David Benioff: Tolvajok tele

Nem ez lesz életem bejegyzése, ezt már most érzem. Mert mikor az ember ekkora kedvencbe fut, valahogy nem jönnek a szavak, a sziporkázás rendesen. Igazságtalan dolog ez, de Murphy elintézte, hogy így legyen. Nem tudom, nem elhamarkodott-e a kijelentés (remélem az, mert akkor csupa kolosszális olvasásban lesz részem), de úgy érzem, megvan az év legkiemelkedőbb olvasási élménye!

"Én Los Angelesben élek, forgatókönyveket írok mutáns szuperhősökről"

Bevallom a név ismerős volt, de hogy honnan, azt nem tudtam volna megmondani. Párom kapta fel a fejét, hogy "Mi van, te Benioffot olvasol"? Mondom neki "Igen, miért, te tudod ki az?" És akkor állt össze nekem is a kép... Az olvasó ugyanis (többek között) a Trónok Harca világhírű, közkedvelt sorozat forgatókönyvírójának (sőt alkotójának és egyben producerének) könyvét tartja a kezében. Hogy ez nekem miért volt fontos, arra egy kicsit később visszatérek.

Nem tudom, hogy a történet igaz-e, illetve tudom, hogy nem az, nem lehet az, miután a fikció, és a fikcióban fikció így átjárja az egészet, de számomra ennél igazabb már nem is lehetne. Elhittem, át- és megéltem minden sorát. Imádtam elejétől, a végéig. Eleinte elgondolkodtam miért is vettem meg én ezt a könyvet... Kicsit idegennek éreztem, de aztán az első mondatok után tudtam, hogy ha ez így marad, akkor végem lesz... 

"Életemben először hallottam a nagyapámat káromkodni és nyíltan beszélni a szexről. Mesélt a gyerekkoráról, mesélt a háborúról, arról, hogy hogyan jöttek át Amerikába. De a legtöbbet egyetlen hétről mesélt, 1942 első hetéről, amikor megismerkedett a nagyanyámmal, szert tett egy jó barátra, és megölt két németet." 

A nagyapát, aki akkor még csak egy pityeri 17 éves suhanc volt Levnek - illetve két embernek Ljovának - hívják, a jó barátot pedig Koljának, és azt tudnotok kell, hogy nem volt rögtön jó barát. Úgy is mondhatnám, hogy az ellenszenv és rokonszenv leheletnyire állnak egymástól, és mindössze egy tucat tojás választja el őket. Na meg az út, amit a hétvégi reggelik királyáért be kell járni...

"Lehet, hogy a valóság furcsább a fikciónál, de jobb szerkesztő kell hozzá." 

David Benioffnál pedig jobb szerkesztőt keresve sem találhatnánk. Nem szoktam rajongani a férfi írásokért (egy-két kivételtől eltekintve), ezt már talán néhányan tudjátok rólam. De itt, és most új kedvencet avattam. A stílus egyszerű, gyöngéd és kegyetlen egyben. Úgy siklik rajta az ember szeme, mintha filmet nézne. És itt kell kitérnem arra, mekkora előny a forgatókönyv írásban való jártasság. Végig a saját bejáratú, VIP vetítőtermemben éreztem magam. Jó, tudom, ez igaz minden könyvre, és olvasóra, de itt olyan erőteljes képi világgal találkoztam, hogy kétszer is elátkoztam a sorsot, amiért nem áldott meg semmi kézügyességgel, festői vénával, mert bizony ecsetet ragadtam volna. Kitér az apró részletekre, mégsem veszik el bennük, csak éppen annyit tesz az orrunk elé, ami gazdagítja a képet, de a hangsúly marad a lényegen. Ilyenekre gondolok:

"A keskeny ablakból egy holdfényben fürdő szerszámkamrára meg a hóban felborulva heverő talicskára lehetett látni."

A másik kedvencem pedig a naptól meg-megcsillanó rókabundában jégkorcsolyázó lány volt.

(Forrás: tumblr.com)

A két főszereplőt csak egy pillanat műve a szívünkbe zárni. Még az eleinte kissé pökhendi, macsóskodó Kolját is. Bevallom én hoztam a papírformát, és halálosan belezúgtam abba a mocskos szájába, és hencegő, hőzöngő, kihaénnem, szuperszexi pofájába. 

"- Tudjátok, ki a legaljasabb picsa? -kérdezte egyszer csak Kolja. 

- Natasa Rosztova.

A név ismerős volt, de egyelőre nem tudtam hova tenni. 

Szonya összevonta a szemöldökét, de nem nézett fel a varrásból.

- A Háború és béke hősnője?

- Nem bírom azt  a kurvát. Mindenki belezúg, de mindenki, még a fivérei is, pedig nem több, csak egy buta liba.

 - Lehet, hogy éppen ez a lényeg - felete Szonya.

Félig már aludtam, de ezen mosolyognom kellett. Akármilyen idegesítő alak is, nem lehet nem kedvelni egy embert, aki ilyen vehemenciával képes utálni egy regényalakot."

Ahogy az már csak a háború természetes velejárója, brutalitásban, és trágárságban nincs hiány, ám sehol, egy szikrája sem öncélú, és tökéletesen idomul. Ezt a vonalat főleg Kolja képviseli, aki nem annyival, mint elhitetni akarja, de azért persze tapasztaltabb, mint csenevész társa, vagy hogy úgy mondjam jobb a marketingje. A borzalmakat elviselni csak azért lehet, mert mindig körbelengi a jóleső, (olykor fanyar, máskor egyenesen fekete) humor, ami annyi embert tartott/tart életben. Kolja tarsolyában pedig mindig van egy-két jó tanács az élet összes területére...

"Nőt meghódítani kiszámított nemtörődömséggel a legkönnyebb."

(Forrás: deviantart.com)

A könyv első 170 oldalát egy falatban nyeltem le, tömtem magamba, hogy levegőt is alig kaptam, és aztán nagyon megviselt, hogy a második felére már csak apró katonákban volt időm haladni. Tudom, mindig mikor nagyon jó könyvet olvasok kiáradozom magam róla, de azt hiszem ennyire élő szereplőket még nem olvastam. Már olvasás közben azt éreztem, hogy legszívesebben nyomnék egy restartot, és mindez csak azért nem következett be, mert hajtott a kíváncsiság, hogy megtudjam mi jön még... A végére eljutva aztán előre lapoztam, és könnyesen nevető szemmel elolvastam újra az első fejezetet, ami többlet tartalommal ruházódott fel. Az már holt biztos, hogy a könyv újraolvasós lesz. És valószínűleg magyarul, mert a fordítás maga a gyönyör!

És végre egy könyv, amit a legnyugodtabb szívvel, és legnagyobb meggyőződéssel ajánlhatok kedves férfi ismerőseimnek! Olvassátok, és ha nem tetszik, fizetem a sört!!!! :)

~ Értékelés: 10/10       És kolosszális, világrengető kedvenc! Jó darabig most majd minden történetben, és figurában őket fogom keresni. És innen tudom, hogy maradandó kedvencbe futottam. David Benioff pedig írjon még! Sokat! És nem csak azért, mert imádom nézegetni a képét a fülszöveg alatt. :P