2015. február 23., hétfő

Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap


Azt az olvasási élményt a legnehezebb megörökíteni, amikor a könyvet becsukva egyszerűen nincsenek szavak. Mint ahogy először most sem voltak. Csak szenvedés és gyász van. Szikrányi feloldozás. De az is csak rengeteg szenvedés és még több gyász árán. Két nő, eleinte két világ, ami végül egybe torkollik, forr és forrong, míg közös sorssá nem kovácsolódik. Pedig egy volt az már előtte is, csak két külön úton indult... De végül közös a sors, a rizs, közösek a sikolyok, némák és hangosak egyaránt. 

Mindig így járok a hasonló könyvekkel. Tudom mi a téma, így elméletben azt is tudom, mi vár rám, de a gyakorlatban csak egy naiv gyerek vagyok, aki egészen addig nem hisz a borzalmakban, amíg (legalább így, a lapokon keresztül) meg nem tapasztalja. 



„– Jegyezd meg, amit most mondok, jól jegyezd meg: mint iránytű, ami mindig észak felé mutat, úgy találja meg a férfi vádló ujja is a nőt. Mindig. Ezt sose feledd, Marjam.” 

Míg olvastam, a halántékomban végig ott dörömbölt a gondolat, hogy nem lehet! nemlehetnemlehetnemlehet… Az nem lehet, hogy az élet ennyire kegyetlen legyen, mindent elvegyen, ami fontos, ami számít, ami csepp kis óceánnyi örömöt és reményt adhat, helyette földízű kavicsot töm a szánkba, és ránk parancsol, hogy rágjunk, őröljünk, még akkor is, ha fáj, ha a földíz vérrel keveredik.
 
(Képek forrása: google)
Marjamot ismerjük meg elsőnek. Még kislány, ötéves, és azonnal betrappol az ember szívébe. Aztán lapról lapra kibontakozik a világ, amiben számkivetettként él anyjával, Nánával, folyton csak várja apját, Dzsalilt, akinek mosolya napsütést hoz a kislány életébe. Pedig ha tudná, amit Náná már tud, hogy milyen élet jut egy nőnek... Marjamnak magának, saját sárízű, porlepte könnyei fátyolán át kell minderre ráébrednie. Beleszakad az ember szíve. Megnézzük milyen sok oldal van még hátra, és ólmos sóhaj ül a mellünkre. Túl sok lap, sejtjük, túl sok borzalmat rejteget. De azért akad mosoly is. Boldog, vidám perc, óra, amikor Bábi a dús lombú fa alatt olvas, Tárik szunyókál, Leila a lábát lógálja a patak hűs vízébe, és a két, hatalmas kő-Buddha rezzenéstelenül tűri a világ sodrását. De sajnos, ezekből a pillanatokból kevés van. Kevesebb, mint kellene. Kevesebb, mint járna. Ha egyet mégis találunk, foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá, mert tovább kell állnunk, és másunk nem marad.

„Ezeket az éveket elméjének egy távoli szegletében töltötte. Egy száraz, meddő talajon, kívánságon és panaszon, álmon és kiábránduláson túl. Ott a jövő nem számított. És a múlt csak egy tanulsággal szolgált: hogy a szeretet ártalmas hiba, és bűntársa, a remény, álnok illúzió. És ahányszor csak azok a mérgező virágikrek sarjadni kezdtek a szikkadt talajon, Marjam kigyomlálta őket. Kigyomlálta és az árokba hajította őket, mielőtt még meggyökereznének.” 


Egy utcában él Marjam és Leila. Mindössze öt ház választja el őket, mégis mintha két külön világ lennének. Marjam tizenöt éves, amikor férjhez adják a nála több mint húsz évvel öregebb Rasidhoz, aki hatszázötven kilométerre viszi a „gondokat”, Kabulba. Rasid, bár szobája erősen másról árulkodik, vaskalappal és marokkal ragaszkodik a hagyományokhoz, a szigorú, mindent elrejtő burkához, és asszonyi engedelmességhez, alárendeltséghez. Mindezek ellenére, eleinte egészen kicsit bíztam benne, már amennyire egy ilyen visszataszítónak ábrázolt emberben lehet. Mindegy honnan, kitől érkezik a segítség Marjam számára, csak biztonságban akartam tudni ezt a tizenöt éves gyerek-nőt, aki iskolába járás és sok-sok kacagás helyett asszonnyá aszaltatik. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna...

„Marjam feküdt a kanapén, kezét két térde közé szorította, és nézte, ahogy az ablakon túl kavarog és örvénylik a hó. Eszébe jutott, hogy Náná egyszer azt mondta, minden egyes hópihe egy megbántott nőt jelent valahol a világban. Hogy minden sóhaj felszáll az égbe, ott felhőkbe gyűlik, ami aztán apró darabokra törik, és a darabok csendesen lehullnak az emberekre. Emlékeztetőül, hogyan szenvednek a magunkfajta nők, mondta. Milyen csendesen tűrjük mindazt, ami kijut nekünk.” 
  
