2013. június 14., péntek

Kincsemberek


Schäffer Erzsébet: Káprázat az élet 


Hogy csinálod, hogy így látsz? Ilyen nyíltan és szomjasan? Hogy lehetsz ennyire közel? Bocsásd meg tegeződésem, de aki olyan érzelmeket kotor ki a hamuból, melyek tán ott se voltak soha, az nem lehet Ön, az csak Te lehetsz!


Magam előtt látom, hogy csóváltad volna a fejed mosolyogva, mint szelem át a várost reggel, mint vissza este, könyvedbe bújva, kilépve a világból, átlépve az általad feltárt másikakba, miközben a Duna mellettem tetőzött. Szavaid elmosták bennem a rakpartot, leállt a mechanikus közlekedés, csak andalgó, reszketeg félszek, suttogó miértek, bátortalan igenek és pironkodó talánok kódorogtak, kézenfogva, egészen együvé tartozva. 

Fordított világ a tiéd, oly kevés a kérdés, és oly sok a válasz. Apró moccanások kellenek csak, és máris ösvényre lép az igaz, a szeretet. Nem rezegteti tovább a bokrot, mint félszeg vadállat. Emelt fővel áramlik belém a szép. Időkapszulákat írsz, tudtad-e? Mindenkoron kibuggyanni vágyó tűnődéseket, melyek hátunkra csatolódnak, és észre sem vesszük, mikor talpunk már a szelet tapossa. Családi tűzhelyekbe hoppanálunk, hol rotyogó fazékkal, teli pohárral, jó szóval várnak. Nem ezért keressük-e nyughatatlan a másik felünket? Nem ezért kelünk-e fel mégis nap nap után? Nem a reményért válunk-e el?

(weheartit.com)
Nekem írásod a remény, és maga a tény, hogy létezel, lüktetsz valahol a világban. Boldogan követem a nyomodban nyíló lázongón szerelmes pipacsok ösvényét. 

Enyém lehetne mindaz, ami tiéd is, tudom, csak hozzá kellene szokni. Tudomásul kellene venni. Életem hátralevő részét ennek szentelem. Nehéz, de nemes feladat, ahol már útközben gyűlnek foltozott zsebemben a kincsek. Lesz, ami kipotyog, de nem bánom. Az utánam jövő így meglelheti.
   
Szeretem, hogy benne vagy minden tájban, minden sorsban, minden félszeg és széles mosolyban. Belülről lehelsz életet. Míg olvastalak, hittelek és vártalak, kincsembernek éreztem én is magam. Talán az is voltam, és lehetek, valahányszor csak akarom. Nem is jó szó, nem akarni kell, csak hívni, és mikor jön, beengedni, aztán szelíden sugározni. Tanulom. Lelkesen, kitartóan. Sokszor türelmetlenül. Veled. És másokkal is. Szabó Magdával. Janikovszky Évával. Wass Alberttel. És a szerényen meghúzódó, mégis könnyen fellelhető hétköznapi kincsemberekkel. 

Mert káprázat az élet. 
Ha van miért, hogy éled.
Van kiért, hogy félted. 

2 megjegyzés:

  1. Látszik, hogy beléd mászott ez a könyv, nagyon szép írás lett :) Miért nem adod a fejed írásra?

    VálaszTörlés
  2. Belém, tetőtől-talpig! :) És az a jó, hogy ki már nem mászik, de beépül. Ó, adom én. Ez minden vágyam. Amint ott tartok, adom! :)

    VálaszTörlés