Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Már megint ott kell kezdenem, hogy láttam a filmet. Sőt, filmeket, mert megnéztem a régebbi verziót is, és az újabbat. És azt gondoltam, hm, jó téma, jó film. Aztán ezen felbuzdulva, hogy ha a film jó a könyv csak még jobb lehet, meg hogy már elég sok idő telt el, hogy láttam őket, mondom hát mégiccsak ekkéne óvasni esztett is hádha add vallami pusszot vaggy ha mékkse hátt akkó uggyissjo párrorráccskátt etöttökk evve azzé...

Az eleje, a nyelvezet miatt masszív szenvedés. De annyira, hogy meg kellett néznem meddig tart, hogy kibírom-e. Hajtott a tudat, hogy Charlie okosabb lesz és mindjárt megtanul helyesen és értelmesen írni, türelem, addig viseljük el. Aztán elszégyelltem magam. Mert rájöttem, hogy olyan vagyok, mint az anyukája. Ő is elviselte és tűzzel-vassal próbált magának egy "normális" fiút csinálni. Én meg legszívesebben egy piszkavassal vertem volna fejbe, hogy térjen már magához, nyissa már ki a szemét és ölelje meg Charlie-t. Megtettem volna helyette és az összes többi ember helyett. Annyira megtettem volna... Közben, mivel még nincs gyermekem, be kell vallanom, én is rettegek és fohászkodom, hogy csak ne legyen ilyen... Pedig az a rengeteg ártatlan, naiv, nyers szeretet, ami ott bújik... Istenem... Egy világnak elég lenne. 

Algernon és Charlie. Charlie és Algernon. Algernon és Charlie és útvesztő és Miss Kinian és Fay és ne félj és okosodás és barátok és zongora és tanulmány. Vajon melyik volt a boldogabb Charlie? Amelyik boldog volt, csak nem tudott róla, vagy aki felfogta, hogy boldog, csak nem tudott maradéktalanul az lenni? Amelyik azt hitte igaz barátai vannak, és az a barátság, amikor ő megcsinálja a nagy Charlie Gordon féle trükköt és mindenki kacag vagy az, amelyik rájött, hogy kik és mit akarnak tőle / gondolnak róla az életben és már csak azokra tud koncentrálni, akik számítanak, de akiket félt, hogy elveszíthet és terhükre lehet de azért megnyugtatja a közelségük? Nem tudom. De remélem valamelyik boldog volt. Az egyik az volt, a másik meg tudott róla. Hogy a kettő összejöjjön, na az a nagy kunszt az életben!

Charlie az ablakból nézi Charlie-t és Charlie mosolyog. Charlie legszívesebben átmenne az ablakon és megrázná Charlie-t és üvöltené, hogy ne vigyorogj már, nincs min vigyorogni, de akkor elrontaná Charlie kedvét, de csak rázná, rázná, míg az orra vérezni nem kezd. És akkor megpofozná és Charlie-nak folyna a könnye és akkor Charlie nevetne egyre harsányabban nevetne és végül könnyein és szivárgó vérén át már Charlie is vele nevetne újra. szívből. igazán. Csakhogy az ablak távolodik. Charlie sosem éri el. Charlie csak kukkol. De ha egyszer jól esik neki? Charlie nézi Charlie-t és Charlie nézi Charlie-t. És Algernon nyüszít. És Charlie és Charlie is nyüszít.

Gulliver a törpék között vagy Gulliver az óriások földjén? 

 

     „Fuss, Jack, fuss...fuss, Jack, fuss... fuss, Jack, fuss... fuss, Jack, fuss...”

     „Kérlek, Isten, ne végy el mindent!”

     „Szeretném megállítani az időt, befagyasztani magam ezen a szinten”  

(Forrás: google)

 

És Daniel Keyes belénk rúg és facsar újra és újra. Hogy van szíve... Hogy van mersze... Hogy képzeli... Soha ne hagyja abba!!!

Az a jelenet Brooklynban a borbélynál. 

És az a másik az anyjánál. Az anyjánál, aki eldobta. Aki rájött, hogy csak az egyik alma lett éretlen és egyszerűen megunta, hogy pirosnak láttassa és lássa azt, ami zöld... És most már maga is zöldbe fordul...

Ilyet még nem is éltem át könyvnél. Egyszerűen bennem rekedt a zokogás annál a résznél, mikor végre az anyja elé áll...

„Végre kiböktem valamit. Nem azt, amit akartam (úgy terveztem, megnyugtató és bátorító szavakat mondok, hogy ura legyek a helyzetnek, és néhány szóval eltöröljem az egész múltat és fájdalmat), de száraz torkomból ennyi tört ki csupán: – Mama… Mindazzal, amit megtanultam – mind a nyelvekkel, amelyeket elsajátítottam – mindössze ennyit tudtam mondani neki, amint ott állt a verandán, és rám meredt: – Mama. – Mint egy szomjas bárány az emlő alatt.”   

(Forrás: google)

Nem tudom Mr. Keyes milyen állapotba kerülhetett írás közben, de nem is szeretném megtudni. Elég a saját lelkiállapotommal megküzdeni most... Az biztos, le a kalappal a részletessége és a mélyre ásása előtt. Bár nem vagyok lángész, engem meggyőzött. 

  „Olyan vagyok, mint az állat, amelyet kizártak szép, biztonságos ketrecéből.”

~Értékelés: 10/10 és abszolút kedvenc! Jó darabig még a hatása alatt leszek, látszik, nem is tudtam normálisan, összeszedett értékelést írni. Mert erről nem lehet. Ezt olvasni kell, megpróbálni megérteni - közben sikítani és a falat kaparni - és érezni - és még erősebben sikítani.

Virágot Algernonnak. És virágot Charlie-nak. Minden Charlie-nak. És ölelést. És jó szót.

(Forrás: google)