Eowyn Ivey: A hóleány

Magas hegyek mögött, előtt, között, hol a tenger többnapi járásra van, ott laknak ők, a bátor, olykor magányos, időgyúrta, szélformálta, eső növesztette alaszkai farmerek. Hogy miért éppen Alaszka? Miért választja valaki ezt az életformát önként és dalolva, az talány. Egészen addig, amíg fel nem fedezzük azokat az apró kincseket, amiket az olvadó jégcsapok és mindent lágyan beborító zuzmó rejtenek.

Jack és Mabel, férj és feleség. Egyetlen kincs hiányzik az életükből, érzésük szerint a legnagyobb. A gyermek. Hogy gyászukat, hiányukat feldolgozhassák, kietlen tájra eveznek, ami, mint kiderül, nem is olyan kietlen. Az ember többet is találhat ott, mint különös bogyók és bevetendő, felszántandó földek, elejtendő jávorszarvasok. Az ember, ott, ahol azt hihetné már Isten sem néz arra, családot találhat. Gondoskodó szomszédokat, akikből barátok lesznek, és egy különös leányt, aki a misztikum és valóság határán táncol mezítláb, fonott kosárral a kezében, miközben hópelyhek cikáznak körülötte. 

Régóta halogattam ezt a könyvet, mindenképpen télire tartogattam, igazából karácsony előtti hangolódásnak szántam, csak aztán mindig elmaradt. Most, bár elég szeleburdi, szeszélyes telünk van, gondoltam, itt az ideje! Mit kaptam a könyvtől? Virágszirmokat, felváltva... Szeret. Nem szeret. Szeret. Nem szeret. mert hogy ezt játszotta velem. Ami legelőször feltűnt, hogy az elején (olyan 80-100 oldalig) valahogy nem fogott meg különösebben... Nem szeret. Gondoltam én. Csakhogy aztán valahányszor félretettem, hiányzott a hangulata. Szeret.  És ez jó darabig így ment. Szépen lassan szerelmes lettem az alaszkai miliőbe. Aztán ahogy Faina cseperedett, s a történet kerekedett, gurult erre, gurult arra, elkezdett érdekelni, mint macskát a gombolyag...

 „Minden ragyogott és éles kontúrokkal látszott, mintha még új volna a világ, mintha csak most kelt volna ki egy jégtojásból. A fűzfaágakon csipkésen ült a dér, a vízesés aláhulltában fagyott meg és a hómezőt vagy száz vadállat – vöröshátú pockok, prérifarkasok és rókák, vastag lábú hiúzok, jávorszarvasok és táncoló szarkák – nyomai mintázták.” 

A legnagyobb problémám a könyvvel, a helyenként túl negédesre, túlcizelláltra vett stílusa, nyelvezete, ami viszont, ha azt nézzük, hogy az 1920-as években játszódik, megállja a helyét. Pedig én aztán jól tűröm és szeretem a kedves, lágy, simogató szavakat, de ez itt most kicsit nekem levont az élmény értékéből. A másik számomra gyenge pontja, pont a vélt erőssége, azaz a mese-valóság párhuzam. Szép ez a (történet szerint) orosz eredetű népmese, és illik is ide, de valahogy nekem nélküle többet adott volna. Helyenként didaktikussá, szájbarágóssá tette. Ami viszont hozzátett, az a keserédes, melankolikus tobzódás, ami végigszántott ekéjével a deres sorokon.

Az utolsó szirom végül a szeret lett! Ott ért véget, és ütött arcul az epilógus, ahol elkezdett volna igazán érdekelni. Fainához hasonló irodalmi alakkal nem sokszor találkoztam. Talán, már megint csak az egyik szívem csücskét, a Sült zöld paradicsomot tudom példának hozni, és benne Idgie-t. Aki ugyanolyan öntörvényű, különösen ösztönös lény, mint Faina, akit szintén csak a minden vizet felkavaró szerelem képes (ideig-óráig és limitált mértékben) megváltoztatni. Nagyon szeretnék egy könyvet csak Faináról, a hóleányról, igaz akkor a misztikumból odaveszne egy kicsi, de roppant izgalmasnak tartanám a témát.

~ Értékelés:

Forrás

Négy csillag, és valahol mégis kedvenc-közeli... A hangulata, a megragadott erős pillanatai, a sorsok drámája bemászott a bőröm alá, a vége pedig nagyon megfájdította a szívemet... Hiányozni fog a világ, amit Eowyn Ivey teremtett!






 Kiadta: Gabo, 2013 
 Fordította: Bori Erzsébet 
 Eredeti cím: The Snow Child 
 Eredeti megjelenés: 2012 
 Terjedelem: 340 

Az olvasási kihívásomban, azt hiszem ez most egy kategóriát sem fed le, mégis azt mondom, ne hagyjátok ki! ;)

Egyszer már megfogadtam, hogy gyűjteni fogom az érdekes, meglepetésszerű, egyik könyvről a másikra átívelő témákat, képeket, szimbólumokat, most megint megpróbálkozom vele. Itt most, az előzőleg, a Máglyában feltűnt róka+lány szimbólum folytatódott! :)

Az írott szó, és a téli táj varázslata legyen veletek,
Miamona