Aztán jön Leila. A „konvencionálisból” hirtelen a „modernbe” ugrunk, és egy kicsit fellélegzünk. De nem tart sokáig, megint bent reked a szusz, amikor rájövünk, hogy ebben a világban, így sem lehet boldog az ember. Aztán Hosseini, véres kezű, szilánkos szívű Istenként kimutatja az élet foga fehérjét. Hogy mindegy merről jön a két nő, mert bizony egy irányba tartanak. Megtörténik az ütközés, egybefonódás, ami eleinte igencsak szálkásra sikerül, de végül a két nő felismeri egymásban, egyik oldalról, a mindig remélt, de soha meg nem kapott, másik oldalról, az elveszített menedéket, családot, ami végül egyszerre könnyíti és nehezíti meg a dolgokat…  

Khaled Hosseini nálam ezennel felkerült a szeretett és keresett szerzők közé. Szinte már női finomsággal fogalmazza a férfiakat is térdre kényszerítő borzalmakat. Olyan karaktereket tesz le elénk pár laza ecsetvonással, akiket saját gyermekünkként, anyánkként szeretünk, féltünk. És ez nagyon veszélyes. A lelki „károk” ugyanis garantálhatók. Nyomasztó, bensőnket kifacsaró, mégis „jóleső” történet ez, amit nem tudunk – bár néha nagyon akarunk – félretenni. Ilyen történeteket, mérhetetlen és megszámlálhatatlan kegyetlenségük miatt, azért „szeretek” mégis olvasni, mert legalább, amíg olvasom, kicsit mindig elhalkul a saját jajszavam. Problémáim  egy része eltörpül, kilebeg az ablakon, miközben lélegzetvisszafojtva nézem, csodálom, emésztem, ahogy emberek, ilyen mértékű embertelenségek közepette is képesek túlélni, sőt a legnagyobb szenvedések ködén túl is észreveszik az élet apró, megcsillanó szépségeit, örömeit. A lényeg szempontjából nem oszt, nem szoroz, hogy itt most férfiak bántanak nőket. Ember bánt ugyanolyan jogokkal, félelmekkel, álmokkal született embert, mert más emberek elhitetik vele, hogy így a helyes, ezt követeli meg törvény, politika, társadalom, isten... És miközben a történelmi díszlet egyre csak lüktet, átalakul, változik, a sorsok; a magasba lendülő ökölhöz tartozó testben, és a burka alatt dobogó szívek is ugyanazok.


~ Értékelés: 10/10 és kedvenc  már ha illik ez esetben ilyet mondani. Rettegtem, szenvedtem, ugyanakkor Marjam, Leila és a gyerekek nagyon a szívemhez nőttek. Szerettem velük lenni, akartam tudni merre sodorja őket az ár... Khaled Hosseini stílusa is sodró, témája kegyetlenségében is elbűvölő. Nagyívű családregénye nem is tűnik családregénynek abból a szempontból, hogy észbe sem kapunk, és a jelenből már múlt lett, vészesen, letehetetlenül peregnek a lapok. Vértezzétek fel magatokat olvasás előtt, de semmiképp ne hagyjátok ki, mert ezt (legalább egyszer) olvasni „kell”! Én most legszívesebben azonnal belevágnék a Papírsárkányokba, ami, amennyire tudom, még ha nem is pont ugyanennek a történetnek, de mindennek a fiú/férfi oldalát mutatja be. De minden ingerenciám ellenére, muszáj szünetet beiktatnom, mert érzem, túlságosan rám nyomná a bélyegét... Kicsit később, egy nagy levegő után viszont biztos, hogy belevágok!   

A könyvet és az élményt köszönöm a Libri Kiadónak!

 Kiadta: Libri, 2014 (2. kiadás) 
 Fordította: Bobory Dóra 
 Eredeti cím: A Thousand Splendid Suns 
 Eredeti megjelenés éve: 2007 
 Terjedelem: 483 oldal 



5 megjegyzés:

  1. Én is szerettem olvasni, nehéz, de szép írás, Hosseini tényleg női lelket megértően, és női lelket balzsamozóan tud írni a sorsokról. És jóképű is a tetejébe, keress rá. :D
    Nem butaság, én is reménykedtem, és próbáltam bízni Rhasidban, néha úgy is éreztem az elején, hát, juthatott volna rosszabb, talán biztonságban lesz Mariam, de persze.. nem egészen úgy lett. Szívemhez nőtt a két nő nagyon, nekem is.
    Mindenképp olvasd el a Papírsárkányokat is, szerintem azt is nagyon fogod szeretni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg sármos :) Akkor nem csak én voltam így Rasiddal... Milyen fura, hogy magyarosították a neveket. :-/
      Mindenképp elolvasom, csak kell egy kis szussz. :)

      Törlés
    2. Jaj nagyon, nekem máshogy élnek a fejemben a neveik, a Dzsalilnál is néztem egy nagyot. :)
      Oké, szusz után meg mehet! :)

      Törlés
  2. Nekem is tervben van hogy olvasok tőle, csak még nem jutottam odáig. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor hajrá! :) Melyikkel tervezel kezdeni?

      Törlés