Dragomán György: Máglya

 „A legfájdalmasabb történeteket csak úgy szabad elmondani, hogy aki hallja, azt érezze, hogy vele történt meg, az ő története.” 

Nem tudom ti hogy tapasztaljátok, de a 2016-os év eddig nekem nagyon drasztikusnak tűnik. Emberek, olyanok is, akik előtte félszegek voltak, most hirtelen, akár egyik pillanatról a másikra hoznak meg jelentős döntéseket, rengetegen költöznek, váltanak, változtatnak, az életükön, magukon... És még csak februárt írunk.

Még csak februárt írunk, de azt hiszem, az év leg-leg könyve hozzám talált! Legalábbis a léc most már magasan van. A Máglya  ugyanis egyszerűen belém égett! Ez a legjobb kifejezés rá.

 „Tűzről álmodom. Nem tudom, mi ég. Nagy, vörös lángokat látok, a hegyükről kormos füst száll fel, a tűz sercegve, sziszegve ropog, a lángok úgy zúgnak, mint a szél. Sötét van, csak a tűz világít, nem akarok odanézni, de nem tudom elfordítani a fejem, a lángokat kell néznem, a lángok mélyén fekete deszkákat és gerendákat látok, elszenesedett papírlapokat, a vörös parázsban valami sötét moccan, nem látom, mi az, nem tudom, mi az, nem akarom tudni, hogy mi az.” 

Főszereplőnk, az árván maradt Emma, az abigéli intézetis világból egyik pillanatról a másikra egy egészen másikba csöppen. Nagymama a legfurcsább, legcsodálatosabb, legutálatosabb és legimádatosabb ember is a világon. Gyűrűsujja körme koppantására változik körülöttük a világ. Életet lélegez be, s mágiát lehel ki. A fáskamra agyag őre csak ami rendületlen (egy ideig) e regényben. Minden más rendül, mozdul, változik. A világ odakint, és idebent. Mágikus realizmus a javából. Rendszerváltásba oltott gyermeki lélektani regény. Misztikumba menekülő felnőtt valóság. 

Nem tudtam, hogy egy férfi ember így beleláthat, ha akar, egy kamaszodó leány szívének minden rejtelmébe. Emma kezdetben félszegen nézegeti saját arcának képmását Nagymama zaccos kávéscsészéjének alján, aztán szépen ráérez családi örökségére, a mágia erejére. Nagymamával szavak nélkül, mozdulatokon keresztül is tökéletesen megértik egymást, és a kis tanonc gyorsan fejlődik, erejével ügyesen tanul meg bánni, és nem visszaélni. Közben pedig dőlt betűsen elé tárul, rá ömlik, s általa ránk is, a múlt, Nagymama múltja, amit Nagymama néha megkérdőjelez, hogy el kellene-e mondani, kiereszteni zsigerei palackjából, a végén pedig, megérezve igazi súlyát, helyenként kételybe fojtana, de érzi a dugót visszatenni nagy hiba lenne, s már nem is lehet... Szavai, melyeket egyenesen Emma halántékának szegez, célba értek. Emma ezáltal már nem csak szülei, de nagyszülei múltjának súlyát is kénytelen cipelni, feldolgozni. A túlvilágról vissza-visszajáró Nagypapa néha kézzel foghatóbb segítséget nyújt neki ebben.

 „A képzelt fájdalom úgy szúrja át a karod, mintha kötőtűt döftek volna belé, nem bírod ki, felkiáltasz, és akkor már egyszerre látod is, hogy egy hosszú tű átszúrja a karod, ezt most nem képzeled, ez nem a más emléke, hanem a sajátod, tényleg megtörtént, éppen csak nem veled, de ott voltál és láttad, hogy megtörténik, emlékszel. Éppen olyan hirtelen jut eszedbe minden, mint amilyen hirtelenséggel megértetted a férfi szavait, tudod már, hogy ki vagy, tudod, hogy mi történt veled, és azt is tudod, hogy mi történt a többiekkel, azokkal, akiket szerettél. Sikoltva szakad ki belőled a nevük, Anyuka, Apuka, Miklós, Bertuka, Bátykó, egyetlen hosszú kiáltásba forr össze, nem tudod abbahagyni, állsz ott, magad elé nyújtott kézzel, és a nevüket sikoltod újra és újra, tudod, hogy hiába, de azt is tudod, hogy nem fogod abbahagyni soha.” 

Utoljára ilyen – fejbe- mellbe- tarkón- és szíven vágó – élmény, Szabó Magda Katalin utcája volt. Illetve Szabó Magda úgy általában. Helyenként felrémlett Wass Albert, számomra örök érvényű írása, A funtineli boszorkány is. 


~ Értékelés:

Képek: Pinterest

Dragomán György egyenként kiveszi a zsigereimet. Az asztalra fekteti. Alaposan megvizsgálja, majd felém nyújtja őket. Itt van, nézd, mind a tiéd. Nem láttad még őket ilyen szögből? Hát most nézheted. Dragomán György Máglyája mágia. Mágikus. Mesés. Szabómagdai. Port szitál, lisztet hint, és körülötte kirajzolódnak Nagymama ráncai és bugyrai. Könyékig nyúlunk bele, és a recés fogazatú erszény-szája végigkaristolja a bőrünket, de mi csak túrunk és túrunk, keresünk és találunk, elhagyunk, majd újra találunk. Halogattam a Máglyát. Hogy miért, magam sem tudom. Ott a helye a valaha, igen, a valaha olvasott leg-legek között! Ott, Szabó Magda mellett kart kartba öltve! Olvastam pár kritikát, és vannak, akik A fehér király után csalódtak ebben a regényben. Én pedig A fehér királytól tartok akkor, de olvasni fogom, az már biztos!

~°°~_________________~°°~

 Kiadta: Magvető Kiadó, 2014-09 

 Terjedelem: 448 oldal 

Megrendelhető!

~°°~_________________~°°~

Kategóriák, amelyeket a könyv lefedhet a 

Miamona's Reading Challenge 2016 olvasási kihívásomon:

5. Made in Hungária
6. Borzongás

~°°~________________~°°~

Az írott szó, a lisztszitálás és a múlt is legyen veletek,
Miamona