2015. május 1., péntek

Guus Kuijer: Minden dolgok könyve



 „– Tulajdonképpen mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – kérdezte. 
– Boldog – felete Thomas. – Boldog szeretnék lenni.” 

Minden maradandó olvasásnak, legalábbis a legtöbbnek van valami története. Ennek a kis könyvecskének esetemben annyi, hogy kedves barátosném és bloggerinatársam PuPilla üzenetet küldött, mely üzenet ennyi volt: Minden dolgok könyve  kell neked! Én hittem neki, így azonnal be is szereztem. És milyen jól tettem, mert egy újabb kincseskönyvvel bővült a repertoárom.

Szeretem az olyan könyveket, amik nem akarnak többek lenni, mint amik. Amelyek megmutatják, hogy a világ legegyszerűbb dolgai a legösszetettebbek. Hogy a hétköznapok és hétköznapi dolgok a legboldogabb és legszomorúbb események otthona. Hogy szeretni kell, és szeretve lenni jó, és hogy ennek az ellentéte okozza a világ minden baját. Thomas csak egy kisfiú, s mint olyan, a szíve, füle, szeme még nyitva a világra, érzékenyen kitéve minden esőnek és tíz csapásnak. Thomasnak vannak álmai, vágyai, félelmei és reményei. Otthona, testvére, szülei. Egy erősen gyenge apja, aki gyengesége erejét túlontúl kimutatja, és amit Thomas bár tudva nem tud, hogy nem így kéne lennie, érzi. Gondolatok és képek futnak szeme elé, a bratyizó Jézusról, aki őszintén elmondja mennyire unja már a keresztre feszítős hacacárét, és hogy bizony neki sem volt könnyű az apjával, hisz hajthatatlan az öreg. Az angyalok pedig, valahányszor elcsattan a Földön egy pofon vagy gonosz megnyilvánulás sírnak vigasztalhatatlanul – egyébként mind reménytelenül szerelmesek Thomasba, de esélyük sosem lehet, mert tökéletlenek a maguk tökéletességével , könnyeikkel pedig elárasztják a Jan van Eyck utcát, és nem csak azt... Rendőrök jönnek a „kollaboráns” szomszédokért, ajtók, szívek zárulnak, majd nyílnak újra, lelőtt férjek emlékei bolyongnak az utcakövek között.


Saját fotó

Egyszóval zajlik az élet, a maga cseppet sem idilli, ámde (olykor sajnos) megszokottan kitaposott medrében. Thomas pedig próbál fennmaradni a víz felszínén, gyermeki tisztasága fejét még kint tartja a habokból, értelme, napról napra gyomrában nehezedő vízilóként dagonyázó felismerései és ráeszmélései azonban ólomként húzzák a mélybe. Kicsi szíve érzi és érti már mi a különbség jó és rossz között, értékítélete erős burokként öleli körbe, apja és egyes felnőttek azonban mást mondanak, másként vélekednek, gyerek legyen a talpán, aki dönteni tud. Pedig egy kilencéves kisfiúnak nem kéne még döntenie az élet dolgairól, csupán annyi dolga lenne, hogy eldöntse melyik tollal akarja írni a házi feladatát, melyik barátjának dobja a labdát legközelebb. Thomas azonban mérlegre pakolja sorban a súlyokat. Olyan súlyokat, melyek miatt és felett férfiak ölre mennek (vagy épp a feleségüknek), melyek miatt és felett forrongnak, háborút vívnak... Thomas meg csak emeli a szatyrokat, amelyek hol nehezebbek, hol könnyebbek, attól függően milyen zene zúg a fülében. A hegedűk a kedvencei, velük minden egy picit könnyebb.


 „És tudod, mivel kezdődik a boldogság? Azzal, hogy megtanulsz nem félni.“ 
Saját fotó
A könyvecske, ami úgy fogyott el kezeim közül, mint a pergő homok, „magasfeszültségű” emblémával van ellátva, mely emblémát ezek után szándékosan keresni fogom a Kolibri könyvein. Húsba vágó, szívfacsaró történeteket jelölnek, kényes témákat, amelyekről beszélni szabad, érdemes, sőt kell, már a zsengébb korosztállyal is. Thomas története szól vallásról, családról, és ami a behúzott függönyök mögött sem kéne, hogy történjen, de történik, bántalmazásról, bigott, tartalom nélküli vak, eszközként használt hitről, magányról, félelmekről, különcségről, boszorkányságról, testi-lelki fogyatékosságról. Ha lenne gyermekem, biztos adnék a kezébe ilyen könyveket is, főleg, ha abban a korban van, amikor ezeket a dolgokat már érzékeli, észreveszi, de még nem tudja hová tenni.


~ Értékelés 




Kedves kedvenc lett ebből a nyúlfarknyi kis történetből, ami nem csak a Minden dolgok, de minden korosztály mindenkori könyve is lehet. Olyan klasszikusok mellé sorolnám az élményt, mint Michael Ende Momója, ami legnagyobb örömömre a mai napig vezeti a bejegyzéseim olvasottsági listáját, de megemlíthetném Eric-Emmanuel Schmitt:  Ibrahim úr és a Korán virágait, vagy Mette Jakobsen: Minou szigetének szintén feledhetetlenül kedves kedvenc történetét. Mindazoknak ajánlom, akik vágynak egy parányi szeretetbonbonra, egy csepp emberségre a rohanó, sokszor nem emberséges arcát mutató világban.



Kedvenc szereplő Thomas mellett: Van Amersfoort néni, a boszorkány
Kép forrása



Forrás
A telitalálatos  ajánlást köszönöm PuPillának!
A könyvet és kiemelkedő élményt köszönöm a Libri Kiadónak!
Ti se féljetek magasfeszültségbe nyúlni például innen!

Beleolvashattok itt
Szerzővel kapcsolatos információk, díjak itt

 Kiadta: Kolibri, 2014 
 Fordította: Wekerle Szabolcs 
 Eredeti cím: Het boek van alle dingen 
 Eredeti megjelenés éve: 2004 
 Terjedelem: 128 oldal 









3 megjegyzés:

  1. Szuper posztot írtál, és ha tudnád, hogy örülök, hogy nálad is ennyire betalált! :) <3 Villámgyorsan megfogadtad az ajánlásomat, tényleg azonnal beszerezted és elolvastad, melengeti a kis szívemet! :) De látod, nem hiába voltam ilyen erőteljes, hogy ez neked márpedig kell! :) És úgy örülök, hogy te is ezekhez a klasszikus szép Momós könyvekhez mérted.
    A kép zseniális!
    A magasfeszültségűek közül vettem a Váltságdíj nélkült a feszten, ha akarod majd kölcsönadom, bár még én se olvastam, és kicsit más jellegűnek tűnik, mint ez, de biztos jó lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg a Max is magafeszkós, most jövök rá.

      Törlés
    2. Ó, igen, minden érdekel, ami magasfeszkós! :) Eszembe jutott, bár a bejegyzésből kimaradt, de utoljára pont ilyen élmény az Óceán az út végén volt, aminél azt mondtad, hogy nekem ez kell, én meg másnap mentem és megvettem. :) Azóta a Sommer urat is elolvastam, és tényleg ez a kategória, majd nemsokára írok arról is. :)

      Törlés