Egressy Zoltán: Szarvas a ködben

 „Milyen lehet felhőben menni, hideg? Mintha egy szellemben sétálnál?” 

Nő vagyok, túlélő.

Nő vagyok, és egy darabig kísérteni fog az esküvők gondolata. Meg a szarvasoké. A ködé. A derengésé.

Szarvas vagyok a ködben. Olvasó a ködben, homályban, lélekvesztő, sűrű erdőben, amelyet Egressy Zoltán teremtett. Majdnem eltévedtem benne, de talán még idejében kitaláltam...

Mátyás Anna harmincnégy éves. Félig már öreg, de félig még fiatal. Mindennapjait az élet három fő eseménye lengi körül: születés, esküvő, halál. Bár mindhárom így vagy úgy, kiemelkedő esemény, szinte földöntúli jelenség vagy csoda, teljesen hétköznapi dokumentumok tartoznak hozzá. Mátyás Anna egy irodában olykor mindháromról dönt. Ha befolyása nincs is, szerepe annál több. Ő leginkább esküvőket celebrál. Mint azon a napon is, amikor egyszerre több különös dolog történik. Meghívják egy esküvőre. Íratlan szabály, mint pultosnak az ital elfogadása, hogy anyakönyvvezető ne menjen lakodalomba. Az ő szerepe a gyűrű felhúzásnál, szülőköszöntésnél, aláírásnál, pezsgős koccintásnál és szép, boldog, új közös élet kívánásnál véget ér. Anna azonban ez alkalommal igent mond a szívélyes invitálásra. Talán az őszi színek és fények tehetnek róla. Talán Jócsajeszter, aki nem sokszor mond nemet, talán a bohém fülbevalók, vagy talán volt szerelme, aki most visszaköltözött a nő gondolataiba, és úgy tűnik, nem egy könnyen akarja (ismét) magára hagyni.

 „Évekig nyomtam el mindent, ami veled kapcsolatos, most felbukkantál, mert előhívtalak, de le akarom tenni minél előbb a terhet, amit jelentesz, nem tudok tovább élni ezzel a lappangó elintézetlenséggel. Csak úgy megy, ha elengedlek. El foglak, ez szilárd elhatározásom. Ezért éltem eddig, a mai napért, ezért bírtam ki, hogy végre rendesen végiggondoljalak; előítéletek, hamis képzetek nélkül. És hogy aztán tisztán és egyértelműen letehesselek.” 

Képek forrása: Pinterest

Szerettem a könyvet. Minden nyomasztás és lélekbújócska, -fogócska ellenére is. Vagy tán pont azért. Férfi tollból ritkán bontakozik ki jól női rejtelem, most úgy érzem, elég jól sikerült. Bár azonosulni nem mindig tudtam, mert én a maja horoszkóp szerint kígyó vagyok, nem szarvas, azért el tudtam hinni, hogy ilyen gondolatok is gyötrik a nőket. Bizonyos nőket. Olvasóként, csak sodródunk az eseményekkel, amelyek eleinte nem tűnnek súlyosnak, csak félreértettnek, eltúlzottnak, múló elme- és lelkiállapotnak. Aztán már magunk sem tudjuk mitől, kitől is kéne félni, csak érezzük, hogy bizony kellene...

 „Mennek, utaznak, haladnak, sodródnak az emberek valami aktuálisan fontosnak hitt célállomásra. A következő félórájukra koncentrálnak. De közben mesékben hisznek, rejtett kis fény pislákol bennük valahol mélyen, várnak, de mire várnak? Nem üvöltenek, csak szoronganak, látszólag békések, elfogadóak, minta valami megoldásnak úgyis jönnie kéne előbb-utóbb a problémáikra, mintha elintéződnének majd kívülről a dolgaik, ha meg mégse, ha sokáig nem, akkor előbb-utóbb horoszkópokba menekülnek, ezoterikus magazinokat kezdenek lapozgatni; valaki, valami mondja meg nekik, mi van.”  

A regényben nem is a történéseken van a hangsúly, pedig történnek érdekes, meglepő, megindító dolgok, hanem a belső folyamon, ami Anna belső monológján keresztül áramlik felénk. Szépen lassan tárulnak lelkének és múltjának bugyrai. Volt szerelmének címezve saját magának vall... Az egész életéről, szerelemről, munkáról, barátságról, félelmekről, tévelygésekről. Végig ott van a levegőben a veszély, és mi már nem tudjuk Annát nem félteni. Először másoktól, aztán saját magától... 

 „Próbálom magyarázgatni az életemet, ahogy mindenki, míg botorkál itt az ég alatt, igazolom magamat saját magam előtt nap mint nap, igyekszem az értelmemmel korrigálni, amit az érzelmeim elszarnak, megfejteni, mi miért történik, vagy mi miért nem.” 

~ Értékelés:

Erőteljes, sodró, hömpölygő élmény, borzongat a hideg, miközben verejték csorog a háton. Kell hozzá egy bizonyos hangulat, amiből, ha az ember kiesik, kicsit nehezebben talál vissza. Sokak unalmasnak, eseménytelennek aposztrofálhatják a történések látszólagos hiányát, mert főszereplőnk magába zár minket is, és csak néha ereszt ki, levegőt venni. A nyelvezet szépirodalmi hullámaiba néha odabasz egy-egy erős sodrás, olyankor csak hápogunk, majd haladunk tovább. Hogy mire megy ki a helyenként véresen komoly játék, idejekorán sejthető, de így legalább jobban meg tudunk figyelni apró mozzanatokat, gesztusokat, elhintett félmondatokat. Erős kezdés volt ez, szerintem még próbálkozom, például a Százezer eperfával, aztán majd meglátjuk, mint szarvast a ködben...

A könyvet köszönöm a Európa Kiadónak!

Cserkésszétek be ti is a vadat, például innen.

A nyomokból is olvashattok, például itt.

Kirándultunk egyet, a szarvas, a köd, meg én. :)

A maja horoszkópotok, a belső hangjaitok, a szarvasok és a köd legyen veletek,

Miamona