Szabó T. Anna: Senki madara

„Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy árva juhászfiú. Ott élt a pusztán, ahol fényből van a firmamentum, szabadon suhog a szél, és az ég meg a föld egyforma széles. Nem volt neki a világon semmije-senkije, csak egy kis fekete, csillagszemű kutyája, Uccu nevezetű. (...) Azt beszélték erről a fiúról, hogy ért az állatok nyelvén és minden teremtményt meg tud gyógyítani.”  

Mind senkié vagyunk. Egymás karjaiba simuló, egymás arcába mosolygó valakik, akik senkié. A nemmel nem taszítunk, a nemmel alakítunk. Magunkból, magunknak, magunkat. Haldoklunk egymás fogságában, közben akarunk is, nem is menni, szállni a darvakkal. Csak egy részünk akar. A vérpiros hajtűnk, mely könnyen megsebzi múló, alakuló vágyaink, s mi inkább eladjuk, vagy bársonydobozba rejtjük.

Számomra erről (is) szól Szabó T. Anna Kyoko prózája, mely igazából rím nélküli vers, sőt, olvasás után a rímeket is beleálmodom. Tátos, aki táltos együtt lüktet a Föld szavával, sóhajával, lát és érez embert, állatot, holtat s a kettő között imbolygót. Megbabonázva figyeli minden évben a kecses darvak táncát, ám egy télen, a kecsesek között feltűnik, kiviláglik egy még kecsesebb, hófehér példány, tűzpiros folttal a feje búbján. Tátosban feléled az ősi, birtoklási vágy, mely vonzza a madárhoz. Megszabadítja a szárnyalót kötelékeitől, s közben a legsúlyosabb béklyóval ruházza fel; a szeretet, jobban mondva szerelem földön tartó erejével. 

Tori esténként kedvesen mosolyog, meleg étellel várja haza Tátost, éjjelente odaadó és magának is elvevő lüktetéssel öleli a fiút, nappal azonban, midőn táncát lejti, először hóban, majd papíron, senkivel akar lenni. Nem egyedül. Senkivel. 
Magyar és japán népmesei világtalálkozó zajlik a két ifjú egy évet felölelő, ha akarom valós, ha akarom magányosan vágyakozást párálló történetében, amely szól vágyról, szerelemről, féltésről, birtoklásról és elengedésről. Nem éppen kamaszoknak való téma, hisz a felnőttek is talán holtig tanulják művészetét. Szabó T. Anna el is ismeri, hogy az eredeti felkérés, mely szerint japán hagyományból teremtsen magyar mesét, magyar gyerekeknek, nem egészen valósult meg, hozzá kell tennem, hogy az én, és úgy gondolom még sok felnőtt legnagyobb örömére. 

Csak az ismétlődő változás az állandó. Hogy, ha serken az új fű, el kell hagyni a füstszagú, hűen melegítő kunyhót és akolt, és ha táncol az első hó, vissza kell térni. Télen olyan, mintha a nyarat álomból szőttük volna, nyáron meg a tél tűnik csak párolgó képzeletnek. Az életünk végén nem tudhatjuk, nem álmodtunk-e, részlet és érzésgazdagon, élethűen, mely esetben az élet is csak álomhű. Tátos, az árva juhászfiú vajon csak álmodott magának egy Torit, akinek olyan bugyraiba merészkedett, ahol már felmondott saját képzelete, vagy vajon valahol távol, egy villanyfényes nagyvárosban éppen hogy Tori álmodott magának mélyen lélegző szabad teret, benne egy juhászfiúval. Esetleg két sóhaj kiszállt az ablakon, és valahol, térben és időben összemosta őket a tavaszi szél. A tavaszi szél, akit Szabó T. Annának is nevezhetünk. 

Legszebb momentum, és legnehezebb az életben, azt mondani a másiknak, hogy „megértelek”, amikor pedig megértésről szó sincs. Távolról sem értjük mit miért tesz a másik, ilyenkor a „megértelek” annyit tesz, a leghalványabb sejtésem sincs, de elfogadom. Legalábbis megpróbálom elfogadni és együtt élni vele. A másik pedig, szárnyak és a repülés legcsekélyebb képessége nélkül hozzásegíteni a másikat a repüléshez. A harmadik pedig, saját titkainkat tiszteletbe tartani. Éppannyira fontos, mint másokét, és itt is van mit (magunk ellen) véteni...

~ Értékelés: 

Első látásra szerelem lett ez a magyar és japán népi hagyományokon alapuló csodálatos, vasárnap reggelt betöltő mese, ami súlyos témákat hajtogat ezer darumadárba; melyben benne rejlik a költő(nő)i hitvallás életről, szerelemről, titokzatosan magányos alkotásról, sőt két alkotó közös mégis egyedüli életéről. Bariccói szálakat penget, magyar nyelvi gyönyörűséges burjánzással, Rofusz Kinga (nem csak) szemet gyönyörködtető illusztrációival.  Az írónő saját szavaival élve, a könyv és élmény „egyszerre volt földön járó és égre vágyó, libegő láng és fodrozó víz, e világi test és másvilági lélek.” 

Kiadta: Magvető, 2015

Illusztráció: Rófusz Kinga

Terjedelem: 56 oldal

Megrendelhető 

Librarius cikk

Könyvbemutató

Fotók: saját