Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok / Out of the easy

"Call this place 'The Big Easy,' shoot, ain't nothin easy about it."

Rövid hátterem az írónővel:

- Olvastam az Árnyalatnyi remény című könyvét, és a szívembe zártam (bejegyzés)

- Felkeltette figyelmemet egy borító, és cím, ami passzolt akkori lelkiállapotomhoz (bejegyzés)

- Találkoztam Rutával személyesen is egy író-olvasó találkozó keretében, amikor Magyarországra látogatott (bejegyzés)

- Megvettem a Kalitkába zárt álmokat, dedikáltattam, hazahoztam, és elkezdtem olvasni....

És mint minden jó regényben, itt kezdődtek a bonyodalmak... De hát mit is érne egy történet bonyodalmak nélkül...

Őszintén be kell vallanom, hogy olvastam, és hallottam Ruta saját szájából is, hogy ez a regénye teljesen más, mint az Árnyalatnyi remény, mégis roppantmód meglepett, hogy nem csak hogy más, de aztaleborultszivarvégit, hogy mennyire de más! Ezen egyetlen dolog volt képes enyhíteni. A Tennessee cowboy! Ugyanis, ha akkor este nem vagyok ott, nem találkozom Rutával, nem látom, és hallom, hogy a konzervatív külsőn titokban megbújik az a bakancs, és olyan vagány lélek lapul, akkor szerintem nem tudtam volna hová tenni hirtelen ezt a könyvet. Azt nem tudom mit vártam, hisz New Orleans, mint téma már maga egy kis verdeső kurtizán, de az előző könyv után lehet, hogy ha nem tudom ki a szerző, meg sem mondtam volna, hogy egy és ugyanaz. 

Ez alatt nem azt kell érteni, hogy botrány könyvet tart kezében az olvasó, mert erről szó sincs. Csak aki olvasta a reményt, az talán tudja hogy értem... De persze a téma választja meg a hangnemet. És New Orleans nem is választhatott volna máshogy.

"- Akkor hát mid van? -kérdezte.

Felemeltem a vödröt. - Először is ez a hatalmas darab. - Kihúztam egy óriási vörös cipőt a vödörből.

Willie bólintott. - Kansas Cityből. Két bankót fizetett, hogy harisnyába bújhasson, és lányokkal táncolhasson.

- És itt hagyott egy fél pár cipőt?

- Nem, a másik fele a szalonban van, a pamlag alatt. Fent tartom a padláson az ilyenek számára."

A lapokon keresztül ugyanis egyenesen New Orleans legnagyobb aktív madamjának, Willie-nek a forrón gőzölgő kávéjába pottyanunk. Placcs. Onnan nézhetünk szerte szét, milyen őrült világba kerültünk. Van ez a Josie lány, egészen rendes forma, csak folyton dudorászik. Van akiknek az agyára megy, én elvagyok vele. Még mindig jobb, mint a sok őrült kurv ledér nőszemélyt hallgatni napestig. Szóval ennek a Josie lánynak az anyja nem egy jó fajta, még a rossz fajták között is rihe fajta. Összeállt ezzel a Cincinnati muksóval, aki nem éppen úgy bánik vele mint tulajdon hímes tojásával, de ez a nő, mint a szarka, ha valami csillogót lát már dagad a melle, és ragad a marka. Szóval ennek a Josie lánynak nem volt egy fenékig tejfel az élete, és hát hova is menekülhetne - látszik, hogy ez még az 50-es évek Amerikájában sincsen másképp -, mint a könyvekhez. Aztán van itt két fiatalember, akik csapogatják neki a szelet. Az egyik Patrick, a könyvesbolt tulaj fia, a másik meg Jesse. A vagány, belevaló, motoros-virágárus Jesse. Akit Ruta személyesen is ismer. A mázlista... Vannak még besúgók, meg üzletemberek, ezekből akad tisztességes, meg tisztességtelen fajta, meg maffiákok is akadnak. Na Ruta, nesze neked, maffiát olvastatsz velem, olvadozó lelkületű Miamonával. Mostantól csak Mo'. Jo' és Mo' a világ ellen... Na de aki a legkedvencebb kedvencem lett... Biztos kitaláltátok már. Nem más, mint Kokszos, vagy Cokie, ahogy jól esik. Nem neki van a legnagyobb szerepe, de neki van a legnagyobb szíve. Fekete, mint a korom, de betakar, mint a forró paplan. Elfurikáznék vele a Mariah-án napestig. Bocs, hogy idekeverem a Sült zöld paradicsomot, de azt hiszem, hogy Idgie és Kokszos lelkicimborák odafent, az összes valaha megírt irodalmi alakok gyűjtő feltételes megállójában.

