Kincskereső könyv-karácsony

Játék! Játék! Játék! Játék! Játék! Játék! Játék! Játék! Játék! Játék!

Ha emlékeztek még, egyszer már invitáltalak titeket egy kincskereső kisködmönre játékra, ahol is a lényeg az volt, hogy bejegyzésekben elrejtett információk után kellett lehetett nyomozni. Mivel nyakunkon és szívünkben a karácsony lassan, arra gondoltam, egy könyvvel és vele együtt egy mosollyal többet csempészhetnék valaki fája alá idén is, mit szóltok? :)

A tét nem kicsi! A szerencsés nyertes, a Libri Kiadónak hála ugyanis, egy három fantasztikus könyvből álló listából választhatja ki melyiket szeretné a fa alatt magához ölelni.  

Blogszülinap

Valami csoda folytán pont ráeszméltem, hogy kereken ma négy éve, hogy én is belevágtam! :) 

Ezúton szeretnék boldog szülinapot kívánni a blogomnak, magamnak és mindenkinek, aki örömét leli vagy lelte már valaha abban, hogy olvas/olvasott (úgy általában, meg engem is)! :)

Jonas Karlsson: A számla

Az életben mindenért fizetni kell. Semmit nem adnak ingyen. – Tartja még vagy ezer közmondás, szólásmondás, közhelygyűjtemény. De vajon mit szólnánk hozzá, ha egy nap tényleg benyújtanák a számlát, rendes, sárga csekken, átélt élményeink, megélt boldogságunk komoly kutatói, szakértő csoport által meghatározott tényezők és képletek által kikalkulált összegét kapnánk kézhez?! Főszereplőnk pont így jár. Átlag életet él, talán kicsit átlagosabbat is, mint szeretne, legalábbis így gondolja, ehhez képest az összege igencsak magasra rúg...

„– De hogyan jött ki ekkora összeg? – böktem ki, mire végre szóra bírtam nyitni a szám.

– Nos – válaszolta –, az életnek ára van.

Egy ideig egy szót sem szóltam, mert fogalmam sem volt, hogy erre aztán mit is mondjak.

– No de... – nyögtem ki végül – ...hogy ennyire drága legyen!” 

Virginia MacGregor: Milo szerint a világ

Milo szerint a világ úgy lenne jó, ahogy van, ha apa nem hagyta volna el anyát holmi Macáért, ha Hamlet malacka nem lenne kitiltva a házból, ha Nagyinak, aki igazából dédi, nem kéne a Nefelejcsben laknia, ahol pedig csak felejteni lehet, ha Tripi nem vesztette volna el húgát, Ajsát egy háborúból menekülés közben, és ha Thornhill nővér nem bánna olyan tüskésen az öregekkel, ahogy bánik. Végül is, majdnem minden rendben van a világgal... 

Amikor egy látássérült kisfiú vigyáz a világra, akkor tényleg minden rendben van! Milo, egyre beszűkülő világával szélesebben, színesebben látja az életet, mint a legtöbb ép látású felnőtt. Látja az anyja sikító magányát. Nagyi kétségbeesett fölöslegessé váltam, mindenkinek csak a terhére vagyok érzését. Még ha gyermeki szíve és elméje nem is ért mindent teljesen, ösztönei okosabban súgnak, mint sok felnőttnek. Óhatatlanul torkon ragad a keserédes hangulat, és nem ereszt egykönnyen. 

Jandy Nelson: Neked adom a Napot

„Hozzám hajol, egymáshoz ér a vállunk. Ez ránk vall. A mi pózunk. A meghitt összebújás. Így örökített meg bennünket még az ultrahangos kép is, ami anyuban készült rólunk, és így ábrázoltam magunkat azon a rajzon, amit Fry tegnap kettétépett. Mi a világon mindenki mástól eltérően az első sejtjeinktől együtt léteztünk, együtt jöttünk ide. Ez az oka, ha szinte senki nem veszi észre, hogy javarészt helyettem is ő beszél, ez a magyarázata, hogy kizárólag négykezest tudunk játszani a zongorán, (...) hogy sosem bírunk kő-papír-ollót játszani. Mindig vagy két kő, vagy két papír, vagy két olló jön ki. Ha nem így rajzolom le kettőnket, akkor félemberként rajzolom le magunkat.”

