Témázunk: Te az enyém, én a tied!

E havi Témánk az „Örök kedvencek – azaz mit olvasunk rongyosra?” 

Az én válaszom erre kapásból az lenne, hogy semmit! :D De ez hazugság lenne, mert Markus Zusaktól A könyvtolvajt már újraolvastam. Imádtam angolul, és amikor jött a film felelevenítettem magyarul. Szerelem volt és az is maradt. Etttől eltekintve azonban, szinte már magamat is zavaró bigott módon azt vallom, amit már pont az egyik témázás kapcsán le is írtam, hogy túl sok könyv, túl kevés idő, ezért sajnos negatív kapcsolatom alakult ki egy-egy könyv újraolvasásának gondolatával. De nem csak az időtényező a ludas, hanem az is, hogy én bizony csak azokat a műveket olvasnám újra, amelyeket nemes egyszerűséggel életem könyveinek hívok. Ők azok, akiktől annyit és olyan élményt kaptam, ami, bár biztosan megkopik, mégis egész életemen át elkísér. És máris itt a fékező tényező, az alig leküzdhető újraolvasás vágyát máris egy nagy furkós bottal jól kupán vágja a kérdés, mi lesz, ha másodszor (harmadszor, ikszedszer) nem nyújtja ugyanazt az élményt, intenzitást, érzelmi fokot? Tovább megyek, mi lesz, ha pont az ellenkezőjét nyújtja, vagy csak simán leesik szememről a rózsaszín szemüveg, és kiszeretek belőle? Mondhatnátok, hogy akkor nem bízom magamban eléggé, és lehet is benne valami, de az ilyen kincseket félti az ember, nem akarja, hogy átírják, vagy megfosszák tőle.

Persze, ha nincs próba, akkor cseresznye sincsen, és én bizony nagyon szeretem, ha piroslik és roppan! Minden saját magamat (lehet, hogy abszolút feleslegesen) korlátozó elv ellenére is vannak olyan könyvek, amelyeket már most, sőt az olvasás pillanatában tudom, hogy újra akarom és (talán) fogom olvasni! Hogy melyek ezek, megpróbálom összeszedni, attól tartok a teljesség leghalványabb igénye nélkül...

David Benioff: Tolvajok tele – Az utolsó mondat után visszaugrottam az első fejezetre – ha ezt a könyvet olvassátok, javaslom ti is tegyétek ezt, mert teljesen új színt ad neki – és utána bizony nehezen álltam meg, hogy abbahagyjam. Pont otthon voltam, így ha jól emlékszem két nap alatt tettem magamévá az intenzíven képi élményt, és biztos vagyok benne, hogy egyszer majd szeretném újra. Itt nincsenek félelmeim, hisz ennél elsősorban a történet fogott meg, az meg gyanítom, hogy újra elvarázsolna. J Khm, csak úgy üzenem Hollywood, hogy hatásos motiváció lenne az újraolvasásra, ha jönne a filmecske is! Just sayin... ;)

Kockázati fok: 1 megkeresendő tojás az 5ből – Gyere csak, jó lesz ez...

Kathryn Stockett: A segítség – Angolul olvastam még 2012 tavaszán, aztán akkoriban pont valami blog-bojkottos korszakomat éltem, így bejegyzés nem született, amit azóta is sajnálok. Később láttam a filmet, az is tetszett, és mostanában, mivel agyilag nap, mint nap le vagyok terhelve, elkezdtem vágyni némi könnyedség után, így villant belém a könyv hangualta, lehet, hogy a közeljövőben megpróbálkozom vele magyarul is. :) Kockázati fok: 2 szabadon heverő vécészécse az 5ből – Szabad az út, csak jó kocsit stoppolj...

Joanne Harris: Ötnegyednarancs – Ezt követően nyáron olvastam talán az eddigi legintenzívebb és komorabb Harrisemet, aminek a hangulata szó szerint beköltözött a bőröm alá, és hiánya majdhogynem fizikai fájdalmat okozott. Érdekes, itt meg jól elnyújtottam az olvasást, több mint két héten át napi keveset haladtam, de elég volt hozzá, hogy maradandó legyen, és valamikor egyszer majd ha már végigértem a földkereség összes könyvén újrázzak vele. Itt már a történet és a hangulat is nagyon fontos, hogy kéz a kézben járjon...

Kockázati fok: 3 rothadó narancs az 5-ből – Indulj meg, de vigyázz hová lépsz...

