2016. február 26., péntek

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami

Kedves Jóisten!

Miamona vagyok. Ma körülbelül nyolcvanévesnek érzem magam, kívül-belül. Egyébként huszonnyolc vagyok, már közelebb a huszonkilenchez, nagyjából külsőleg is, bár a gondolataim van, hogy jóval öregebbek, de csak azok, amik messzi-belőlemről érkeznek. Nem csoda, hisz hosszú és nehéz utat kell megtenniük... Egy költözés szélén állok, de nem is ez a nagy dolog, hisz emberek jönnek-mennek, lakások cserélődnek, életutak ás árnyékok érlelődnek és pattannak, mint az egynapos virág, hanem az a hirtelen rám törő tartozom-e-én-egyáltalán-valahová-érzés, ami a műanyagzsákszagú óráimban most elővett. Bezsákolva, és dobozolva az életünk. Jön velünk, ahová mi megyünk.


A napokban már majdnem úgy volt, hogy itt a tavasz, az ebédszünetben, séta közben izzadt a hátam a kabátban, az arcom kipirult. Aztán úgy tűnt, meggondoltad magad, mert most megint fázom kívül-belül. Nem hibáztatlak, félre ne érts, neked is jogodban áll rossz hangulatban lenni vagy csak úgy, minden különösebb ok nélkül meggondolni magad.

A költözésben a legfurcsább... Ma véletlen, fogmosás közben belegondoltam, hogy dolgok, amik mindennaposak, egyik percről a másikra eltűnhetnek. Mint a fürdőszobai kis ablak, benne a most még csupasz fa égbeérő tetejével, rajta a farkukat peckesen billegető szarkákkal. Nagyon erősen próbáltam visszagondolni rá, vajon milyen lehetett a kis ablak képe nyáron, és bár vannak élethű elképzeléseim, sajnos nem tudom mennyi a fantáziám szüleménye, és mennyi az igaz, és belém hasított, hogy ezt többé már megtudni nem is fogom. Mint ahogy azt sem, hogy hiányozni fognak-e a polcnak az emlékeink és könyveim vagy a falaknak a nevetésünk. Ez azért valahol szomorú, nem gondolod? Vagy szereted, ha az embereknek ilyen mélabús gondolataik támadnak? Olyan neked, mint mikor mi, egy nehéz, fárasztó, rosszul sikerült nap után beteszünk egy végtelenül szomorú zenét vagy filmet, és jól kibőgjük magunkat rajta? Amikor a könnyeink nem csak a dallamnak, szövegnek és sanyarú sorsú főhősnek szólnak, hanem leginkább saját magunknak? Jól kisajnáljuk magunkat, amíg csak van erőnk egy utolsó hüppögésre?

Én tudom, hogy te is szereted a filmeket és regényeket. Különben nem írnád az életet is hasonlóra. Különben ma, amikor akaratom ellenére maradtam egyedül este, az utolsó estémen abban a lakásban, ami két és fél évig mégis csak az otthonom volt, nem ejtetted volna szó szerint a fejemre ezt a kis könyvet. Tudom, hogy nem akartál bántani, hisz azt megtehetted volna a még szintén polcon csücsülő Gyűrűk ura összessel... Nem. Te tudtad, hogy ide valami gyors segítség kell. Egy apró, égi jel, ami, ha akarom, Tőled van, ha akarom... Tök mindegy, mert én akarom! Szóval Oszkárt küldted és Rózsa mamit. Hogy magamba szállhassak, magamba költözhessek. Oda, ahová nem kell platós kocsi és heveder, és nem jönnek semmilyen új kábeleket bekötni, mert örök wi-fi kapcsolat van, csak néha pislákol. Olyankor jössz, egy kicsit csavarsz a gombon, ami fáj, de csak annyira, hogy utána mégis jó legyen.

Szóval, köszönöm neked Oszkárt, no meg a napsugaras ráncos szemű Rózsa mamit. Már értem, vagyis újra tudatosítottam, hogy ott az otthon, ahol megteremtjük, és ott a hit... Nos, ahol hisszük. A könyv pedig kölcsönbe jött. Ezúton is köszönöm PuPillának, aki már oly régóta unszolt, hogy olvassam, és aki mindig csak elnézően mosolygott, amikor azt válaszoltam, még nem jött el az ideje... :) 
Holnap folytatom... 
A pakolást...
Az olvasást, a blogolást...
Az életet...
Köszönet és puszi,
Miamona



~°°~____________~°°~

Kiadta: Európa, 2004
Fordította: Gulyás Adrienn
Eredeti cím: Oscar et la dame rose
Eredeti megjelenés: 2002
Terjedelem: 98 oldal
Ti is kérvényezhetitek Rózsa mami látogatását: 
innen
A szerzőtől olvastam még

~°°~____________~°°~



Kategóriák, amelyeket a könyv lefedhet a 
Miamona's Reading Challenge 2016 olvasási kihívásomon:

3. Gyerek-gyerek-gyerek...

~°°~____________~°°~

Az írott szó, a megélt pillanatok, a hit, a remény és Rózsa mami legyen veletek,
Miamona


9 megjegyzés:

  1. ♥ A legjobbkor olvastad. Amikor itt volt az ideje. Elnéző mosolyom is lenne?! Ez újdonság.
    A gyerekkori házunkból való költözéskor a spájzajtó repedésein sírtam el magam, hogy vajon emlékezni fogok-e rájuk...
    A többit: holnap. Az új élet küszöbén. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A spájzajtó repedései mennyi történetet rejthetnek... :)

      Törlés
  2. Nagyon miás, nagyon érzelmes. :) Remélem, új otthonodban is szép emlékek várnak majd rád!

    VálaszTörlés
  3. Ez egy nagyon szép bejegyzés lett, annyira jó volt olvasni! :) Minden jót a költözéshez!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Nikkincs, Nita! Most még elég nagy káosz van, úgyhogy sokszor erősen koncentrálnom kell a könyv mondanivalójára (is), de majd alakul. A földi, "eldobhatós" dolgokkal együtt, magamban is rendet tudok legalább rakni... :)

    VálaszTörlés