2014. szeptember 26., péntek

Találkozás Joyce Maynarddal

Ahogy azt már korábban beharangoztam (itt) Joyce Maynard Budapestre látogatott, első sorban Nyárutó című könyvét és a belőle készült filmet népszerűsítendő.

Az eredeti programra azonban sajnos betegség miatt nem tudtam elmenni, így bár a filmvetítésről lemaradtam, szerencsére mégsem maradtam ki mindenből, mert az Alexandra Pódium jóvoltából még egy beszélgetést szerveztek az írónővel, és ezen már, minden erőmet összeszedve én is részt tudtam venni.

Beszámolómmal remélem kicsit közelebb tudom hozni az írónőt mindazokhoz, akiknek neve még esetleg idegenül cseng, és azokhoz, akik többre is kíváncsiak vele kapcsolatban.


Néhány adat Joyce Maynardról általánosságban

- 1953-ban született Durhamben, New Hampshire-ben
- az írás nem állt távol tőle, hisz édesanyja amellett, hogy tanár volt, írással is foglalkozott, édesapja pedig indiai születésű, angol misszionárius családból származó festőművész és az angol nyelv és irodalom professzora
- Joyce számos könyv szerzője (lista itt), ám elismertsége évtizedeket váratott magára
- Legtöbben talán annak kapcsán hallhattak róla korábban, ami ennek a hosszúra nyúlt mellőzöttségnek is fő oka volt; a J.D. Salingerrel folytatott viszonya


Az én első találkozásom Joyce-szal

Bevallom én ezekről, sőt magáról az írónőről is, mit sem tudtam mindaddig, míg a Labor Day/ Nyárutó című regényét nemrégiben meg nem filmesítették. Én pedig szinte mindent imádok, amiben Kate Winslet szerepel, főleg ha az családi, szerelmi dráma, ráadásul olyan hangulatos volt az előzetes, hogy rögtön tudtam, meg akarom nézni a filmet, méghozzá úgy, hogy előtte elolvasom a könyvet. Ez meg is történt >bejegyzés itt<, és a könyv egyenesen beszippantott, majd a belőle készült film is >bejegyzés itt<. És mivel mindez ilyen jó élmény maradt, persze, hogy kíváncsi lettem az írónőre is, hiszen sajnos nem gyakran látogatnak el kis hazánkba ilyen távol élő alkotók, ráadásul a korábbi Ruta Sepetys-es találkozó is nagyon kellemes meglepetés volt >bejegyzés itt<. 


És a második...


A találkozó elég családias hangulatúra sikerült, mindössze körülbelül ötven ember alkotta a közönséget, de ők legalább tényleg őszinte érdeklődéssel fogadták az írónőt. Plusz hab volt a tortán, hogy Joyce beszélgetőpartnere Veiszer Alinda volt, akit már egy ideje figyelemmel követek, és akit nagyon szerettem volna élőben is látni, hallani végre. Nem csalódtam! Az összes közönségtalálkozó közül, amin eddig részt vettem (tény, hogy egyelőre sajnos nem olyan sokon) ez tetszett a legjobban, ami a szervezést, kérdéseket és résztvevőket illeti. Korábban volt már kifogásolnivalóm a kérdések minőségével, a kérdező felkészültségével, vagy épp a tolmács hozzáállásával, tudásával kapcsolatban, itt azonban minden klappolt, mindenki profi volt és felkészült. És végre kerek egész, értelmes és valóban érdekes kérdések hangoztak el, sőt, Alindát még Joyce is megdicsérte, hogy mennyire felkészülten érkezett.


Napsütötte Napa-völgy

Ennyi bevezető után, rátérek végre a lényegre, hisz titeket is valószínűleg az érdekel ki is, milyen is Joyce Maynard, mit érdemes róla tudni. Ha egy-két szóval kéne jellemeznem, azt mondanám kedvesen flúgos, ennek minden pozitív (és semmi negatív) értelmével, vagy ahogy Alinda jellemezte még a legelején, "igazi energia bomba". És valóban így van. Laza, vidám, közvetlen. Magába zárta jelenlegi lakóhelye, Napa Valley összes napsugarát, hogy aztán kieressze az emberekre. 
Az első kérdés az volt, mivel töltötte az időt, vagyis inkább saját magát hogyan töltötte fel a találkozóra, Joyce pedig elmondta, hogy ki sem szállt a Gellért-fürdő medencéjéből, ha csak azért nem, hogy leöblíthesse torkát a legjobb fajta magyar borokkal, ami még a nemrég Párizsban kóstolt - előzőleg ott tartott hasonló találkozót - bordeux-i borok után sem okozott csalódást, sőt innentől, a magyar borok tiszteletbeli nagyköveteként lépten-nyomon mesél majd róla, mennyire megállná a helyét kis hazánk nedűje bárhol - akár a világhíres bornagyhatalmak között is - a világon.


