2015. augusztus 29., szombat

Hangjegy jelentések: A boldogság fura bokra...

Minden kép forrása: saját
Alig két hónapja jelentettem be, hogy megtértem, hithű rocker lettem (haha), és a hangjegyekkel teletűzdelt úton vezetőimnek két Pásztort és három kedves barbie-t választottam. Gondoltam, hátha valaki kíváncsi rá, mi lett ebből a cserebogárból, hamvában holt hangaszál lett-e vagy szárnyakat bontva repdes még ma is...

Nem tudom melyiknek drukkoltatok jobban, ha egyáltalán érdekel(t) valakit, de a cserebogár mára szép, ivarérett példánnyá cseperedett, már ha mondunk ilyet egy cserebogárra... Az elmúlt három hónap alatt ugyanis 8 azaz nyolc Anna and the Barbies koncerten vagyok túl vagyis innen vagyis ennyivel vagyok gazdagabb, és azt kell mondanom, hogy igazi függő lettem! (Azóta már 11! :))

Májusban, amikor a szülinapomon  valami hirtelen felindulásból elkövetett húdenagyőrültséget akartam csinálni, párom közölte, hogy tőlem már az is az lenne, ha elmennék egy koncertre (nemnevet...:D), most meg már életem első 3 (!) fesztiválján is túl vagyok vagyis innen... A megtett kilométerek száma pedig kerekítve 800. Mennyi végtelenbe hajló 8-as... :) Merthogy amellett, hogy a pesti fellépésekre elmentünk, bizony szedtük a sátorfánkat, és belevágtunk Turistáskodj Pásztorékkal magánakciónkba, aminek keretében olyan hazai tájakra jutottunk el, amelyekre egyszer így vagy úgy talán mindenképp eljutottunk volna, de így összeköthettük a kellemest a még kellemesebbel. Így láthattunk narancsszínű holdat egy váci hangulatos kis panzió kertjében üldögélve, miközben lágyan zúzós-rockra dinnyét majszoltunk; körbegyalogolhattuk (na jó, nem, csak a lábaim úgy érezték) a festői szépségű Velencei-tavat, ahol Annáék verőfényes tűző napon is éppen annyira az utolsó húron tépték a szólót, mint máskor; pávatollas szobát elhagyva (pedig nem mondtam nekik semmit, eskü) haraphattunk bele az Országalmába vagy éppen lovagi erényekkel telve, Hobóra melegíthettünk...

A táj tehát változott, mint a forgószínpad, de a fellépők, a közönség és a lelkesedés maradt. Senkit nem akarok megsérteni, de kezdem megérteni a mélyen vallásos embereket. Valamiben, valakiben  vakon, feltétel nélkül hinni jó, nagyon jó. Nem akarom pátoszba sem fojtani a szavakat, de egy-egy koncert alkalmával olyan energiák röpködnek, cserélődnek, robbannak, hogy az ember csak győzi mindet jó mélyen magába szívni.

Be kell vallanom, nem értettem nálam ezt a nagy Pál Pásztorfordulást, keresni, kutatni és érteni akartam miért, miért pont ők, miért pont most? Közeli ismerőseim és rokonaim is csak egyre kérdezgették, Már megint Anna? Olyan furán néz ki, mit eszel rajta...  Én meg persze mondtam, hogy mindent. Szeretem. Ez van. Úgy látszik 10 évente esem szerelembe, de akkor az komoly! :) Nagymamám a legnagyobb kritikusom, ő csak annyit mondott, Ja, tudom, az az extrém nő a tévéből. Múltkor meg már a telefonba áradozott, hogy Te, az az Anna tényleg aranyos és okos is! Mondom neki, igen, Mamikám, miért, mi történt? Hááát, láttam a tévében, a Veronkának (Tóth Vera) segített főzni, és még azt is tudta merre kell helyesen vágni a húst !!! (A mami hosszú éveken át konyhafőnök volt Anna, úgyhogy ez tényleg dicséret, amit ráadásul nem osztogat bőszen!) Na de visszatérve megkezdett gondolatmenetemhez, hogy miért pont ők... A fesztiválok alkalmával, de külön is próbálkoztunk más koncertekkel is, és, ahogy azt sejteni lehet, mindenhol volt egy-egy jó, jó, de... Egyik sem jutott a szívemig. Valahol a dobhártyám és a gyomorszájam között kellemesen elegyedett a ritmussal. Azt láttam, hogy mindenkinek kell sok eszköz; szélgép, színpadon kigyulladó tüzek, közönséget lehengerelni akaró megszokott frázisok, de mögötte valahogy nem volt az az otthonos, örvénylő, mégis puhán csalogató mélység, ami magába szippantana (nem, semmi anyaghoz nem nyúltam, a legerősebb a rózsaszínen gyöngyöző fröccs volt :)). Persze most mondhatjátok, hogy de hiszen Annának is kellenek az eszközök, a furábbnál furább táncosok, jelmezek, maszkok, egyszóval a pacuha, de én valahogy ezeket sosem látomMármint külön. Én Annát látom. És Simit, Dávidot, Marcikát és Tomikát.
Meg a nagy, lüktető egészet. És ha Simi már hangol, még ha nem is látom, egyetlen beéneklésére dobom is el, ami a kezembe van és rohanok. És ha Dávid elmerengve nézelődve észreveszi, hogy lélekszakadva integetek neki, én a vadidegen, és szája két oldalról torpedózza füleit, és visszainteget, hogy szoknyája leng bele, akkor én már érzem, hogy jó, ez így jó, most olyan jó.:) Annáéknál én még kétszer nem hallottam ugyanazt a felvezető, ki- és feltöltő, átkötő szöveget  na persze, a gyere, si-kít-sáál, és társai kötelező elemek! , de hogy még fel se csendül a híres Kezdjetek el élni, s párommal lopva egymásra nézve már a szemünket törölgetjük (természetesen a felkavarodott portól!!!), arra szavak sincsenek... A kérdés még mindig, hogy miért ők. Nem tudom. De már nem is érdekel. A szívem a fülemmel ördögre kacsintva választott, és a szerelmet nem kell, nem is lehet magyarázni. Ami hiány nélkül mindenkiből árad a színpadon: szerénység, alázat, adni akarás, öröm. Love, peace, roc&roll! :D

