Émile Ajar: Salamon király szorong

Salamon király, azaz Salomon Rubinstein túl van már a nyolcvanon, de haja színén kívül semmi más nem változott; tartása a régi, mint ahogy makulátlan eleganciája és élni akarása is. Jósnőhöz jár, hogy megtudja, mit tartogat még számára a jövő, vadonatúj fogsort csináltat, amivel a halál fertályába haraphat. A valaha élt, híres „nadrágkirály”, ma már SOS lelkisegély-szolgálatot üzemeltet lakásán. Megrögzötten hisz az emberekben, és fontosnak tartja történetüket. Nem az ismert emberekét, hanem a nevesincs, szürke arcokét, akik valaha éltek, szerettek, sírtak, nevettek, szorongtak, majd meghaltak, elmúltak, látszólag semmilyen nyomot nem hagyva maguk után. Hát pont értük, miattuk gyűjti Salomon úr a réges-régi képeslapokat, réges-régi randevú időpontokkal, helyszínekkel, melyek azóta már átalakultak, ledózeroltattak...

Jean huszonöt éves. Két lábon járó, autodidakta „enciklopédia”. Pofázmánya egyszerre régivágású, és marcona. Egyszerre idézi egy letűnt kor diadalát és mocskát. Egyszerre bizalomgerjesztő és pofozhatnékot kiváltó. Elkötelezett tisztelője és védője mindennek, ami kihalófélben van, így az egész rohadt emberiség ott csücsül a vállán. Salamon király bölcsen és azonnal észreveszi mindezt, ezért is fogadja fel Jeant, hogy álljon a szolgálatába. Öreg testben fiatal lélek, fiatal testben öreg lélek?

Itt jönne az a rész, amikor szépen felépített, hangzatosan okos, megható, lírai ésatöbbiésatöbbi dolgokat nyüstölök ki a billentyűzetemből. De én most csak úgy ülök. És vagyok. Nem tudok mit írni. Valahogy nem is akarok...

„Az elmúlt három évtizedben többet tudtunk meg magunkról, mint előtte évezredek alatt, és ez óriási trauma. (…) Láthatóvá váltunk, és csak nézzük magunkat, nézzük engesztelhetetlenül. Brutálisan kirángattak bennünket a fénybe, és ez nem tréfa dolog.” 

Na jó, azért írok valamit. Méghozzá azt, hogy ennyit könyvre még sose vártam! Tudtam én, hogy olvasni akarom, csak nem sejtettem. :) Aztán Szee-t olvasva vált égetően sürgőssé a dolog. Meg is rendeltem a könyvet, de jött a nagy év végi leltározás, leállás, megfejelve némi technikai malőrrel. Hát vártam. Téptem a (lelki) hajam, hogy a mai világban, ha kész vagyok pénzt adni egy termékért, hogy nem lehet az rögtöndemostazonnal az enyém?! De nem lett. Úgyhogy csak vártam. A lelkem készen állt a befogadásra. Aztán legyintettem és továbbléptem, és ahogy lenni szokott, ahogy az ember lemond valamiről, az övé lesz. Salamon király már itt szorongott a polcomon. Én meg dölyfösen kerülgettem, hogy jó, akkor most te vársz barátocskám, mert adok-kapok van! Aztán egy estébe átforduló délután, amikor a lemenő nap furcsafényűre festette  a szobát, a könyvért nyúltam, nagy levegőt vettem és belevágtam. Elkezdtem kijegyzetelni a frappáns idézeteket. Aztán befejeztem a jegyzetelést, mert az egész kurva  könyvet ki kéne körmölni, annak meg mi értelme…

„– (…) És ha boldog az ember, de nemcsak úgy tessék-lássék, hanem igazából, akkor még jobban megijed és fél, mert nincs hozzászokva. Szerintem aki igazán fifikás, annak úgy kéne intéznie, hogy baromi szerencsétlen legyen, olyan, mint egy rakás érzéketlen kő, akkor nem félne a haláltól. Én aludni se bírok. Ilyen a lámpaláz. Na jó, boldogok vagyunk, de ez még nem ok, hogy elhagyjuk egymást, ugye? 

