Szabó Magda: Álarcosbál

Tudjátok milyen érzés, mikor a lelketeket "töltőre" rakjátok, és mire elfogynak a lapok, kigyúl a fény, jelzi, hogy csordultig töltődött minden, aminek töltődni kell? Hát én ezt érzem valahányszor Szabó Magdát olvasok. Legyen az felnőtteknek íródott regénye, Tündér Lalája vagy pöttyöse. 

Az Álarcosbál pöttyös, azaz ifjúsági, de azt hiszem Szabó Magda, csak úgy, mint a történet Éva nénije óriási bizalommal viseltetett az ifjúság felé, mert bizony ez a kis olvasmány, még az én, felnőtt(ecske) szívemnek is olykor súlyos olvasmány volt. De minden szavát mélyen magamba zártam. 

„Tavaly még elképzelhetetlen volt, hogy részt vegyen valami bálon, nem mintha Nagymama nem engedte volna - ő nem kívánkozott. De ez az idei év más esztendő. Mostanában mintha este se menne le a nap, minden világít éjszaka is, és az ember csak fülel, hallja-e már a léptét annak a csodálatosnak, annak a nagyszerűnek, amit remél. Micsoda év!”

Álarcosbál készül, ahol minden más, mint máskor. Az iskola nem igazán iskola, a szülők nem igazi szülők, csak kipirult arccal, megrakott tálcákkal futkározó nevetgélő koboldok, a tanárok sem tanárok, nem vésnek példákat a táblára, nem fegyelmeznek (csak épp amennyire muszáj), hanem pörögnek, forognak, és a diákok sem igazi diákok, hanem az est főszereplői. Lehetnek elefántok, postaládák, vagy akár cigánylányok. Boros Krisztina, ő a cigánylány, akinek találkozása az álarcos KISZ-essel sorsfordító. Nem most látják egymást először, és nem most látják egymást először igazán, de most, hogy nem Boros Krisztina és Megyeri Éva beszélgetnek, hanem csak egy "Zsuzsa-szemű" cigánylány és egy álarcos KISZ-es, mindent elmondhatnak egymásnak. Jól kitárgyalhatják Krisztit és Éva nénit, mert ők úgysem hallják. Most mindent lehet. Fény derülhet a múltbeli fájdalmakra, a jelenbeli hiányokra és a jövőbeli vágyakra. Most minden olyan más, olyan mese-más, hogy a gátlások és szégyenlősségek elillannak. A tél is segít. Az is "mesekönyv-tél", olyan puha és tompa, és fehér és ragyogó, mint mikor valakinek láza van, de valahogy jóféle láza, és mindent olyan különösen, földöntúlinak, csudásnak él meg. 

Reich Károly illusztrációja (Forrás: saját)

A bál és a tánc pedig csak forog tovább, és a meleg fényekben szépen lassan kirajzolódik a Boros család, és még sok más család is, akiknek útja keresztezi az ő útjukat. Megtudjuk ki Zsuzsa, a nagy, komoly szemekkel néző nő a zongoráról, és hogy ki az a Viola.

Az egyik oldalon végigperegnek a háborús képek, meggyötört arcok, utak, városok, mélyülő ráncok, szigorú vonalú, mosolyogni nem merő szájak, érdes kezek, de a másik oldalon újra és újra előbukkannak az élők képei. A tavaszi napsugár, a Duna fodra, az újjáépült hidak és remények.    

Igen, kicsit talán didaktikus, ebben hangyányit Eleanor H. Porter: Az élet játékára hasonlít, de kell a szelíd útmutatás gyereknek, felnőttnek egyaránt, és kitől viselnénk kedvesebb teherként, mint Szabó Magdától?

~Értékelés: 10/10   Nem tudok rá nem maximumot adni, mert elfogult vagyok. Imádtam bekuckolódni a fotelba és olvasni. Régi magyar filmeket támadt kedvem tőle nézni. 

°°Kedvenc jelenet: Megyeri Éva először a fényképésznél

°°Kedvenc kifejezések:
- mesekönyv-tél
- panyókára vetett kabát

°°Kedvenc név: Futyu bácsi

Köszönöm a könyvet PuPillának, aki volt olyan kedves és meglepett vele. :)