Az elveszett és meglett dolgok estéje

képek forrása

Nemrégiben számoltam be legfrissebb, kellemes olvasási élményemről, amelyet Brooke Davis és a Libri Kiadó szerzett nekem Az elveszett és meglett dolgok könyve formájában. Amikor pedig megtudtam, hogy Brooke éppen Budapestre látogat, nem volt kérdés, hogy szeretnék-e találkozni vele!

A nagyon családias létszám valahol kellemes volt, de azért egy kicsit sajnáltam is, mert tényleg egy különleges könyvről van szó. Persze, mint rég tudjuk, nincsen új a nap alatt, viszont a tálalási forma nagyon is lehet egyedi. Engem egy erős hangulattal, különleges, egyedi stílussal, hangnemmel pedig könnyen le lehet venni a lábamról, és lényegében bármilyen történetet vagy akár történetlenséget meg lehet velem etetni. Brooke Davis szavait pedig faltam, ahogy csak bírtam!

a szerző, Brooke Davis

A beszélgetésben többen is részt vettek, Sárközy Bence, a Libri Kiadó vezetője tette fel a kérdéseket, és nem is csak egy szerzőnek, Brooke-nak, hanem a szintén meghívott és szintén első könyves Péterfy-Novák Évának is (Egyasszony). Közreműködött még Pető Kata, aki részleteket olvasott fel a könyvekből, valamint  Stella Márta, aki remekül tolmácsolta Brooke szavait.

Érdekes volt a párhuzam a két könyv között, ahogy a Libri írta „Brooke Davis és Péterfy-Novák Éva írása terápia és önterápia, kitalált és valós történeteik a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról tanítanak.” –  És valóban. Brooke elmesélte, hogy nyolc éve, váratlan körülmények között, egy balesetben meghalt az édesanyja, és (szerintem) az ilyen váratlanokat talán még nehezebb is feldolgozni... Brooke fejében először egy kislány hang szólalt meg, a könyv főszereplője, Millie Bird, az ok pedig az lehet, hogy a gyerekek ki merik mondani, meg merik kérdezni, amit a felnőttek szívesebben elhallgatnak, és persze az édesanyjával mindenki, élete végéig kislány kapcsolatban marad. Brooke azt is elmondta, hogy az ausztrál kultúrában a gyerekek és idősek, talán más kultúráknál erősebben periféria szorultak, az ő szavukra nem sokan figyelnek, lényegében láthatatlanul él(het)ik az életüket. Megfogalmazhatnak súlyos, kupánvágó gondolatokat, mert a legtöbb felnőttnél nem olyan erővel hat... Péterfy-Novák Éva viccesen megjegyezte, hogy a könyvben, pont a két nem normálisnak kikiáltott öreg szereplő, Karl és Agatha tűnnek a legnormálisabbnak, és hogy irigyelte Karlt, amiért gyászát könnyebben ki tudta fejezni és élni, mint a legtöbb ember.

  

Nagyítás kattintásra, forrás: saját

Brooke a könyvön öt évig dolgozott, a PHD-je megszerzése keretében, rengeteg mentorral és  segítő baráttal gazdagodott az úton. Beszélgettünk kicsit arról mennyivel másabbul mennek a dolgok Odakint, ahol egy író és műve már cizelláltan, készen kerül a piacra, Brooke azonban elmondta, hogy a rá váró húspiacra még nincs, és talán soha nem is lesz felkészülve. Budapestre a Frankfurti Könyvvásárról érkezett, ahol szembesült vele mennyien is foglalkoznak könyvírással, és mögöttük a kiadóknak mekkora harcokat kell vívniuk, hogy felkeltsék az érdeklődést.

Azt már a találkozó végén, a dedikálásnál feltett kérdéseimre tudtam meg, hogy Brooke is az a fajta író, akinek ha jön az ihlet, írnia kell, amíg el nem fogy a szufla, ezt a könyvét is szinte egy (azért persze jó hosszú) lélegzetre írta meg, majd átírta újra és újra. Azt is megtudtam, hogy egyik szereplő sem egészében megegyező bárki, valós alakkal, de azért hordoznak magukon valós jegyeket, melyeket Brooke jól összemixelve felhasznált. Kérdésemre, hogy akkor ezek szerint senki nem ismert magára, kuncogva felelte, hogy még... Aki egyébként magára ismerhetne, a nagymamája, aki sajnos már nincs velünk. belőle sokat merített Agatha és Karl alakjának kidolgozásán. Míg kedves szavakat írt a könyvembe, elárulta, hogy Budapestről egyenesen Szingapúrba repül, ahol újra egy könyvvásár alkalmából hívták meg. Megjegyeztem, hogy amilyen hosszú az út, akár egy új regény is körvonalazódhat, amire egy  reményekkel kecsegtető összekacsintás volt a válasz.

Egyéb érdekesség, hogy amíg dedikálásra vártam, hallgatóztam egy kicsit, ugyanis a regény fordítója, Mesterházi Mónika is a közönség soraiban volt. Megtudtam, hogy az egyik legtrükkösebb fordítási bravúr a sörgallér volt, ami nálunk nem ismert, a sörösüvegre, -dobozra húzzák, hogy hidegen tartsák a nedűt; a másik pedig a könyvben található, Karlhoz és elhunyt feleségéhez, Evie-hez kötődő anagrammás "játék" volt. Hát igen, a szó és betűjátékokat átültetni egy másik nyelvre úgy, hogy az értelmes és szellemes legyen, ráadásul az eredeti jelentést is tükrözze... minden tiszteletem a fordító(k)é! :)

Kellemes este volt, Brooke még közelebb került hozzám, egyébként pedig teljesen olyan, amilyennek az írása alapján képzeltem; derűs, szerény, szellemes, kedves, színes egyéniség. Remélem hamarosan találkozhatunk újabb könyvével, addig is, ha igazán jót akartok magatoknak, olvassátok Az elveszett és meglett dolgok könyvét! ;)