az orrom elé pofátlankodott, így hát arra jutottam, miért is ne... egy próbát megér.

A könyv normál hosszúságú (334 oldal), mégis azon kaptam magam, hogy egy részletbe kiolvastam a 60%-át és szó mi szó roppant jól szórakoztam!

J. R. R. Tolkien: A hobbit

Elöljáróban csak annyit: Légyszi ne utáljatok! :)

Mint minden mese, ez is jól kezdődött. Lekucorodtam a szőnyegre egy bögre forró, gőzölgő kakaóval a kezemben, velem szembe, karosszékébe leült Ő, a nagy mesemondó, pipára gyújtott és belekezdett.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy világ, melyben élni pompázatos volna, s melybe megannyi kaland után jól esik visszatérni... De ne siessünk annyira, mondta ő, s taglalni kezdte a kalandokat, szépen, sorjában...

Carole Martinez: Összevarrt szívek

"A nevem Soledad. Ölelésre képtelen, erőtlen karral, haszontalan, nagy kézzel jöttem a világra egy olyan vidéken, ahol összeaszalódnak a testek. Anyám, mire végre be tudott húzódni egy fal mögé szülni, annyi homokot nyelt, hogy tele lett vele a vérem. A bőröm alatt homokóra pereg szakadatlanul. Ha meztelenül állnék a napon, talán látni is lehetne, hogyan folyik át rajtam a homok."

Így kezdi Soledad a történetet. És "a sok homoknak" pedig "egyszer vissza kell jutni a sivatagba."

Soledadnak pedig nincs is más kívánsága, minthogy megszabadulhasson ettől a homoktól, még akkor is, ha ez teljes ürességet von maga után...