"Kokszos és én azonnal összebarátkoztunk. Egy ködösszürkére festett ódon taxit vezetett. Ha az ember közelebbről megnézte, még látta a taxi betűinek körvonalát az ajtón. Kaptam tőle két Mary Jane cukorkát, és rám kacsintva azt mondta: - Tarts ki, kölyök! - A fogai közti résen át fütyült, míg taxiján Willie-hez fuvarozott minket."

Egyébként olyan volt ez a könyv, mint egy eltömődött karburátor (ne röhögj, te jobban értesz hozzá? Igen? Akkor jó neked...) Elég nehezen akaródzott beindulni neki, és mikor mégis beindult, akkor is csak pöfékelt itt nekem. Nem értettem miért lehet, aztán arra jutottam, hogy New Orleansról mégse járja, hogy magyarul olvassak. Kicsit összeakasztottuk a bajuszt a fordítással itt-ott, ezért hát áttértem az eredetire. Így is kellett azért lendület jócskán, egészen addig, hogy mire belejöttem, és hasítottam, elfogytak a lapok, és kirepültem a margóról... Az utolsó kilométerekre egyébként mégiscsak visszakapcsoltam anyanyelv sebességbe, mert egyszerűen birizgált, hogy nem azt a szép, dedikás könyvet olvasom. Szóval jól elvoltam. Ennek a váltogatásnak következtében akadtak fejezetek, melyeket kétszer is elolvastam. :)

"Jo, guess who was at the party"

"Who?"

"Capote."

"Truman Capote? Did you tell him you loved his book, and you've been selling it like crazy at the shop?"

"We only talked a short bit. Mostly about Proust. He has the strangest voice, Jo, and he's so small. He's only twenty-five or twenty-six but was talking circles around the literati. The only person who could keep up with him was that eccentric Elmo Avet."*

_________________
* New Orleans Francia negyedének híres antik kereskedője, aki az volt az antiknak, mint Fellini a filmeknek (forrás)

"Willie szerint a normális unalmas, és örülhetnék, hogy van bennem valami különleges. Azt is mondta, hogy az unalmas emberek senkit sem érdekelnek, és mindenki elfelejti őket, amikor meghalnak, mint amikor valami a komód mögé esik. Néha szerettem volna a komód mögé esni. A normalitás egyszerűen csodálatosan hangzott."

~ Értékelés: 10/7,5      Szép próbálkozás volt Ruta kislány, kicsit engem is kihoztál az "Easy"-ből, de a súlyos momentumok ellenére, nekem ez egy kicsit mégiscsak könnyed maradt, de azért egy cseppet sem bántam meg, hogy ringatózhattam egy sort a mocsokkal megrakott, édesbús dallamokat fütyülő sárga Mississippin.

"The wind blew, and the tarty smell of the yellow Mississippi lapped against my face, liftin the ends of my hair. I heard the cry of a saxophone down the bank and could see the twinkling lights of the stramboat President, with all the playing guests making merry."

+1 érdekes angol kifejezés: "Paper Joe" - azokra a rendőrökre mondják/mondták, akik csak a jegyzetfüzetüknek nyomoznak, egyébként nincsenek túlságosan rápörögve az ügyre.