Hangjegy jelentések: óbudai Magashegy(i)

Forrás

Már elörömködtem korábban hogy koncerteztem végig az egész nyarat az Anna and the Barbies-zal, és említettem, hogy rajtuk felbuzdulva kicsit körülnéztünk, és kísérletezgettünk ki az, aki még ilyen hasonló hatással lehet ránk. Be kell vallanom, nem sokat találtunk, ám volt, illetve van még egy zenekar, akik megfogtak. A frontvonalban már megint női erők dominálnak, méghozzá nem evilági női erők. Bocskor Bíborka számomra, és most ezt abszolúte pozitívan kérem érteni, olyan, mint egy kedves idegen, aki egy másik bolygóról érkezett, hogy az emberek szívébe némi mosolyt, fülükbe kedves csengéseket csaljon.

Eddig két koncertjükön voltunk, először egy belvárosi rendezvényen, és ott ütött meg, hogy élőben mennyivel... nos, élőbbek. Nyáron nagyon próbáltuk őket elcsípni, ők azonban rendületlenül járták az országot (mi meg Annáékat), így végül a Budapest Parkban sikerült a találka. A belvárosi rendezvényen még nem ismertem őket igazán, de utána szorgalmasan hallgattam a zenéjüket, így a Parkba már jól felkészült kisdiákként mentem, és végig arra gondoltam, hogy ebből a kedves, ringatózásból vajon hogy lesz buli?! Aztán legnagyobb örömömre óriásit kellett csalódnom, mert a Magashegyi Underground olyan bulit nyomott, hogy csak na! Több, amúgy csendesebb, visszafogottabb számukat felrockosították, és ezer wattot beleadtak. A közönség meg kedvesen megőrült!
Jön a téli időszak, ilyenkor a zenekarok is kicsit megpihennek, leülnek egy kandalló elé, és szolidabb koncerteket (is) adnak, amire akár az egész család elmehet feltöltődni, Papa, mama, gyerekek csupa szív, szeretet... Így történet, hogy egy esős, ködös, őszi szombat este, nem kevés buszozás után elvetődtünk az Óbudai Kulturális Központba – ahol amúgy érdemes szemezgetni a programok közül, mert a színes kínálatban mindenki találhat kedvére valót. 

Odaérve már belefülelhettünk a behangolásba, és meg kellett állapítanom, hogy Bíborka milyen határozottan tudja mit hogy szeretne, mindezt pedig abszolút kedvesen, Bíborkásan hozza a zenekar tudtára. Már beindult a dúdoló reflex, ahogy kicsit bespoilerezték melyik dalokra számíthatunk.

Elfoglalva a helyünket a néző- és hallótéren megállapítottuk, hogy a megvilágított, egyelőre üres színpad kicsit úgy fest, mintha a Vissza a jövőbe című film szalagavatós báljára készülnénk. :) (A trilógia első filmjét , méghozzá eredeti szinkronnal (!) egyébként limitált ideig a Corvinban most újra megnézhetitek!) 

A koncerten tényleg nagyon vegyes volt a közönség, minden korosztály képviseltette magát, az egészen kicsiktől az idősebbekig, és ahogy néztem, mindenki mosollyal az arcán élvezte az örömzenét. Merthogy örömzene volt, azt biztos. Bíborkának, és az egész együttesnek különleges kisugárzása van, mindenki (már megint jó értelembe véve) olyan csodabogár... Akik így együtt még különösebb atmoszférát teremtenek. Elromlott a mikrofon, mert ahogy Bíborka megjegyezte, nem csak a szív, de ez is Made in China? Kit zavar?! Bigyó, a mindenes gyorsan kicseréli. Bíborka jól mondta, megszakadhat egy szál, mégis annyi, annyi egyenes út van a közönséghez. 

A kérdés már megint az, mint Annáéknál, de miért éppen MU?! A válasz pedig hasonló. Lejön a színpadról az alázat, az öröm, a szeretet, a közvetlenség, a megfelelni nem akarás, a saját magukat adás, ami egyedi, könnyed, őszinte, szerény, önfeledt. 
A dobos gitározik is, a billentyűs előkapja a harmonikáját, a meghívott vendég, Bakai Marci hegedűjén húzza, a két gitáros csinálja a rock&rollt! A közönség pedig nehezen tud már ülni. Bennem is egyre támadt a rúgjuk félre a székeket, és pattanjunk fel érzés... Megszokott dalok voltak, néha még szokatlan, új, izgalmas feldolgozásban, energiák áramoltak, Bíborka lejött a nézőtérre, hogy valakit árnyékává öleljen. A koncert egyetlen, ám annál nagyobb hibája, hogy rövid volt! Túl rövid! De Bíborka elhintette a varázsport, hogy november végén (nov. 28.), az Akváriumban, immár székek nélkül folytathatjuk, ha van kedvünk! Már hogyne lenne?! :) Addig is éljenek a Szeplős vállak!