Richard Paul Evans: Kegyelem

Karácsony táján vágytam valami megindító, torokszorító történetre, ami segít ráébredni mi is az igazán fontos az ünnepben, hiszen bár mind tudjuk nagyon jól, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, mikor a díszes kivilágítás "szemünkbe küldi a fényt" és "így lesz az agyban sötét."

Azt a tippet kaptam, hogy Richard Paul Evans pont az ilyen történetekre specializálódott. A borító máris meggyőzött, így hát beszeretem a könyvet.

A történet Delphine de Vigan könyvét jutatta eszembe, a No és ént. Grace (magyar jelentése kegyelem) egy családon belüli súlyos és sorozatos bántalmazás áldozata, akivel megesik, aminek megesnie nem szabadna ebben a világban és ezért a kamaszok hevével és gondolkozásával, érthetően úgy dönt, hogy megszökik otthonról. A hasonló estek nem ritkák, ám a törvény és a közmegítélés e téren még gyerekcipőben jár. A felnőtt szava szent, a gyerek képzelődik, hazudik. S miután Grace még az édesanyjától sem remélhet segítséget, így más felnőttnél sem próbálkozik. Egyedül kortársai felé nyílik meg, abból is jó érzéke van, hogy kinek merjen kitárulkozni, és mikor megtalálja a megfelelő személyt, ez a kitárulkozás akkor sem megy könnyen. 

„Azt mondják ,hogy a legkisebb ellenállást követve minden folyó-és ember-görbe utakra kényszerül.  Feltételezem,ezért nincs túl sok egyenes folyó és ember a világon.” 

Helyszín, az 1960-as évek Amerikája, rakétaválság idején, mikor a világvége közelebbinek hatott, mint azt a maják jósolták. Eric, édesanyjával, átmenetileg mozgáskorlátozott édesapjával és 10 éves öccsével Joellel Los Angeles pálmafái közül Salt Lake egy lepukkant részére kénytelen költözni, megboldogult nagymamája leharcolt viskójába. A pénz kérdése nem foglalkoztatja őket, mivelhogy ami nincs, az nem fáj. A két fiú gyönyörű első nyarat tölt itt, ráébrednek a dolgok fontossági sorrendjére, a család összetartó erejére és kétkezi kemény munkával megépítik a biztonságot szimbolizáló fakuckót, ahová elvonulhatnak a világ és szüleik elől, hogy kamaszos ábrándjaikat kergethessék kedvükre. 
Eric, mint más normális srác az ő korában, mikor épp nem az iskola padban ül, vagy bujkál gonoszkodó, felsőbb éves társai elől, és mikor épp nem a kunyhóban ábrándozik,  egy gyorsétteremben dolgozik hogy némi zsebpénzre tegyen szert. Itt ismeri meg Grace-t, aki a kukából próbál némi eleséget szerezni.

„Aki gyűlöl, erősnek érzi magát, pedig valójában gyenge.”

Grace beköltözik a fiúk kis kuckójába, és szerves része lesz Eric mindennapjainak. Olyan dolgokra veszi rá a fiút, amit Eric sosem gondolt volna és olyan érzéseket ébresztenek egymás iránt, amikről egyikük sem tudta, hogy mélyen, bennük lapul. Megtanulnak kötődni és gondoskodni. Együtt élik át a nehéz időket és az első szerelmet, még úgy is, hogy Grace sorsa meg van pecsételődve. Azt hiszem, ezzel nem spoilerezek sokat, főleg, mikor a könyv egyértelműen a gyufaárus lány történetével von már a könyv legelején párhuzamot.

„Egyszer elkaptam egy molylepkét a házunkban. Kivittem és megpróbáltam szabadon engedni természetes élőhelyére, de nem akart kirepülni a dobozból. Végül addig ráztam, amíg kiesett. Vajon ilyen a halál is?”

Megindító történet szeretetről, emberi gonoszságról és jóságról, összetart(oz)ásról. A felnőttek süketségéről és vakságáról. A gyermeki segélykiáltásról. De mindenekfelett a kegyelemről. 

„Az igazi kegyelem nem a megbocsátást jelenti, hanem azt, hogy még a hibákat sem rója fel senki.”

~Értékelés: 10/7,5   Bár meghatott és megindított, valamit végig hiányoltam. Magam sem tudom mit, de annak ellenére, hogy a téma szívszaggató, nem tudtam igazán közel érezni magamhoz a szereplőket. Valami hiányzott belőlük.