Árnyékos Napa-völgy


A könnyed kezdeti indítás után később komolyabb irányba evezve, családi hátteréről megtudtuk, hogy nem volt könnyű gyermekkora, édesapja alkohol problémái, valamint saját anorexiája miatt. Édesanyja pedig később az ő sikereiben szerette volna megvalósítani saját, elszalasztott eredményeit. Így már nem meglepő a családi szétesés témája sem, mely szinte az összes írásában visszaköszön. És bár Joyce igyekszik nem terápia jelleggel írni saját tapasztalatairól - ő csak egyszerűen szerethető történeteket akar adni olvasóinak -, azt elismerte, hogy legtöbb karakterét és azok helyzetét saját életéből meríti. Na de melyik író ne lenne így ezzel... 


A rettegett óriás


Óhatatlan és kikerülhetetlen kérdés a híres/ hírhedt viszony, melyet nem mással, mint az író óriással, J.D. Salingerrel folytatott, ám Joyce nem is akar kitérni a kérdés elől, hiszen életének, még ha csak rövid, de szerves fejezete volt ez a kapcsolat. Tizennyolc évesen a New York Times Magazinban publikált cikkeket, melyek egy igazi, hamisítatlan amerikai lány visszaemlékezései/ meglátásai voltak az igazi, hamisítatlan Amerikáról. Ezekben a cikkekben éles meglátása, remek stílusa azonnal kiugrasztotta a nyulat a bokorból, és levelek, felkérések tömkelegét indította útnak. A nagy levélkupac tetején aztán egy különös kis boríték csücsült, benne  az akkor már ötvenes éveit taposó Salinger elismerő, biztató és húsbamaró szavaival, életről, szerelemről, művészetről, melyek pont elégnek bizonyultak egy, a világból, és főleg a férfi-nő közötti világból addig oly keveset tapasztalt tizennyolc éves lánynak ahhoz, hogy munkát, családot, addig dédelgetett, a világot bekebelezni vágyó, nagyratörő álmokat  is sutba vágva rohanjon az elismert és addig csak távolról imádott, tisztelt férfi karjaiba. Hogy aztán alig egy év után ugyanez a húzó erő egyszerűen ellökje magától egy "most már elegem van belőled, menj el " elbocsátó, szép üzenettel... 


Otthon a világban

A kapcsolatukból azért egy gyümölcs mégiscsak született, Joyce ugyanis megírt mindent őszintén, kendőzetlenül Otthon a világban/ At Home In The World (1998) címmel, ami a már korábban említett kirekesztettségét is eredményezte. Amerika és a kiadók közösen összefogtak ellene, hogy ez a mű ne jelenhessen meg. Mikor Alinda megkérdezte mi lehetett ennek az oka, hiszen ez valóban meglepő, manapság, és úgy általában minél botrányszagúbb egy sztori, annál nagyobb eséllyel csapnak le rá, és hát a kiadók nem biztos, hogy a haszon elé helyeznek olyan apró-cseprő dolgokat, mint valakinek a lelkivilága, presztizse vagy élete... Joyce, még most is némi keserűséggel a szemében azt felelte, hogy erről talán nem őt kellene kérdezni, ő is értetlenül áll és állt előtte, és azzal tudja csak magyarázni, hogy ez is csak Salinger hatalmát mutatja. Szerényen elutasította az Alinda által említett azon feltételezést is, hogy talán Salingernek nem tetszett, hogy a szárnyai alól egy jelentős író készül kibontakozni... Az még csak ironikusabbá teszi a helyzetet, hogy mindez a nagy, szabadságáról, szabad eszméiről és egyenlőségéről híres Amerikában megtörténhet/ megtörténhetett. Joyce (akkori) világa mindenesetre darabokra hullott, és jó ideig tartott az újraépítés.


Engedj közelebb...