Na jó, ne maradjanak ám ki a meghitt pillanatok se, ha nem unjátok még (ha igen, azt se bánom :P), hadd büszkélkedjek testközeli élményeimről is. Vác volt az első, ahol gyűjtöttem némi bátorságot és Anna elé álltam. Nagy izgalmamban semmi mást nem tudtam kinyögni, csak hogy Miamona, és ami következett... Hosszú percekig(nek) tűnő ölelés és köszönethegyek azért, mert leírtam, amit megéltem velük. Szóhoz nem jutottam, hiszen én mentem megköszönni... Örömtől pityeregve rappeltem az egyik számot hazafelé, amikor a fénybe érve párom hangos hahotába kezdett, ugyanis a puszik és ölelések hatására én is majdnem teljes harci díszfestékbe vonódtam. Emlékszem, sokáig nem mostam le. Tisztára, mint egy hülye kis csitri... :))) Azóta, ha van rá mód és alkalom, mindig megvárom Annáékat, legalább egy energiaáramoltató ölelés erejéig... Az meg, hogy az egyik fesztiválon, a tömegben pont az én másik felemet szúrta ki egy eléggé intimre sikeredett összebújás és fotó erejéig... Jó ízlése van, na! ;)

És hogy mi várható a folytatásban... Hallom a hírt, holnap itt a vég. Azaz itt kopogtat már az ősz, amikor is lelassul minden, a Pásztorok téli kunyhójukba vonulnak, hogy titkos értékmegőrzőkbe helyezzék új kincseiket, a szívem egy kicsit ólmos, de jól van ez így, a viszontlátás és hallás öröme új tavaszokat ígér! 

Szóval ti csak menjetek, mi majd virrasztunk! ;)

Addig is, ha igazán jót akartok magatoknak, és nem akartok lemaradni egy élményről sem, akkor katt ki katt! Én szóltam! :)

10 megjegyzés:

  1. Imádom!! <3 Örülök az élményeidnek és, hogy mostmár Te is rajongó vagy.Remélem egszer találkozunk személyesen! ;)
    (D.Á.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :))) Az vagyok bizony, ez már nem csak szalmaláng! :)) Én is remélem, minden esély megvan rá... ;)

      Törlés
  2. Szia! Nagyon magamra ismertem az írásodban. Én 19 és 3/4 évig úgy éltem az életem, hogy "Pfúj magyar zene, mi a fene az, szar, stb...". Aztán egy barátnőm meggyőzött, hogy menjek el egy koncertre. A legelső a MÜPÁ-s volt, még február végén. És szerelembe estem. Aznap reggel 9-kor kezdtem az egyetemen és este 7-ig bent voltam, hulla fáradtan érkeztem a MÜPÁ-hoz. Koncert közben pedig pörögtem, mint egy állat, pedig csak 3 számukat ismertem akkor (Gombóc, Játszanék veled, Márti dala). Azóta a koncert óta az összes budapestin ott vagyok, ki nem hagynék egyet sem. A család mindig ki van akadva, hogy "Már megint koncertre megyek?"... Igen, és Annáék lesznek azok, akiket sosem fogok megunni. Egyszerűen olyan energiák szabadulnak fel abban a másfél órában, hogy nem lehet leírni, megfogni. Minket a vizsgaidőszakban ez tartott életben, a koncertek gondolata, most is a Track közben próbáltam minél több energiát összeszedni. Woodstockon is lent voltam és annyira jó volt. Mindenki olyan közvetlen volt, és Anna kisfia igazán tündéri :) Plusz a szalmában fetrengve énekeltük a Lábat Lóbálvát, ülve a Márti dalát... Iszonyat jó élmény volt!
    Azt szeretem még a koncertekben, hogy ott az 5-től 70 éves korig minden generáció megtalálható, és amikor együtt ugrálunk a Nyuszikára a végén... Hát az valami hihetetlenül felszabadító!
    Eddig 7 budapesti koncerten voltam (a szigetre nem tudtam menni, ahhoz csóró vagyok :D ) és A 2 Woodstock-on. És alig várom a következőket.