– Kérsz egy nyugtatót? 

– Nem fogok nyugtatót bevenni boldogság ellen, a kurva életbe. Gyere! 

– Ne félj, nem fog megbüntetni az élet, csak mert boldog vagy. 

– Nem tudom. Az élet egy jó nagy kukkoló. Kifigyeli, ha boldog valaki.” 

Kép forrása
Effekt: photobucket

Bosszantott. Nevettetett. Helyenként ikszet font a két szemöldökömből. Aztán, már nem is emlékszem mikor, de villámcsapásszerűen eszembe jutott a nagymamám. Báng, mint akit tarkón vágtak. Hogyazarohadt... A jó öreg nagyikám. Akitől már mióta csak azt hallgatom „ó, nekem nincsen jövőm, nekem csak múltam van”. Meg, hogy ő már nem vesz új ruhát, azaz vesz, de persze csak stikában, ha rajtakapom, jön az: „ó ezt csak a román árusoktól, ott a piac mögött, mert megsajnáltam őket, tudod…” – és tudom. Tudom, csak nem értem. A nagyi, lényegében Salamon ellentéte. Kiskoromtól fogva csak azt hallgatom, ahogy mentegetőzik az életnek, hogy ő még él. Mert neki már, hatvan, sőt urambocsá' immár hetven fölött ugyan mi keresnivalója van még itt?! Hisz belé már a tartós tej is kár... Szóval azt hiszem  a leginkább dühös lettem ettől a könyvtől. Hogy itt van Salomon úr, akinek lángol a tekintete, ahelyett, hogy hamvadna, ahogy az ő korában szokásos, és aki akárhogy szépítjük, vén, mint az országút, de tökéletesen kimutatja, anélkül, hogy magát győzködnie kéne, mert valóban hiszi és tudja, hogy joga van élni! Épp annyi joga, mint bárki másnak. És azt hiszem Jean is ezt érzi. És ha Jean az én mamámmal nőtt volna fel, már előbb fel- át és meg… karolta volna az öregeket. Azokat, akik szerint nincs joguk az élethez, és azokat, akik, mint Madame Cora Lamenaire nincsenek tisztában vele, hogy megöregedtek. Sajnálom Jeant. Ilyen fokú érzékenységgel együtt élni, talán még a gyilkos vágyaknál is rosszabb lehet. Nem tudom. És lelki füleimbe csengenek a nagyi szavai, amint másokat, Salomonhoz kicsit is hasonlóakat illet, „Hát most nézd meg, az ő korában. Mit akar ez már, mit? Ennek már mindegy…” Vehet neki az ember Janikovszky-t, vagy összezárhatja egy hétre Salamon királlyal… Ez már így marad. „Mert jó gyerek, meg szép öregasszony nincs.” Punktum. Abba meg már inkább bele se gondolok, mi van, ha belém is gondosan belém nevelte...    

„A sztoicizmus, az olyan, hogy az ember annyira fél, hogy mindent elveszít, hogy direkt mindent elveszít, hogy ne kelljen félnie.” 

Forrás: Flickr

~ Értékelés: 10/9   Nem adok tízet, a kurva életbe, nem adok és kész! Mert dölyfösen szorongok. Szorongásunk pedig nem egyedi. Futószalagon gyártatik. Mondottam ember, szorongva szorongj! Génmanipulált szorongók vagyunk. Romain / Émile pedig (már 1979-ben) jól a pofánkba tolta, jobban mondva az orrunkat kenegeti saját piszkunkba. És ettől mi csak még jobban szorongunk. Hát úgy kell nekünk…     

A könyvet köszönöm az én, nem tudom hogy csinálja, de cseppet sem szorongó páromnak! :D

Kiadta: Park, 2014

Fordította: Bognár Róbert

Eredeti cím: L'angoisse du roi Salomon

Eredeti megjelenés éve: 1979

Terjedelem: 316 oldal

Megrendelhető

A szerzőtől olvastam:

Előttem az élet

A virradat ígérete 

Ha tetszett ez, olvasd el ezeket is:

Anna Gavalda: Édes életünk

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó 
Tóth Krisztina: Akvárium