Ha egy szóval kellene jellemeznem Jandy Nelson regényét, először is húzogatnám a számat, mert erre nem elég egy szó, majd egy najólvan vállfelhúzással és visszaeresztéssel azt sóhajtanám: művészi. A történetben minden a művészet körül forog, olyannyira, hogy az ember már magáról is hajlamos elhinni, hogy művész. Konyhaművész, festőművész vagy csak nemes egyszerűséggel életművész.

Az elveszett és meglett dolgok estéje

képek forrása

Nemrégiben számoltam be legfrissebb, kellemes olvasási élményemről, amelyet Brooke Davis és a Libri Kiadó szerzett nekem Az elveszett és meglett dolgok könyve formájában. Amikor pedig megtudtam, hogy Brooke éppen Budapestre látogat, nem volt kérdés, hogy szeretnék-e találkozni vele!

A nagyon családias létszám valahol kellemes volt, de azért egy kicsit sajnáltam is, mert tényleg egy különleges könyvről van szó. Persze, mint rég tudjuk, nincsen új a nap alatt, viszont a tálalási forma nagyon is lehet egyedi. Engem egy erős hangulattal, különleges, egyedi stílussal, hangnemmel pedig könnyen le lehet venni a lábamról, és lényegében bármilyen történetet vagy akár történetlenséget meg lehet velem etetni. Brooke Davis szavait pedig faltam, ahogy csak bírtam!

Brooke Davis: Az elveszett és meglett dolgok könyve

„Mikor „Kösd összé!”-t játszottak, mindig Millie volt az Első Pont, a mamája a Második Pont, a papája meg a Harmadik Pont. A vonal Első Pont hasa mélyéből indult ki, és áthurkolta magát Második Pont és Harmadik Pont körül – akik általában tévéztek –, aztán újra visszatért, és egy háromszöget rajzolt ki. Millie körbeszaladgált a házban, vörös haja a feje tetején ugrált, a háromszög meg a bútorokon tekergett. Ha  a mamája rászólt, Abbahagynád, Millicent?, a háromszög hatalmas dinoszauruszként harsogott. Mikor a papája azt mondta, Gyere, ülj ide mellém, Lurkó, a háromszög nagy, dobogó szívvé kunkorodott. Ba-búm. Ba-búm, súgta Millie, és ügyetlenül ugrált a ritmusára” 

Így indul ez a tündérien (de közel sem tündérmesébe illő), imádnivaló történet, amiről ekkor még sejtelmünk sincs mennyire limonádét készül facsarni a szívünkből... 

Hangjegy jelentések: óbudai Magashegy(i)

Forrás

Már elörömködtem korábban hogy koncerteztem végig az egész nyarat az Anna and the Barbies-zal, és említettem, hogy rajtuk felbuzdulva kicsit körülnéztünk, és kísérletezgettünk ki az, aki még ilyen hasonló hatással lehet ránk. Be kell vallanom, nem sokat találtunk, ám volt, illetve van még egy zenekar, akik megfogtak. A frontvonalban már megint női erők dominálnak, méghozzá nem evilági női erők. Bocskor Bíborka számomra, és most ezt abszolúte pozitívan kérem érteni, olyan, mint egy kedves idegen, aki egy másik bolygóról érkezett, hogy az emberek szívébe némi mosolyt, fülükbe kedves csengéseket csaljon.

Gárdos Péter: Hajnali láz

„– A lélekről szeretnék önnel beszélni, főorvos úr. 

Lindholmnak az álla és az orra volt megvilágítva. 

– Az fura jószág.” 

De még milyen fura jószág! Remeg, reszket, esdekel, elveszíti a reményt, majd újra visszanyeri, kitágul, beszűkül, vonyít... Aztán, ha véget ér a hajnali láz(álom), a tombolás, lüktetés, halál, akkor szélsebesen gyógyul, épül, felejt. Újra emberi, földi dolgok után sajog. Szerelemre vágyik. Megértésre, jó szóra. Minden eszközt és lehetőséget elfogadva, megragadva. 