Wass Albert: A funtineli boszorkány – Talán a legősibb lüktetésű mű, amit valaha is olvastam, tele zajló, sikamló, kegyetlen, gyönyörű élettel. Egy tömött villamoson, metrón nem biztos, hogy kellőképpen el lehet merülni benne. Úgy hiszem idő, alkalom és hangulat szükségeltetik hozzá. De szeretnék újra megindulni vele a Maroson fölfele. Nagyon szeretnék...

Kockázati fok: 3 és fél magányosan lüktető kunyhó az 5-ből – Csak akkor kezdj bele, „Ha már nagyon vágyódsz a szép után, s arra, hogy elfeledhessed az embereket...” 

Mette Jakobsen: Minou szigete – A könyv, ami elvarázsolt, felnőtteknek, tüskékkel és buktatókkal épített tündérmeséjébe repített, fentről mutatta meg a hópelyhek kavargását, majd együtt zuhantunk az emberek ólmába. Ennél a történetnél azt érzem, hogy ha másodszorra nem tetszene, nem lenne ugyanaz az elbűvölten letaglózó hatás, akkor egész egyszerűen saját magamban csalódnék hatalmasat. De erre valamiért kevés esélyt érzek. :)

Kockázati fok: 4 pávás csésze az 5-ből – Egyedül mész, de tudni fogod mi a helyes írány...

Anna gavalda: Édes életünk – Na itt már bevallom, félek. Ez az az írás, ami jókor kapott el. Életkor és életszakasz specifikus, aktuális érzésekkel, belső vívódásokkal, konfliktusokkal, a kezembe harapok, hogy fel ne ordítsak hangosan ez annyira igazakkal. Velőbe mart, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy vajon tíz év múlva is marna-e... Vagy talán, mivel az emlék már adott, így kiválthatja ugyanazt a hatást...? Egyelőre nem tudom, de azt hiszem, szeretném letesztelni, még akkor is, ha kockázatokkal jár. Legfeljebb majd megkérdezem a könyvszerészemet, vagy legyintek, és azt mondom de csacska voltam...

Kockázati fok: 5 padlón zokogás az 5-ből – Te tudod, de egyedül mész, meglátjuk, hogy hova érsz...

 Alessandro Baricco: bármi... – De tényleg, tőle a max pontosokat jó lenne elővenni, de ha csak egyet mondhatok, akkor kilencszáz lesz belőle, vagyis Novecento!

Kockázati fok: Nem érdekel! :)

Szabó Magda: bármi... – De tényleg, tőle a max pontosokat jó lenne elővenni, de ha csak egyet mondhatok, akkor óóó, ne már, hogy csak egyet mondhatok, de akkor óóó Ókút!

Kockázati fok: Nem érdekel! :)

Alice Walker: Kedves Jóisten – Nem igazi újraolvasás, vallomással tartozom, olvasottnak jelöltem már rég, mivel szigorlatra kötelező volt, és bár időm nem volt az egész könyvre, annyi részt és elemzést és mindenfélét olvastam belőle és róla, hogy olvasásközeli élményt nyújtott, de szeretném egyszer minden muszájtól mentesen, szabadon is egészben átélni.

Kockázati fok: nem prediktálható

Harry Potter, dö hól sorozat! – Ez az a kategória, amivel évente eljátszadozom gondolatban, de tudom sejtem, hogy sose fog bekövetkezni. Három kerek hónapba telt végigérni a hét köteten, ami egy óriási és felejthetetlen utazás marad, de tudom, ha egyszer elkezdeném, nem lenne megállás, mert félig újraolvasás nem újraolvasás, és még előttem az egész Moning mindenség is, ugye nem kell többet mondanom... :D

Kockázati fok: Nem besorolható seprűtípus és méret – Plátói vágyakozás

Képek forrása: Pinterest

Legyen ennyi elég – intem meg magamat, hiszen ahhoz képest, hogy az elején kijelentettem, márpedig nem szokásom újraolvasni, túl sok könyv ez már így is. Nem mintha könyvből létezne ez a mennyiság... :) Radaromat élesen tartom, ha jön az inger igyekszem nem (ennyire makacsul) ellenállni.

Most pedig gyertek, tartsatok vele, olvassuk el bloggertársaim kikkel/mikkel kötöttek élethosszig tartó szoros köteléket:

~PuPilla
~Nima 
~Ilweran 
~Anaria

Csatlakozni most is ér! ;) Mint ahogy meg is tették eddig: 

Bubu | Reea | Bill | Andi 

Korábbi Témázások