Témázunk: Ha én ezt a klubban elmesélem...

E hónapban anekdotázunk. Minden és bármi, ami könyvekkel kicsit is kapcsolatos, és megér egy misét Témázást... Különös kalandok, veszélyes vagy éppen vicces könyvbeszerzések... Bár ez lenne az én igazi asztalom, mégis leblokkoltam elsőre. Legtöbbször itthon szeretek olvasni, a kanapén meg olyan sok kaland nem éri betűs-lapos barátaimat. :) Aztán az első, ami eszembe jutott igencsak pironkodtató, és nem is volt egyedül... 

Egyszer volt, hol nem volt, annyi biztos csak, hogy volt... az én drága nagyszüleimnek (a Pestimamának és Pestipapának) egy kis tanyája szép, zöld környezetben, roppanós cseresznyével, szúrós-savanyú egressel, részeges Viliszomszéddal, éjjelente olyan sötét szobával, amilyen tökéletes, mindent beborító, álmot hozó sötétséget azóta se találok, két fa közé kifeszített hintával, hangos, vidám füttyszóval, egyszer meg fej nélkül szaladgáló kacsával... Nyári, perzselő napokon, amikor az ebéd kirotyogta magát a gázon, és mindenki jóllakva szuszogott, az volt a szokás, hogy bevonultunk a kellemesen hűvös belsőszobába, elheveredtünk, és jóllakott pocakunkra könyvet emeltünk. 

Itt történt, hogy az akkor még kisiskolás Miamona felfedezett valamit a könyvespolcon elrejtve, amit nem kellett volna. Bizony, egy pornómagazint. Olyasfélét, amit ma már csak szoft-erotikusnak (se) neveznének talán, de akkoriban bőven elég volt az én kislányos szemmeresztgetésemhez. Így alakult, hogy a nagyméretű meséskönyv, aminek bevallom, nem emlékszem a címére, álcaként funkcionált. Szépen belerejtettem a képes újságot, és míg rokonaim azt gondolták, nézd már hogy kipirult ez a kis angyal az izgalmas meséktől, addig én az emberi természettel, anatómiával és ösztönökkel incselkedtem. A következő évben aztán újra megtaláltam – persze, hisz akkor már én rejtettem el –, azonban már elavultnak tartottam... Az azt követő nyárra aztán el is tűnt, de nem bántam, szívesen tértem vissza a mesekönyvhöz... A könyvek álcafunkciója azonban velem maradt, tankönyvbe, kötelezőbe bőszen rejtettem Bravo magazintól, titkos levelekig mindent. 

Második, immár komolyabb ismerkedésem (még mindig) a lapokba rejtett erotikával, Stella Linden: Szégyentelen című kis könyve volt, amit nagymamám csipketerítővel, eozin gyíkokkal és zsolnay kisnyulakkal tarkított (álcázott) könyvespolcán találtam, már akkor félig szétesett állapotban (bocs, mama!). Mondanom sem kell, nagyon nagy király lettem vele gimi alsóban, mindenkinél végigjárt, míg végül tényleg szó szerint darabokban kaptam vissza, de nem bántam. :) Ugyancsak nagymama polcán akadtam még később O történetére, aminek borítója inkább takarta egy apáca szent életének elbeszélését, mint szegény, szexrabszolgának eladott O-ét. A műfaj nem lett a kedvencem, azóta se olvastam még csak hasonlót sem, de a világról és benne élőkről alkotott képemet igencsak kitágították eme korai élmények...

Nagyon bánom, és nem igazán értem hogyan, miért alakult így, de gyerekkoromban nagyon keveset olvastam. Ezért aztán alig győzöm manapság bepótolni mindazt, ami kimaradt... A szokásos mesék persze megvoltak, kaptam is könyveket, nem is keveset, de akkoriban valahogy még nem tudtam, hogy könyvmoly vagyok... Ráadásul mindig csak az erőltetős szöveg ment, hogy miért nem olvasol, nézd meg más kislány mennyit olvas, de mögöttes támogatás, vagy könyvajánlás nem igen érkezett. A nézd meg más kislány kezdetű mondatokkal pedig a világból ki lehetett kergetni, így mindinkább dölyfösen dacoltam csak. (Bezzeg ma egyébként, ugyanabból a szájból meg azt kapom, hogy te mindig csak olvasol... :D) Engem úgy, hogy is mondjam, időnként mindig elővett az olvasás vágya, de mindig csak olyankor, amikor épp nem volt terítéken, és általában nem azokkal a könyvekkel, amiket éppen kellett volna (már megint ez a szó...). Naná, abban meg mi az izgi?! Azért mégis akadtak élmények, ami most eszembe jut, tinikorom egyik legszebb könyvélménye, Szabó Magdához kötődik. Először láttam az Abigél tévéfilm változatát, ami pár részes, és annyira megtetszett az első, hogy nem bírtam kivárni a következő napot, hogy megtudjam hogy folytatódik, így gyorsan kiolvastam az egészet. Akkor először olvastam könyvet szinte egy ültő helyemben, és mondhatom, nagyon jólesett! :) 

Képek forrása: pinterest

Azóta persze, mint e virtuális hajlék is mutatja, visszatértem a könyvek élvezetéhez, és már nem csak álcaként, tiltott gyümölcsökként vannak jelen az életemben. Sokszor vallom, hogy a könyv választ ki engem, jókor, jó állapotomban, és olyankor az élmény maradandóbb, mint egyébként. Néha elhangoznak válaszok, ki nem mondott kérdéseimre, vagy felvillanak élethelyzetek, melyekben nagyonis magamra ismerek. A könyvek befogadnak, és feltárnak, kikémlelik minden titkom, vagy épp újakkal ajándékoznak meg. Kikapcsolnak, életet lehelnek belém, tanácsot adnak, utat mutatnak, közös témaalapul szolgálnak, vagy egyszerűen csak elszórakoztatnak. És én mindért hálás vagyok...

Egy munkahelyi kezdeti beilleszkedést például a Harry Potter könnyítette meg, amikor is a nagy elmélyült csendben véletlen hangosan mondtam a feladatom elvégeztével, hogy Csíny letudva! Mondanom sem kell, aki erre nem nevetett, csak nézett bambán, velük később sem lettem jóban (és persze nem ezen múlott, ez csak jel volt... :D)
Sokban meghatározzák egyébként mások megítélését egy olvasó ember számára a különböző megnyilvánulások... Ha valaki azzal jön, hogy már megint olvasol, vagy hogy már megint mást olvasol, az nekem sokat elárul a kettőnk között húzódó vagy épp nem húzódó kompatibilitásról. A könyvek és filmek mindig is remek mentőövek voltak, ha valakivel szóba akartam/ kellett elegyedni. És más könyves ízléséből is remekül feltárul egy-egy személyiség, talán gyorsabban is, mint mélylelki búvárkodással... 


Akiknél még (nálam talán többet is) sztorizgathattok: 
~ PuPilla
~ Titti
~ Bill Búkfaló
~ Nima
~ Ilweran

És csatlakozni, mint mindig, most is ér(demes)! :)

Akik meg is tették:
~ tigi
~ BookwormGirl 
~ Zakkant
~ Nita
~ Anaria