Gárdos Péter regénye, melyet maga a nagy író, Az Élet írt, ő pedig fordított, egy gumicsizmák taposta, sárból félszegen, ám annál céltudatosabban, elszántan előbúvó kis virágszál története. Jobban mondva kettőé (és hányszor kettőé...), mert a kettő sosem magányos szám. A háromban már valaki fázik, fél, intrikál. Igaz-e galambom, Gold Judit? Hogy nem mind arany ami fénylik. És nem mind ijesztő, ami vipla-fog. S amin lötyög a kabát, zörög a csont. Hisz csak hús és bőr és csont vagyunk, de belül van a kutya elásva. Kinek mélyebbre, kinek sekélyebbre. 

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

Sokszor megfogadtam már magamban, hogy igyekszem több olyan könyvet olvasni, amit férfi könyvmoly társaimnak is jó szívvel tudok ajánlani. Na, ez most nem az a könyv és nem az a poszt! :) Azért majd ígérem próbálkozom tovább...

Képzeljétek el, hogy van egy fa. Közönségesnek tűnő almafa, ami azonban rakoncátlan kis jószág, almákat dobál, leveleket hullat, rázkódik, nevet, huncutkodik, szomorkodik, örül. Aki ennek a fának a gyümölcsébe beleharap, megpillantja és minden ízében, színében átéli élete legjelentősebb eseményét. Legyen az bár jó vagy éppen rossz. Attól a pillanattól kezdve, az élete, akarva, akaratlanul e körül a pillanat körül forog. Ti mit tennétek, beleharapnátok az almába vagy inkább elásnátok a kertben?

Lev Gros...: A vará....

Igen. 

Sajnos. 

Derékba tört. 

Nem abraka.

Nem dabra.

Most. 

Egyelőre. 

Hogy később... 

Lehet... 

Semmi sem kizárt.

Minden bizonytalan.

Én is.

Főleg én.

Majd elmúlik.

Talán.

Remélem.
Akarom.
Hiszem.

Sült zöld repeta

Tudom, mindenki unja már, amikor az éppen rajtam tort ülő olvasási válságommal jövök, de ez most tényleg szívósnak bizonyul(t) sajnos. Így aztán végső elkeseredésemben, (természetesen csak a szimbolikus) könyvhajigálás után arra jutottam, hogy inkább kipróbálom a módszert és trükköt, amit többen is ajánlottatok az ínséges és nehéz napokra, azaz, én, aki újraolvasás ellenes vagyok, végül mégiscsak leporoltam egy igazi nagy kedvencet... Sokáig gondolkodtam melyik az a könyv, aminek a világába akármikor, akármennyi időt eltöltenék, és bár több is eszembe jutott, ahogy tettem fel magamnak az ilyenkor szokásos bugyuta kérdéseket: Ha csak egyetlen könyvet vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre melyik lenne az? Ha életedben már csak egy könyvet olvashatnál el újra melyik lenne az? És akkor egyszer csak felcsillant az immár örök és kőbevésett válasz:

Várogatós válogatós

Forrás: we♥it

Helyzetjelentés Miamona háza tájáról: Sajnos az olvasás még mindig döcögősen megy, most egy, már korábban felfedezett kedvencet vettem elő, hogy repetázzak. Hogy melyiket, az legyen még titok! ;) Az érzés jó, csak lassan haladok. Az írás is döcögősen megy, de legalább egy kicsit is megy. Egy-két szösszenet itt-ott kibuggyan belőlem, és ez is jó. Úgyhogy lényegében, nincs okom panaszra. :) 
Ha új olvasással egyelőre nem is tudok szolgálni, felfigyeltem pár érdekes (külföldi) megjelenésre, gondoltam megosztom veletek is, hátha akad köztük számotokra is várós...

Miamona irkál: Keményen lágy

Egy kreatív feladat margójára született...

Keményen lágy