Mindezek tükrében nem különös hát, hogy minél közvetlenebb kapcsolatot igyekszik kiépíteni és fenntartani olvasóival. Egyike volt azon szerzőknek, akiknek először volt honlapjuk >itt<, és az évek alatt nem csak olvasói követhetik nyomon szeretett írójuk életfolyamát, de jó pár olvasóját, akikkel hosszú levelezési múltra tekint vissza szinte családnak tekinti, akiknek sorsfordulásait ő is figyelemmel tartja, sőt, akikből néha ihletet merít egy-egy karaktere megformálásakor. Ilyen például a gyilkossági nyomozó karaktere a nálunk novemberben megjelenő új könyvében, melynek címe: Lány a hegyen (eredeti cím After Her). Rajongói között tudhat ugyanis egy chicagói nyomozót (ki hitte volna :)), akitől részletes betekintést nyerhetett egy gyilkosságokkal foglalkozó szakember mindennapjaiba, hogy regénye még hitelesebb és valósághű legyen.
Olyannyira nem ódzkodik egyébként a modern média és technika világától, hogy természetesen FB oldala is van, sőt a szerelem is pár évvel korábban, egy internetes társkeresőn talált rá. Férje egyébként a találkozón is részt vett, ő Joyce lelkes fotósa és közönségének tagja is egyben. :) Bár korábbi kapcsolatairól nem sokat árult el, csak úgy, mint Adele, ő sem adta fel, és nem érezte túl későnek, hogy lemondjon róla, higgyen benne.


Halló, itt Hollywood!


Természetesen a Nyárutóból készült azonos című filmadaptáció is szóba került, és az, vajon milyen érzések, gondolatok futhatják át az írót, mikor megcsörrent a telefon és egy hang, azt mondja: Halló, itt Hollywood, megfilmesítenénk a könyvét!  Joyce, kitörni készülő lelkesedésünket rögtön letöri az igazság torz tükrével, hogy az ilyen fajta telefonhívásokhoz sajnos hamar hozzászokik az író ember, és közönnyel fogadja az első pár száz téves kapcsolás után, mert a hívások bár gyakoriak, megvalósulásuk sajnos szinte a lottón nyerés esélyeivel vetekszenek. De mikor aztán  az első ilyen igazi adaptációnál (To Die for/ Majd megdöglik érte - 1995 - Nicole Kidmannel a főszerepben - Rendező: Gus Van Sant - további részletek >itt<) kiderült, hogy ez most nem humbug, első gondolata az volt: De jó, végre ki tudom fizetni a számlákat!  És nem volt ez másként a Nyárutónál sem. Arra a kérdésre pedig, hogy mennyi beleszólása volt a film készítésébe a válasz az, hogy semmi. De úgy érzi, jól is van ez így, és bár nehéz egy írónak úgymond megválni művétől, mivel őt is megőrjítené, ha írás közben valaki állna mögötte írás közben és dirigálna, így ő sem tenné ezt, hiszen a filmrendezés is, (főleg, ha jól csinálják), igazi művészet, ahol az alkotónak megvan a joga a teljes szabadsághoz. Sokszor egyébként már írás közben elképzeli milyen lenne a film, és a kockák is filmként peregnek a szeme előtt - ezt én is meg tudom erősíteni, olvasóként is így éltem/ élem meg, bár nagy örömömre, rengeteg olyan apró mozzanat van, amit filmen azért nehéz lenne, vagy lehetetlen visszaadni. Abban mindketten egyetértünk, hogy az olvasás azért jobb, mint a mozi. A fejünkben forgó filmnél mi vagyunk a rendezők. :) 


A pite

Mindehhez huncut mosollyal hozzátette azért, hogy egyetlen kikötése mégis csak volt.
Joyce bevezeti a stábot a pitesütés rejtelmeibe :)
Ragaszkodott hozzá, hogy ha kell, az országot is átrepülve (így is történt), de a főszereplőt, Franket alakító Josh Brolint ő maga tanítsa meg, a saját, családi pite receptjére, és hogy ez a (kulcs) jelenet minden mozzanata ezáltal élethű legyen, ne valami hollywoodi maszlag. Ezután rengeteg szó esett erről a pitéről, vicces, és komolyabb értelemben is. 

Akit érdekel a recept és elkészítési módja, az Joyce-szal együtt sütheti, ezt a videót követve. :)


Tehát a pite... Sokkal több van ebben a kis nyalánkságban, mint azt elsőre gondolnánk. Alinda először is arra volt kíváncsi, hogy Joyce köztudottan feministának vallja magát, hogy lehet hát akkor, hogy egy ennyire, nőket sztereotipizáló tevékenység mégis ilyen fontos szerepet tölt be az életében. Igen, Joyce valóban feministának vallja magát, de nem a mindenkit támadó "harcos amazon" fajtából, hiszen a feminizmus lényege nem az, hogy mindent elutasítsunk, ami női címkét kapott, hanem csak magukat a címkéket igyekezzünk levakarni, és hogy mi, nők, bármit csinálhassunk, amit a szívünk és eszünk diktál. Legyen az a katonaság, vagy igen, a pite sütés. És ha a pite sütést választjuk, ne égessék ránk a bélyeget, hogy asszony, konyhában a helyed. Joyce egyébként megélte Amerikában ezt a fajta dühös feminizmust, amikor minden nő, aki a konvenciókkal szimpatizált - család, konyha, szeretet -, a radikálisabb eszmékkel szemben, szinte ellenségnek számított.