    Az AATB visszaadta a hitem a magyar zenében, február vége óta több hazai muzsikát hallgatok, mint az eddigi életemben. Olyan bandákat fedeztem fel, akikről eddig nem is tudtam kb., hogy léteznek -legnagyobb sajnálatomra.

    Szóval ez az én rövidke és boldog történetem a zenekarról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ada! De jó ezt olvasni! :) Nekem eddig sem volt bajom a magyar zenével, csak valahogy megtartottam a négy fal közötti élménynek. Sokan mondják ezt a környezetemben, hogy szeretik ők a zenét, csak otthon, kint nagy a tömeg és a meleg és hangos, ami mind igaz, de hozzátartozik az élményhez. :)
      Ezt a "már megintet" én is megkapom több irányból, de úgy veszem észre, kezdik megszokni, sőt szólnak, ha új eseményt látnak. Volt, aki interjút, cikket küldött, és azt mondta, ő is megnézte/ elolvasta, és nahát, nem is gondolta... :)
      Igen, ugyanazokról az energiákról írunk, én most a Trackbe betegen mentem el (csak a főnököm ne olvassa :D), és bizony jobban lettem! :)
      A Sziget nekünk is kimaradt, ugyanígy anyagi megfontolásból, de legalább egyszer az életben szeretném megnézni milyen, és persze Anna-napon! :D
      A Woodstock pedig jövőre erősen tervben van. Fájó és egyben mosolygó szívvel néztem a képeket... :)
      Köszi, hogy írtál, és most nézem milyen jó kis vegyes blogod van! :) Majd csipegetek belőle. ;)

      Törlés
  3. Hát Mia, most nézzük a párommal a 2014-es jubileumi koncertet mert jövő héten jönnek hozzánk a kerületbe és gondoltam megnézzük mi ez, mert te is úgy beléjük zúgtál... Nos, ez überbrutálkurvajóóóóóóóóóó! mindent értek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igeeeen, köszeee!!!! :D Úgy sajnálom, hogy akkor én még nem... na de még mennyi lehet előttem! :) Pont most jöttünk haza egy verőfényes délután 3-as szétolvadós koncertjükről, és azt kell mondanom, a Szaharában is állnék víz nélkül (egy darabig :D)!
      Juj, majd számolj be, hogy üdvözölhetlek-e a klubban! :)

      Törlés
    2. Hát ha még nem is mindent, de vasárnap este már közelebb lesztek az igazsághoz... :-) Menjetek el, éljétek át, éljétek meg, kezdjetek el élni... :-) (tamatea)

      Törlés
    3. Jól mondod! Szabad a menés, a tánc, az ének, az élés, szabadesés! :)

      Törlés
  4. Szia Miamona! Roppant jól megfogalmaztad, hogy milyen érzéseket vált ki a zenekar az emberből. Én 3 és fél éve ismertem meg őket, és 2 és fél éve volt az első koncertélményem velük, s azóta sem tudtam leállni róluk... :-) Krasznahorkaváraljától Kiskunfélegyházáig, Szerencstől Balatonboglárig sokfelé megfordultam már a fellépéseiken, és ha a sors is úgy akarja most szombaton vár rám a huszonkettedik őrület. És igen, szívesen vennénk még egy pár hangjegy jelentést... Mert ahogy az ókori római mondás is tartja: aki az AATB-t és a könyveket szereti, rossz ember nem lehet. :-) (tamatea)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia tamatea! Köszönöm és örülök, ha mások húrjait is sikerült egy kicsit megpendítenem. :) Gratulálok ehhez a szép "teljesítményhez", remélem én is megérek még sok-sok évet és koncertet velük, akár Karakószörcsögtől Tölgyfapusztáig, este vagy délelőtt, fekve vagy állva, napsütésben vagy hóviharban, mert hihetetlen módon, de a hangulat és az élmény mindig ugyanolyan jó. Ha kiderül, hogy sokan vagyunk még velük turnézók, akár külön AATB busz is indulhatna. :D
      Időközönként mindenképpen jelentek majd róluk is, már most érzem, hogy a őszi akusztikus koncert egy olyan más élmény lesz, amit úgysem tudok majd magamban tartani. :)
      Addig is sok jó zenét és olvasást kívánok! :)

      Törlés