Erskine Caldwell: Isten földecskéje

„A völgy városában koldus a szépség, s az erős férfiak vágyakozása olyan, mint a megvert asszonyok szűkölése.”  

Nem sokat tudtam a könyvről, csak úgy megtetszett a címe, és a fura borítója. Talán még a fülszöveget is csak ímmel-ámmal futottam át... Szinte az első lapoktól megfogott a nyers, senkit, de legfőképpen saját magát és a benne foglalt embereket és életeket nem kímélő humora. Egy család, akinek tagjai külön-külön próbálnak boldogulni az életben, ki ki saját hite, elképzelése, meggyőződése szerint. Ty Ty Walden, az apa, farmer, földjét pedig idestova tizen-huszonéve szerteszéjjel lukak és gödrök tarkítják; ő az arany megszállottja. Míg vele maradt fiai, Buck és Shaw időnként már feladnák, új, másabb, színesebb élet után néznének, azt keresik esténként kimosakodva a városban is egy-egy kártyaasztal és lány társaságában, addig apjuk rendületlenül hisz, bízik, remél, és mikor az ő hite is ingatag talajra téved, hát új formába önti. Az Isten földecskéjében az a jó, hogy az mindig az Istené. Attól nemesnek, jónak érzi magát az ember. S még az is jó benne, hogy akár percenként, és mentálisan mozgatható ide-oda, éppen ahogy a szükség kívánja... 

Képek: Pinterest

Nincs ez másként az asszonyokkal és nézetekkel sem. A kesely ember, az albínó, aki megérzi hol lapul az arany ér a földben, hol kell ásni, csak addig babona és üres, pogány hiedelem, míg Ty Ty ki nem mondja róla, hogy ha ő műveli, tudomány. Rohannak is éjnek idején belasszózni azt a kesely embert, aki örül, mint majom a farkának, hogy megszabadulhat az asszonytól, és elcicázhat a szép és erkölcstelen Jill-Babával a fűz alatt.

A férfiak, nos, távolról sem épp Rhett Butlerek, mint inkább nyers, önfejű, konok ösztönlények (már ami e regényt illeti :)). Birtokolni akarnak, és eret ütni. Vagy éppen a tizennyolc hónapja bezárt szövőgyár gépeit újra beindítani. Lecincálni a nőkről a ruhát, míg az utolsó kóc is a tüdejükbe nem szívódik. Térden állva akarják ízlelni az asszonyt – de mindig csak a másét, legfőképp a Griseldát –, gyönyörű szép almácskáit olyannak látni, amilyennek Isten teremtette. De a nők sem jobbak ám... Puszta pillarebegtető, két lábon járó szexuális segédeszközök. Álnok, megjátszós, álszent macskák, akik dorombolva karmolnak, jókor, jó helyre...

„–Valahol csúnyán kibabráltak velünk. Az Isten állatok testébe dugott minket és azt akarta, hogy próbáljunk meg emberként cselekedni. Itt kezdődött a baj.” 

De még mennyire, hogy itt! Nem meglepő, hogy annak idején sok cenzúrát kapott a könyv. Nem is szép az, ahogy bagólevet köp a világra, legalábbis Amerika déli felére, s a benne leledzőkre/ levedzőkre. Nem szép, de keserűen valódi. De talán mégis szép. Annyira szépen mutatja be az emberi gyarlóságot, hogy az már fáj.

~Értékelés: 

Kezdetben, hangulatában erősen emlékeztetett a Szikomorfán születtem-re, majd átment kicsit A vágy villamosába, de még a nem olyan régen olvasott Mi, állatok is eszembe jutott. Akad benne bőven humor; abszurd, ironikus, szatirikus, groteszk, fájó és maró is. Néhol eluntam a sok  „felesleges” szócséplést. Az első fele (a könnyedebb) határozottan jobban tetszett, mint a második. Elsősorban férfi olvasótársaimak ajánlom, persze hölgyeim, ne vegyétek zokon, szabad nekiesni bátran! :) 

Kiadta: Európa, 1957, 1974

Fordította: Ruttkay Kálmán

Eredeti cím: God's Little Acre

Eredeti megjelenés éve: 1935

Terjedelem: 288 oldal