„Nem vagyok szerelmes beléd, túlzás lenne ezt írni, de még sosem éreztem ekkora esélyt rá! És ki adná föl, ha úgy érzi, van remény, hogy túlélje, hogy valahogyan kibírja a hétköznapokat.”
Pontosan ugyanígy érzek Grecsó Krisztián könyvével kapcsolatban. Fel-, meg- és összekavaró. Egy kicsit úgy érzem magam, mint aki ott áll a Vörösmarty és Népköztársaság út sarkán, és bizakodva vár. Nem tudom, hogy akit vártam, megérkezett-e. Úgy érzem igen, mégsem vagyok teljesen biztos benne. Nem tudom, hogy elférek-e melletted. Hogy te elférsz-e én mellettem...
Pontosan ugyanígy érzek Grecsó Krisztián könyvével kapcsolatban. Fel-, meg- és összekavaró. Egy kicsit úgy érzem magam, mint aki ott áll a Vörösmarty és Népköztársaság út sarkán, és bizakodva vár. Nem tudom, hogy akit vártam, megérkezett-e. Úgy érzem igen, mégsem vagyok teljesen biztos benne. Nem tudom, hogy elférek-e melletted. Hogy te elférsz-e én mellettem...












