Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

 „– Én minden történetet szeretek. Szerintem nincs elejük, sem végük. Ezért szeretem őket. Túlélik az embert. A múlandóságban csak a történetek tartanak örökké.” 

Bár még a múlt évben fejeztem be a könyvet (azaz tegnap :)), mégis stílusos és ironikus felütése az új évnek, az új időszámításnak. Úgy voltam vele, hogy olyan nagy meglepetés idén tavaly már nem érhet, és a toplista nagyjából összeállt a fejemben, legalábbis ami az elejét illeti, és akkor jött Az idő bolondjai, hogy jól felülírja… Hogy mennyire, az nemsokára kiderül majd az 2015-ös összegző bejegyzésből. :)

Az idő. Erről az egyszerű, ám végtelenül összetett bestiáról szól Benyák Zoltán könyve. Az időről, amiből mindig a legkevesebb van, ami olykor túl hosszúnak, máskor túl rövidnek tűnik, de természetesen sosem egyezve az igényekkel. Az időről, ami kegyes és kegyetlen egyaránt. Ami olyan, mint a szél, nem látjuk, csak hátrahagyott nyomai árulkodnak róla. Magunkon érezzük marcangoló fogát, másokon látjuk rút keze nyomát. Az idő majd eldönti. Az idő majd meg- és begyógyítja, megszépíti. Idővel kiderül… 
És szól még Az idő sokszínű bolondjairól. A cselekmény sok apró, de kiemelten három fő karakter szőtte szálon fut:

~ 1. Tac Lachensky órásmester, aki nem biztos, hogy annak készült, de a sors, akit az apjának is nevezhetnénk gondoskodott róla, hogy két lábon járó óramű váljék belőle is.

~ 2. Mimi Lafarge – A lány, akit csúnyán megviccelt az idő, bocsánat Az Idő, és egy különös, ritka betegség miatt hétszer olyan gyorsan öregszik, mint egy átlagember.

~ 3. Manfred – Az örökifjú, aki nyakában különös homokot rejtő szütyőjével járja örökös keringőjét a kígyó- és homokszemű titokzatos, kalapos, megbabonázó Nővel.

Forrás: we♥it

Az ő idejük hullik, pereg, kavarog ebben a fantasztikusan különleges homokórában, amit Benyák Zoltán órásmester precíz pontossággal, logikával és bőrünk alá mászó hangulattal tervezett.

Forrás: Pinterest

A szerző nevével először a Csavargók dalát olvasva találkoztam tavaly, aminek témája elrettentett volna, ám stílusa, nyelvezete, szereplői a lapokhoz bilincseltek. Mesébe illő, mégis vérfagyasztó, gyomor- és szívforgató realizmusa meggyőzött róla, hogy olvasnom kell még tőle. Annyit tudtam, hogy Az idő bolondjai az általam nem olyan gyakran keresett fantasy(sabb) vonalat követi, ám úgy voltam vele, hogy ezzel a  stílussal és hanggal könnyen levehet a lábamról. Nos, végül a lábamról nem vett le. Nem. Lesöpört, -döntött, kigáncsolt, padlóhoz szegezett, és fel se engedett addig állni, míg minden egyes homokszemet végig nem pergettem. Azt kell mondjam, hogy ha ez a könyv egy külföldi szerző pennájából ugrik elő, szerintem már best-zeller lenne és a hollywoodi rendezők egymás bokáját taposnák a megfilmesítés elsőségéért. Aki kicsit is rajong a műfajért, mellette a szépirodalmian igényes, költőien megfogalmazott nyelvezetért, gondolatokért, annak ez a mű kötelező!

 „Hinned kell, hogy holnap is itt leszel, hogy megéri álmodozni, hinni, remélni, bankban gyűjteni a pénzed, meg órákat javítani. Ezzel a legtöbben meg is nyugszanak. Az Úr éppen csak azt felejtette, el, hogy ha a koponyádba rak egy órát, majd közli, hogy egyszer, talán nem is olyan sokára csörögni fog, hangosan és fájdalmasan, azután indulni kell, akkor ez biztosan az őrületbe kergeti ennek az órának a viselőjét.”  

A különös, furcsa, mégis teljesen hétköznapi szigettel az alaphangulat már megalapozott. Egy andalító mesébe csöppenünk, ahol valami furmányos csavar megakasztja a fogaskerekek megszokott menetét. Szeptember tizenhetedikén, hat óra harminckor Szent Kron szigetén megáll az idő.  A kora őszi lemenő nap fényébe dermed a város és az olvasó is. A le nem nyugvó nap azonban hiába süti az arcunk, ahogy lépkedünk a megkopott macskaköveken, egyre szorosabbra húznánk magunkon a kabátot, kezünket pedig egyre mélyebbre temetjük zsebünkbe, ahonnan különleges dolgok kerülhetnek elő...

 A kezdetben felnőtteknek szánt tündérmese annyi realizmussal van átitatva, hogy akár minden szava igaz is lehetne. Aztán már nincs visszaút, és elkezd szippantani a mélység, amiben felkavaró emberi drámák karistolnak minden arra tévedőt. A tündérmese helyenként akár pszichotrillerbe, lelket rojtozó, fojtogató drámába csap át.

 „Láttam az időt. Láttam a hideg, érinthetetlen hüllőtestét. Eliszkol, kicsúszik bármilyen erős marokból, megszökik a legügyesebb ujjak elől is. A szeme sárga, akár a homok, nevet rám, mint örök a múlandóra.Az idő egy kígyó a sivatagban. Tekereg, fogának zöld mérgéből lesz az ételen a penész. Minden sziszegése egy évszázadig tart. Leheletéből érik a sivatagi szél, ami elsöpör mindent az útjából.” 

~ Értékelés

„E könyvben töltött időnk emlékére.” 

Kedvenc lett! Benyák Zoltán műve, bevallottan markolni próbál valamit a megfoghatatlanból, és bár valóban Az Idő, mint olyan, e lapok segítségével is csak átfolyik az ujjaink között, ha figyelmesen vizsgáljuk üres tenyerünket, némi csillogás észrevehető, mint a homok finom, ott ragadt szemcséi. Egy biztos, a könyv olvasása szerencsére semmiképp nem volt elvesztegetett idő. Márpedig olvasása után egy ideig egy kicsit talán máshogy nézünk a csalfa, fukar, néha mégis gyógyító, különös szemű Nőre.

A könyvvel magamat leptem meg karácsonyra, mert megérdemlem:), a szerző pedig meglepett kedves szavaival és aláírásával, melyet ezúton is köszönök! Rendeljétek meg ti is közvetlenül a Grafoman Kiadótól ezt a nem csak, de szemet is jócskán gyönyörködtető élményt ti is! 


~ Figyelem! A könyv néhány példány erejéig megvásárolható csak a kiadótól. Erről bővebben érdeklődni, a grafomankiado@gmail.com email címen tudtok. 

~ Itt pedig bele is olvashattok a könyvbe.

Kiadta: Grafoman, 2013 

Terjedelem: 324 oldal

A szegedi óratorony, ahogy mi láttuk pár éve...