„Mikor „Kösd összé!”-t játszottak, mindig Millie volt az Első Pont, a mamája a Második Pont, a papája meg a Harmadik Pont. A vonal Első Pont hasa mélyéből indult ki, és áthurkolta magát Második Pont és Harmadik Pont körül – akik általában tévéztek –, aztán újra visszatért, és egy háromszöget rajzolt ki. Millie körbeszaladgált a házban, vörös haja a feje tetején ugrált, a háromszög meg a bútorokon tekergett. Ha a mamája rászólt, Abbahagynád, Millicent?, a háromszög hatalmas dinoszauruszként harsogott. Mikor a papája azt mondta, Gyere, ülj ide mellém, Lurkó, a háromszög nagy, dobogó szívvé kunkorodott. Ba-búm. Ba-búm, súgta Millie, és ügyetlenül ugrált a ritmusára”
Így indul ez a tündérien (de közel sem tündérmesébe illő), imádnivaló történet, amiről ekkor még sejtelmünk sincs mennyire limonádét készül facsarni a szívünkből...
A háromszög ugyanis elcsorbul, az összekötött pontok távolodnak, a zsineg nyúlik, nyúlik, pattanásig feszül. Millie meg csak evickél piros gumicsizmájában az irdatlan bugyik között, a felnőttek posványába, és egy féllábú próbababával, Próbival halászik a zavarosban. Ahogy az lenni szokott, a különös, furcsa helyzetek, különös, furcsa emberekért kiáltanak, így kerül a folyton óbégató, az öregedéstől milliméterenként rettegő Agatha és Karl, a gépíró a képbe. A képbe, ami messze nem aranykeretes. Sőt.
„Millie régen azt hitte, hogy bárhol alszik el az ember, mindig a saját ágyában ébred. Ha elaludt az asztalnál vagy a szomszédnál a padlón vagy a vidámparkban egy menet közben, mire fölébredt, a saját takarója alatt volt, és a saját szobájában bámult fel a mennyezetre. De egy este arra ébredt, hogy a kocsiból cipelik be a házba. A szeme résén át a papájára nézett. Végig te voltál, súgta a vállába.”
Forrás: Pinterest |
Szerencsére azért az elfajzott felnőttek még taníthatóak, idomíthatóak, jobb belátásra bírhatóak, egyszóval még ég bennük a villany, mint Agathában és Karlban, amit hol Millie kapcsolgat bennük, hol ők egymásban, és még ha a maguk leírhatatlanul furcsa módján is, de segítik Millie-t, hogy olyan felnőtté válhasson... Milyenné is... Nos, leginkább boldoggá, és cseppet sem hozzájuk hasonlóvá. Vagy na jó, talán egy kicsit mégis.
„Minden felnőtt, akit megismer, elvisz egy darabot a zsigereiből, és sosem adják vissza.”
Forrás |
„A világ bonyolult Millie számára, Karl nem tudja, hogy mondja el neki. Szeretné a hátára szíjazni, és gyönyörű dolgokat mutatni neki. Szeretne mellette menni, miközben Millie kőfalak tetején sétál, és megmutatni neki, hogy mindennek zenéje van, ha az ember behunyja a szemét, és figyeli a hangjegyeket az agyában, és hogy milyen jó érzés visszatenni egy könyvet a polcra, amit az ember elolvasott, és szavakat, gyönyörű szavakat szeretne neki mutatni, hogy mennyi gyönyörűség létezhet egy lapon. És minden jót meg szeretne neki mutatni, és soha, soha nem akartja, hogy rosszat lásson.”
Forrás: google |
„(...), tudják, hogy inkább madzsongot kellene játszaniuk, karosszékben ülni és teázni, és az unokáknak levelet írni, nem pedig szexelni a sivatagban, de egyedül vannak, és ettől úgy érzik, mintha filmsztárok lennének, hiszen csak a filmsztárok csinálnak ilyeneket, hogy szexelnek egy sziklaszirten napkeltekor, és Karl arra gondol, Nekem kéne magamat játszanom a filmben, én jobb vagyok, mint Paul Newman, mert ő meghalt, én meg élek, ÉLEK (...)”
Képek forrása: goodreads.com |
Értékelés:
Ha őrülten stílszerű akarnék lenni, azt mondanám, hogy a történet tele van elvesz(t)ett: Második Pont, Harmadik Pont, gyermeki ártatlanság, fiatalság, életszeretet... és meglett/meglelt dolgokkal: Negyedik, Ötödik Pont, hit, remény, szeretet, élniakarás... Mindez leheletfinoman, aprólékosan, választékosan kidolgozva, szemléltetve egy naiv, mégis végtelenül talpraesett, ösztönös kislány boldogulni vágyásának tükrében. Egy út, Ausztrália vörös homokos sivatagán és sóföldjein keresztül, ahol érzelmi tájunk szakadatlan változik és váltakozik, és mi alig győzzük kapkodni a fejünk.
A különleges utazás lehetőségét köszönöm a Libri Kiadónak!
Ne veszítsétek el, inkább találjátok meg ti is, például itt.
Kiadta: Libri, 2015.09.15.
Fordította: Mesterházi Mónika
Eredeti cím: Lost & Found
Eredeti megjelenés éve: 2014
Terjedelem: 264 oldal
~°°~______________________________~°°~
~°°~______________________________~°°~
Ha tetszett ez, ajánlom még:
~ Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs
~ Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
~ Mette Jakobsen: Minou szigete
~ Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
~ Viviane Villamont: Kisdarázs
~ Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
~ Mette Jakobsen: Minou szigete
~ Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
~ Viviane Villamont: Kisdarázs
~°°~______________________________~°°~
Jaj de jóó! Mindig vadászom az ilyen kis gyöngyszemeket, de olyan nehéz rájuk találni... A borító és a cím is megfogott, de a bejegyzésedtől elvesztem, már a saját ágyunkban ébredéstől kezdve. :)
VálaszTörlésIgen, eszembe is jutottál olvasás közben, hogy ez szerintem nálad is betalálna! :)
VálaszTörlés