A könyvben (és ebből adódóan a filmben is) központi helyet foglal el, és egy kulcsjelenet kapcsolódik hozzá. Adele (Kate Winslet), a gyermekét egyedül nevelő, a múltban rengeteg csalódást és fájdalmat átélt nő, odáig jut, hogy házát ritkán, ha mégis, rettegve hagyja el, és ez az állandósult félelem szépen lassan bekúszik egész lényébe, ahol aztán már testi tünetként is jelen van, Adele mindkét kezének csillapíthatatlan remegésében. Frank pedig (Josh Brolin), mikor pitét süt, Adelet kéri meg, hogy segítsen a sütés legsarkalatosabb pontján, mikor a pite tetejét a süteményre kell borítani, mely tető leheletfinom, vékony tésztája könnyen szakadhat. Adele először meg is ijed a kéréstől, de aztán Frank belé vetett őszinte bizalmát látva ás érezve megpróbálkozik a feladattal, hogy átvegye uralmát remegő keze (és élete) felett. Arról nem is beszélve, hogy a későbbiekben, a fiú, Henry (Gattlin Griffith és idősebb korában Tobey Maguire) jövőjében is fontos szerepet játszik majd ez a sütés...


Joyce édesanyjával és gyermekeivel
(az összes kép forrása: google)
Mindezek mellett még egy nagyon fontos, érzelmi szál is köti Joyce-t a pitéhez; édesanyja emléke. Ő sütötte, és Joyce is tőle leste el a fortélyokat, a család és barátok körében pedig a mama pitéje nagyon híres volt, és mindig sikert aratott. Mikor aztán 1988-ban édesanyjánál előrehaladott stádiumú agytumort diagnosztizáltak, Joyce vigyázott rá, ápolta őt, és törődése jeleként ő kezdett pitét sütni. Édesanyja körül mindig sok barát volt, akiknek szintén segített gyászukban és emlékezésükben az oly szeretett pite illata és íze. Joyce elárulta, hogy Budapesten is átadta a receptet, és egy sajtótájékoztató keretében, néhány résztvevőnek élő "pite-show-val" kedveskedett. Így, valahányszor valakiknek átadja édesanyja receptjét, úgy érzi, az ő emlékét "szórja szét" a világban. Az is jó érzéssel tölti el, hogy bár édesanyja soha ennyi helyre nem jutott el életében, mint ő - például a mis kis országunkba, amibe egyébként Joyce teljesen beleszeretett -, de valahogy mégis vele van/ lehet az emléke.


Éhes kislány


A találkozó végét a közönség kérdései vehették volna át, ám mindenki annyira meghatódott a pitén, hogy végül csak egy résztvevő osztotta meg saját nagymamájával közös mézeskalács sütési élményeit. Ezután pedig egy hatéves kislányé lett a főszerep, aki az első sorban, türelmesen ült és figyelt nagymamájával, majd félénken jelentkezett, és amikor Alinda szólította annyit mondott, hogy ő bizony nagyon éhes volt végig, míg a pitéről beszéltünk, és ő még nem is evett igazi, amerikai pitét, el sem tudja képzelni milyen lehet. A kislányt tapsvihar jutalmazta megmosolyogtató gyermeki őszinteségéért, és Joyce a találkozó után tolmácsa segítségével elbeszélgetett vele és a nagymamával, megadta nekik is a receptet és ígérte, ha legközelebb jön, akkor együtt fogják megsütni. :) 






Joy(ce)ful, Joy(ce)ful

Nagyon kellemes este volt, örülök, hogy végül nem maradtam ki belőle, Joyce Maynard, írása és stílusa alapján eddig is nagyon szimpatikus volt, de szeretem, mikor kicsit jobban megismerhetem az alkotót közelebből, mert úgy rögtön más - sokkal közelibb élmény - olvasni a műveit. Remélem ellátogat még hozzánk, hogy minél több ember érezze a Napa-völgy napsütését, és az igazi hamisítatlan Amerikát, egy igazi, hamisítatlan amerikai, virágos westerncsizmás "lánytól", aki tele van életerővel, örömmel és remélhetőleg még rengeteg jó regény ihlettel. :)

Hozzátok pedig, remélem kicsit közelebb tudtam hozni az írónőt, mind írói, mind női oldaláról. :) 

Akinek még ez sem lenne elég :) >itt< olvashat egy interjút is, ami szintén budapesti látogatása alkalmával készült.

