Témázunk: Sokkterápia

(képek forrása: google)

E havi Témánk a sokkoládék, azaz a sokkoló, ledöbbentő, megrázó, letaglózó, felkavaró „ilyen nincs, és mégis van” jellegű olvasmányok. Időről-időre, akarva-akaratlanul mindannyiunk kezében megfordul egy-két ilyen könyv. Volt, amelyiknél (nagyjából) tudtam, hogy mire számítsak, és volt, ami derült égből villámcsapásként ért. Összegyűjtöttem most a legemlékezetesebbeket, legmaradandóbbakat. A top 10 (így vagy úgy) sokkoló olvasmányomat:

10. Árvácska/ Kisdarázs / Nagyonkék / Mi, állatok

Móricz, Viviane Villamont, Toni Morrison és Justin Torres regényét igazából össze tudom vonni, mert mindben ártatlan gyermekeket ér testi-lelki fájdalom, olyan lényeket, akik nem kérték, hogy a világra jöhessenek, mind vad magok, Isten tenyerében, és felnőtt szemmel olvasva a legfájóbb az, amikor ők fel sem fogják a bántásuk erejét, csak érzik, hogy amit velük tesznek az rossz. Aztán még fájóbb tud lenni, amikor nem is érzik. Csak ezt ismerik, így azt hiszik ez a normális, hogy ilyen az élet, és minden apró, feléjük nyújtott virágsziromba képesek két kézzel belekapaszkodni, és áldásnak tekinteni. Igaz szeretettel vonzódnak a drótanyákhoz/apákhoz, akik ezzel rútul visszaélnek...

  

9. Az ötödik Sally

És Daniel Keyes úgy általában... Nagyon foglalkoztatták (nem is olyan régen halt meg, 2014 júniusában :( ) a tudathasadásos betegségek, mint például a skizofrénia, és ezt nagyon érzékletesen is ábrázolja. Egy személyiségen belül roppant erős személyiségeket teremt, és az egész belső folyamatot hátborzongatóan írja le. Én eddig még csak ezt és a Virágot Algernonnakot olvastam, de biztos, hogy szeretnék még, mert annak ellenére, hogy sokszor tényleg sokkoló, nagyon izgalmas és érdekes is. Az ötödik Sally thrillerességében volt sokkoló, az Algernon pedig lelkileg.

8. The Storyteller

Több szögesdrót történetet olvastam már, tipikusan az a téma, ami kegyetlensége ellenére is vonzza az embert, engem azért, mert szeretem a kicsillanó emberi sorsokat. Még ha szenvedéssel is vannak tele, és falhoz kennek, mégis mindig hagynak maguk után egy kis reménysugarat, és bebizonyítják, hogy embertelen körülmények között is lehet embernek maradni. Igaz, hogy ennek az ellenkezője is megmutatkozik, és ez az, ami igazán sokkoló tud lenni.

Azért Jodi Picoult regényét választottam, mert talán eddig ebben tapasztaltam a legtöbb szenvedést. Az élmény egy kicsit ugyan megkopott már, de arra emlékszem, hogy amikor azt hittem ennél hihetetlenebb, kegyetlenebb, több már nem történhet, mindig rátett még egy lapáttal. Nem a „kedvenc” ilyen történetem, mert az még mindig A könyvtolvaj, de eddig talán a legsokkolóbb. Mégis emlékszem milyen űr keletkezett bennem pár napra, miután befejeztem. Mert még az ilyen történetek is képesek bizonyos otthonosságot kialakítani az olvasóban, és ezért aztán hiányozni is tudnak az embernek…

7. Pi élete / Parfüm

Azért vonom össze ezt a két – amúgy egymásra nem sokban hasonlító – regényt, mert mindkettőben egy-egy mozzanat volt, ami igazából sokkolt. Yann Martel regénye lenyűgöző, magával ragadó, teljesen bele tud feledkezni az ember, a végén meg néz, mint a makréla. De ha ez még nem lenne elég, jön a moszatsziget és benne az a bizonyos különös gyümölcs. Hát ott dobtam egy hátast... :-o

Patrick Süskind regényében pedig talán először találkoztam a gyilkolás ennyire naturális ábrázolásával, és bevallom, annyira nem is vágyom rá… De a mozzanat, ami itt sokkolt, az természetesen a vége volt. Még most is kiráz a hideg, ha rágondolok… :-s

  

6. Csavargók dala

Nem olyan régen olvastam, ez volt az első ismerkedésem Benyák Zoltánnal, de egészen biztosan nem az utolsó. Tipikusan az az eset, amikor a fülszöveg őszintén, kendőzetlenül felkészít a könyvre, mégis, amikor az ember odaér, mellbe vágja. Én legalábbis így voltam vele. Valószínűleg azért, mert női szemem és lelkem, a fülszöveget olvasva leragadt ott, hogy „talál egy gyereket”. Hogy a kukában, és hogy három csavargó az már lehet, hogy mellékesen hat, pedig abban van a lényeg. Az ember elképzel egy megható, kicsit piszkos Három férfi és egy mózeskosár történetet, aztán jól gyomorszájon vágja a naturalisztikusan, ijesztően realisztikusan húsbamaró valóság. Mindezért a sokkolásért a szerző a felelős, aki sodró képiségével eleveníti meg előttünk a földi poklot, amiben élünk, ami körülvesz.

