2012. december 23., vasárnap

Popcorn jelentések - Pi élete 3D-ben







Párommal ma bevetettünk magunkat egy moziba és végre megnéztük a Pi életét! Ritka esetek egyike, de úgy jöttem ki a végén, hogy semmi hiányérzetem nem volt. Egy fikarcnyi sem. 3D-ben néztük, mert ez is olyan film, amit érdemes 3D-ben nézni. Az első pár percben Pondicherryt mutatják be és főleg az állatkertet, gyönyörű képek, kellemes zene, ha csak ezt mutatták volna 2 óráig, azzal is elégedett lettem volna. :D 



Féltem, hogy összefogják kicsit csapni a bevezető részt, hogy maradjon idő a kalandra, de nem, szépen kibontották, megismertük a családot, mindennapjaikat, Pi nevének történetét. Megtartották az interjús keretet is, miért is ne tették volna. 

Ang Lee zseniálisan ültette át a történetet a vászonra. A látvány lélegzetelállító volt, Richard Parker pedig kolosszális! Már a könyv után is, de most még inkább, konkrétan szerelmes vagyok egy bengáli tigrisbe! :D Olvastam, hogy sok helyen számítógépes grafikával oldották meg, mert hát a jelenetek nagy részét képtelenség lett volna igazi tigrissel leforgatni, de nem mondanám meg hol volt műtigris. Persze sejtem, ott ahol a legszebb, ahol legkifejezőbb a tekintete, pont amiért beleszerettem :D Elképesztő mire képes a technológia, le a kalappal! 

Azt is olvastam, hogy a hajótörött Pi-t alakító fiú (mert volt előtte kicsi fiú, nagyobb fiú, meg ugye a már felnőtt, családos), hogy neki ez volt az első szerepe, nem színészkedett előtte. Azt kell mondjam telitalálat volt. Őszinte és néhol esetlen, pont ez tette élethűvé. Nem csalódtam, tökéletesen belesimult az olvasás közben, fejben megalkotott Pi-mbe. :) 

A rendező élt pár apróbb változtatással, de ahelyett hogy cöccögnöm kellett volna, minddel egyetértettem. Az egyik ilyen volt, hogy tettek bele egy szerelmi szálat, amit teljesen odaillőnek éreztem, nem vitték túlzásban, nem nyújtották el, nem utalgattak vissza rá (csupán egyetlen egyszer), éppen csak annyit volt benne, amennyit kellett, és bár a könyvből nekem nem hiányzott, itt most olyan érzés volt, mintha olvastam volna… (Remélem jól emlékszem, hogy a könyvben nem volt.. :D) 



R.P. első megemlítését sem lehetett volna úgy megoldani persze, mint a könyvben. Az aha-élmény itt elmarad, de az úgyis csak egyszer lehetséges, és a könyv már ellőtte. :) 

Aztán volt olyan is, hogy Pi fizikai kontaktusba kerül R. P.-rel, erre most bevallom őszintén nem emlékszem, hogy volt-e ilyen a könyvben, de az biztos, hogy hiányérzetem maradt volna a film nézése közben, ha nem érinti meg! 

Az állatkertes, 3 papos jelenet kimaradt, de azért mert nem volt elég idő kibontani. Így is hangsúlyos szerepet kapott a vallásos rész és pont annyit mutattak, amennyit kell. 

A hajótörött részek mind gyönyörűek voltak, a repülő halak és R. P. „szelídítése” izgalmas volt, máskor poénos és nagyon nagy megkönnyebbülésemre, az olykor 18-as karikásan leírt véres részeket, itt levitték 12-es karikára. Ez biztos sokaknak nem tetszik, de voltak a teremben gyerekek is és az ominózus jelenetek előtt erősen aggódtam értük. Na meg persze magamért is… :D 

A moszatsziget! Istenem a moszatsziget! Imádom. Pont ilyennek képzeltem, pont így! Fe-no-me-ná-lis! 

És a lezárásban is minden benne volt, ami a könyvben. 

Két résznél párásodott el a 3D-s szemüvegem, mikor Pi végleg feladja és fizikai kontaktba kerül a szinte eszméletlen R.P.-rel és az elválásuknál. Ez volt a könyvben is a legmegindítóbb rész.


Nagyon különös, mert általában úgy van, hogy kialakul benne egy kép, hangulat olvasás után és az (legtöbbször bánatomra) átalakul valami mássá a film hatására. Itt most azt érzem, hogy ugyanaz maradt, kiegészülve extrákkal. Nem tudom hogy tetszett volna, ha csak a filmet látom, könyv nélkül, de így le vagyok nyűgözve.Nem véletlen, hogy még maga Yann Martel is maximálisan elégedett az eredménnyel. Ezzel lehet is! :) Szívből ajánlom mindenkinek!

~Értékelés: 10/10! 

A könyvről szóló bejegyzés elolvasható: itt

Ilyen moziban kéne nekünk is nézni! :)

3 megjegyzés:

  1. Nekem most friss a könyv nagyon, úgyhogy megerősítelek, nem volt a könyvben szerelmes szál, nekem se hiányzott, de ugyanúgy vagyok, beleférne, és tetszeni fog a filmben is szerintem :)
    A fizikai kontakt egyszer fordult elő, nagyon le voltak gyengülve, és megérintette. Elég hiteltelen lett volna, ha sok az érintés, neadjuisten összebújva alszanak stb. Bár a SPOILER! befejezés tükrében érdekes gondolat, hogy mi a hiteles és hiteltelen, de arra gondolok, hogy ha a vadállatból kiscica lett volna a kezei akatt, na azt nem hiszem el, és nem szerettem volna. SPOILER VÉGE!

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek abszolúte, de érintés nélkül se lett volna az igazi... Pont ennyi kellett, pont így! :)

    VálaszTörlés