A végképp telhetetleneknek pedig még egy rövidke videó, ahol maga az írónő szólal meg imádatos amerikai akcentusán. :)



15 megjegyzés:

  1. Hú, Mia, ez aztán egy szép, korrekt, információval teli beszámoló volt. Köszönöm Neked, így legalább én is ott lehettem egy picit! :) És a Nyárutót el kell olvasnom, most már tuti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Pedig úgy féltem, hogy valami fontosat vagy érdekeset kihagyok, de több már nem jutott eszembe. :) Aránylag hosszú beszélgetés volt, olyan másfél órás körülbelül. Még betegen is megérte elmenni! :)
      Szerintem bejön majd neked is a Nyárutó. :) Bevallom engem most, ezek után nagyon érdekelne az Otthon a világban is.

      Törlés
  2. Úgy látom, mostanság mindenki épp beteg vagy lábadozik :( Remélem, azóta már jól vagy!
    És majd természetesen a könyv után a film is jöhet, mert Kate Winslet nálam is nagy kedvenc. Nálunk otthon a polcon megtalálható egy másik könyve, Baby love a címe. Most nézem utána, erre is kíváncsi lettem, jó, hogy kézközelben van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, arra is! Listán van nekem is :) Köszi, már sokkal jobban vagyok! :)

      Törlés
  3. Kate Winsletet én is imádom!
    Nagyon kedves, közvetlen lehet ez a Maynard nőci, tetszett, ahogy írtál róla :) Végülis örülök, hogy elmentél rá, remélem azért már gyógyulsz... tényleg mindenki betegeskedik :/
    Ahh gyönyörűen beszél! én brit-akcentus buzi vagyok, de ez tényleg szép amerikai beszéd :)
    A Joyceful nagyon ötletes :D :D
    Ja, és örülök, hogy most jó volt a tálalás is, hála Veiszer Alindának :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nocsak, filmek terén van egyetértés közöttünk? Ki hinné :D
      Igen, tényleg kedves és közvetlen és belevaló, szerintem te is élvezted volna, kár, hogy nem tudtál jönni. Valamit majd ki kell néznünk közösen. :)

      Törlés
    2. Pacsi! :)
      Hát valami átok ül rajtunk, vagyis rajtam, hogy sose érek rá olyankor, mikor ilyen van :(

      Törlés
    3. Dehogy ül, majd összehozzuk! ;)

      Törlés
    4. Aha... :( a Tóth Krisztán se érek rá :( :(

      Törlés
  4. Nagyon jó kis post lett. Én még csak a Baby Love-ot olvastam tőle (magyarul is ez a címe), jó emlékeim vannak róla. A Nyárutóra is kíváncsi vagyok, mindenképpen elolvasom. Az meg külön öröm, hogy folytatják a kiadását.
    Nem az övé volt az egyetlen eset, amikor a híres férfi a befolyásával teljesen ellehetetlenítette korábbi kedvesét, Picasso is ezt tette Francoise Gilot-val. Maynardot is sokan Salinger keresztmetszetében ítélték meg, de hogy miért, nekem rejtély... attól, hogy együtt volt vele, nem azt jelenti, hogy őt másolja vagy ilyesmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Hú, igen a Baby Love-ot lépten-nyomon ajánlják, már engem is nagyon érdekel! Én is örülök, hogy folytatják, azok alapján amiket mondott - mert elég sokat elmondott a Lány a hegyen cselekményéből, Alinda úgy "szólt rá", hogy azért hagyjon még valamit belőle :D - nagyon érdekesnek ígérkezik az új könyve is. :)
      Ez nekem is rejtély... de talán tényleg lehet valami abban, amit Alinda pedzegetett, fenyegette Salinger egóját, de hát ezt már nagy valószínűséggel sosem fogjuk megtudni...

      Törlés
    2. Ha tényleg az a megoldás, hogy Salinger féltette az egóját, az elég gáz... na, mindegy.:)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Nemsokára sort kerítek rá, ez már biztos! :)

      Törlés
    2. Nagyon brutális, ne Nyárutó-féle hangulatra számíts!

      Törlés