5. A nyugalom

Ez a nyugalom, a Bartis Attila féle zaklatottabb, fojtogatóbb már nem is lehetne. Mint egy koszlott, bűzlő mágnes, úgy vonz magához, és aztán már nem ereszt, míg végig nem érünk. Valamiért jellemző rám, hogy sokszor nem emlékszem a történetek végére, még néha olykor is előfordul ez velem, amikor csattanó a zárás, de itt máig tisztán él bennem a torz kép, ami lassan úszott be a látómezőmbe, hogy aztán, mint egy erős vaku beleégesse magát a retinámba. Ennél a könyvnél szó szerint sokkolódtam és besokalltam. Fojtogatása ellenére sem bántam meg, hogy kézbe vettem. Mára egy nagykupac hangulat- és érzelemmassza maradt bennem, ami jól megül lényem egyik sarkában…  

  

4. Szellemlány

Egy gyermekpszichológus, Torey Hayden által írt, valós alapokon nyugvó történet, egy csupa rejtély kicsi lányról, akinek komoly segítségre van szüksége. Igaz, gyermekbántalmazás már volt, de nem vonhatom össze a 10-es ponttal, mert itt bejön egy plusz is. Mert itt a kislány sem tűnik olyan ártatlannak… Legalábbis eleinte, és sokáig tartott, míg végül a szívemhez nőtt, miközben a borzalmasnál is rettenetesebb dolgok zajlottak körülötte…  

3. Egyezer tündöklő nap

Alig pár napja fejeztem be Khaled Hosseini történetét, melyben két afgán női sorsot követhetünk nyomon egy családregény nagyságú könyvben. A bejegyzésben is leírtam, hogy bár az eszemmel felfogtam, megértettem mi a téma, és háttérismereteim súgtak, hogy mire számíthatok, a mindennapi pokol, amit a szereplőkkel, ráadásul a szívemnek oly kedves szereplőkkel megéltem, az sokkoló volt. Mégis bátorítanék mindenkit, mert a stílus és az apró boldogságmorzsák, ha nem is teljesen, de kicsit kárpótolnak, feloldoznak a történet súlya alól.

2. A szoba

Ártatlan, mit sem sejtő prédaként sétáltam be Emma Donoghue csapdájába. Nem tudtam ugyanis miről szól konkrétan a könyv, a borító alapján választottam, gyermeki problémákra, lelkivilágra készültem, és amit kaptam… az felforgató volt! Lassan, lépésről-lépésre fedeztem fel miféle hely is az A szoba pontosan, kik és miért is vannak ott, ki az a Patás, és mi történik… Mellbevágó volt, nem egyszerre ütött hatalmasat, hanem apró öklözések voltak ezek, melyek együttesen terítettek le. És ha ez nem lenne elég, a regény felénél eljön a vég. A többi könyv ott ér véget, ahol ez újrakezdődik. Szerintem nagyon egyedi és bátor módon megmutatja mi jön az ever after után. Mert a túlélésben, nem csak maga a túlélés a nehéz, a megrázó, hanem a napok, amik utána jönnek… Sokkoló élményeim közül az egyik nagy és maradandó „kedvenc” lett!

  

1. (Még mindig és már megint) Beszélnünk kell Kevinről

Lionel Shriver regényére eszem ágában sincs azt mondani, hogy kedvenc. Sőt, antikedvenc. Nem tudom, és szívből remélem, hogy amíg élek nem kerül többet ennyire megsemmisítő könyv a kezembe! Nem, még mindig nem bánom, hogy elolvastam, és szerintem (legalábbis - saját érdekemben - remélem) nem is fogom. Milyen Kevint olvasni? Olyasmi, mintha Lót felesége visszanézve sóbálvánnyá válna, de aztán sóbálványként életre kelne, hogy így éljen tovább... Mert ha erre a könyvre gondolok, bizony kicsit mindig sóbálvánnyá válok...

Borítókivágások, szerkesztések
forrás: saját

+1 Édes életünk 

A lista elkészülte után jöttem rá, hogy kihagytam Anna Gavalda remekművét, és mivel egy könyvet sem akartam kivenni, így csak pluszként tudom betenni. Hogy mit kaptam tőle? Nem is igazán sokkot, hanem egy legmélyebbről jövő AHA-élményt, zsigeri felismerést, hogy rólam ír, és amit ír, az bár nem vonzó, de nagyon igaz. Tényleg így élek/élünk, és sokszor saját vonagló valóságunkat mellbevágóbb megtapasztalni, mint bármilyen más távolabbi, idegenebb közeget. Fájt, de közben mazochista-mód élveztem...  

+ még 1 Szabó Magda

Akit még feltétlenül meg kell említenem, Szabó Magda, nekem AZ ÍRÓ! Akinek nem is annyira a történetei - bár azokban is van sokszor néhány álleejtő pillanat - hanem maga a stílusa az, ami letaglózó. Ha mégis ki kéne emelnem konkrét könyvet, akkor a Katalin utcát, Az ajtót és az Ókutat mondanám. És akkor Wass Albertet még meg se említettem. Hogy ő milyen mélyen néz és lát az emberi természet mivoltába... De itt most befejezem, különben mindig lesz még egy... :-)


Hát nagyjából így állunk! :-) Egyelőre ennyi. Bár kellenek az ilyen horderejű olvasmányok, túl gyakran azért nem jó ezt a listát bővíteni, de azért csak bátran próbálkozzatok! ;-)

És akiknél még sokkolódhattok:

PuPilla

Szee
Ilweran
Anaria
tigi

Utóvéd:
Bubu Maczkó
Katacita
Búkfaló Bill
Bea
Nikkincs