Sabina Berman: Én, Én, Én

Rájöttem mi hiányzik nekem... Lemerülni a türkizkék tenger aljára, ahol már csak az ember a saját lélegzetét hallja, fejemet ráhajtani egy lapos kőre, és csak úgy lenni, a szó legigazibb értelmében...

"Újra csak létezem. Létezem, és látok. És úgy látok minden létezőt, ahogy van, és csak amíg ma van, mert nem tudhatjuk, lesz-e még."

Ha érdekel hogy jön össze a humanitárius állatvágás, a szögre akasztott búvárruhába bújtatott kis- majd nagylánnyal és a funkcionális autizmussal, azaz a másfajta képességekkel, melyek másfajta dolgokat adnak az emberiségnek, nos akkor lehet, hogy ez a te könyved. Mérget persze nem vehetünk rá...

Kezdetben vala a kis névtelen, szurtos, kopasz, sebhelyes vadóc, aki ül a tengerparton, lábát átölelve szajkózza a szinte egyetlen szót, amit tud, amit megtanítottak neki: Én, én, én - mit sem sejtve hogy viszonyul ez mindahhoz, hogy te, te, te. Hogy a mi, mi, miről már ne is beszéljünk...

Úgy indult a könyv, hogy azt hittem szívszerelem lesz belőle. A kis Karen kicsit emlékeztetett engem Momóra. Természetességével, ami természetellenesnek van kikiáltva, mégis sokszor természetesebbnek tűnik, mint megannyi más ebben a világban... 

Aztán jöttek a tonhalak, cikáztak össze-vissza, és mindent iszapot felkavartak...

Gondoltál-e valaha arra, hogy szeretnél többet megtudni róla, hogy zajlik a tonhal halászat és kereskedelem? Mert én ugyan nem. Mit érdekel ez engem... Ki az az "elvetemült", aki erről képes könyvet írni. Ilyen részletekbe menően, végigtárgyalva a tonhalhalászat minden egyes apró, véres mozzanatát... A válasz: Sabina Berman. És nem csak hogy ír róla, de úgy ír róla, hogy a kezdeti érdektelenség helyét szépen lassan átveszi az érdekeltség. És észre sem veszem, már én is ott úszkálok a paradicsomban.

"A sárga fénnyel teli levegőben 29 fekete pillangó repül sorban, lassan, és rátapad a megszürkült falakra, melyek között az ablakok be vannak törve (...)"

És habár kifejezett szívszerelem nem lett belőle, szerettem a könyvet az elején, a közepén és a végén is. Néhol volt egy kis bizonytalan fickándozás, de valahogy mindig ráéreztem a(z) (hal) ízére. Szerettem a belevaló nagynénit és a dilis pszichomókus szobatársat. A kezdeti Momóság után, nyomokban Bernadette is felrémlett lelki szemeim előtt. Szerettem Ricardot, és a morzsolgatott citromfüvet. És persze a tengert, a tengert, a tengert, minden mennyiségben és mélységben.

~Értékelés: 10/8   Egyszerre volt szórakoztató, elgondolkodtató és helyenként sokkoló, meghökkentő. Ajánlom mindenkinek, aki valami különösre, valami kicsit különcre vágyik. Amiben azért univerzális igazságok is megfogalmazódnak.

"De egy régi világba születünk. Telis-teli a szüleink teremtette dolgokkal. És a szüleink szüleinek a szülei teremtette dolgokkal.Kacatokkal telirakott kamrába születünk. Régi szavakkal. Kész mondatokkal. Kész szokásokkal. Már megélt életformákkal."